Dunaújváros Hetilap

Megemlékezés és díjátadó a nemzeti ünnepen

Brousil Csaba - 2018. október 23. 13:17

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulója alkalmából megemlékezést rendez városunk önkormányzata és a Bartók színházban ünnepélyes keretek között átadták a Dunaújvárosért Díjat is.

Az október 23-i megemlékezés a temetőben, a kopjafánál kezdődött ma reggel.  A Himnusz közös eléneklését követően a Bartók Kamaraszínház zenei és prózai betétekkel tűzdelt előadását láthatta a közönség Tőkés Nikoletta színésznő, Őze Áron igazgató és Sipos Imre művészeti vezető tolmácsolásában. Ezt követően Farkas Márta, a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézmény vezetőjének ünnepi beszédével és koszorúzással folytatódott a megemlékezés, melyet a Szózat közös eléneklése zárt.

A képre kattintva galéria nyílik!

A megemlékezés és a koszorúzás után a Bartók színházban folytatódott az ünnepi program, ahol a Vasas Táncegyüttes előadása után ünnepi beszédet mondott Cserna Gábor polgármester.

- Ma azt a 62 évvel ezelőtti napot ünnepeljük, amikor a szabadságszerető magyarok ráébredtek, hogy bár különböző életeket élnek, mégis ugyanahhoz a nemzethez tartoznak – folytatta a polgármester. Mansfeld Péter, Wittner Mária, Tóth Ilona, Angyal István, Dózsa László, Szabó János, Pongrátz Gergely, Nagy Imre, Mindszenty József, Dunapentelén Patkó István, Lénárt István, Szőke Dezső. Patkó István, akit nagy tisztelettel köszöntök körünkben! Ma ő is itt van velünk – emelte ki ünnepi beszédében Cserna Gábor.

- A 20. században diktatúrák, katonai birodalmak okozták a bajt, most a globalizáció fenyeget. Egy pénzügyi spekuláns birodalma foglyul ejtette Brüsszelt, és az unió jó néhány tagállamát. Elképedve látjuk, hogy ténykedése nyomán Európában felütötte a fejét a terror és az erőszak. Soros György birodalmának határai nincsenek, de van világmédiája, kiterjedt hálózata, pénzen megvásárolt emberei. Ez a birodalom hozta ránk az újkori népvándorlást, a migránsok invázióját. Ilyen helyzetben minden választás sorsdöntő Európában – hangsúlyozta a polgármester.

- Két héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök úr Pécsen, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadó ünnepségén arról beszélt, „le kéne dobni a vállunkról” az álszerénységet, és „vállalnunk kell a sikereinket is”. Dunaújvárosban nagyléptékű haladást értünk el közös erőfeszítéssel, kormányzati támogatással. Óvodák, bölcsődék és iskolák újultak meg a közelmúltban. A „Zöld Város” projektünkből már nagyon szépek a két Vasmű út közötti parkok, a Városháza téren átadtuk az új kávézót.Hamarosan befejezzük a járdák, a Duna-parti lépcsősorok felújítását az új közvilágítással együtt. A projekt következő lépése a Dózsa mozi felújítása, egyben rendezvényközponttá alakítása lesz. Folytatjuk a város útjainak felújítását. A közeljövőben a Szigeti út, a Ruhagyári út, a Budai Nagy Antal út, a Dózsa György út újabb szakasza kerül sorra. A Modern Városok Program történelmi léptékű fejlesztést jelent Dunaújváros számára. Ígéretünket betartva a nyárra átadtuk, pontosabban visszaadtuk a dunaújvárosiaknak az élményfürdőt, amelyet a gyermekek és a nyugdíjasok -önkormányzatunknak köszönhetően- ingyen látogathatnak. Hozzáfogtunk a Fabó Éva Sportuszoda felújításához, ami igen sok sportoló és úszásoktatásra járó gyermek számára jelent átmeneti nehézséget. A közelmúltban országosan is egyedül álló, európai szintű küzdőcsarnokot adtunk át a Radarban.

- Az egykori „Zöld SZTK” épületének teljes körű átalakítása látványos szakaszához érkezett. Reményeim szerint jövő év elején birtokba vehetik a járási hivatal munkatársai és Dunaújváros polgárai a korszerű közigazgatási központot – összegezte a fejlesztéseket a polgármester. Amikor egy város ilyen lehetőségeket kap, körültekintően kell eljárnia. Mi ezt tesszük, mert nemcsak a jelenünket, hanem a jövőnket is tervezzük és építjük – mondta. Kegyelettel emlékezünk a kommunizmus minden magyar, minden dunapentelei, minden más nemzethez tartozó áldozatára, a kommunizmus elleni harc mártírjaira – zárta ünnepi beszédét Cserna Gábor.

Ezután a Dunaújvárosért Díjak átadása következett, melyet idén Birkás Istvánnak és Ongai Gábornak posztumusz, valamint Nyári Ilonának és Grábics Gábornak ítélt oda a közgyűlés.

Birkás István Munkácsy-díjas festőművész művészetszervezői tevékenységéről minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy meghatározta Dunaújváros művészeti életének és intézményrendszerének alakulását. Folyamatosan vállalt közösségi és közéleti feladatokat a városban. 1972-től 1989-ig vezette az Amatőr Műhelyt, ami egyszerre volt szakkör és szellemi alkotóműhely, a jövő képző- és iparművész generációjának felnevelője. A Képcsarnok városi üzletének bezárása után, művésztársaival megalapította az Y Galériát. Jelentős szerepet vállalt a ma újra működő és nemzetközileg is jelentős Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion létrehozásában és Magyarország egyik legjelentősebb kortárs kiállítóhelyként számon tartott Kortárs Művészeti Intézet létrejöttében, az ez utóbbit működtető Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke is volt 1990 és 1997 között. A rendszerváltás idején önkormányzati képviselőként és kulturális bizottság elnökeként is tevékenykedett.

Szakmai ismertségét az 1970-től megrendezett számtalan kiállítása és a róla szóló publikációk is jegyzik. Városunk emblematikus alakja, a magyar és a dunaújvárosi képzőművészet kiemelkedő képviselője az idei évben, 71 évesen hunyt el. Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a városunkban végzett több évtizedes lelkiismeretes és példaértékű művészeti tevékenységének elismeréseként a „Dunaújvárosért Díjat” Birkás István részére POSZTUMUSZ adományozta. A díjat Birkás Istvánné vette át.

Ongai Gábor rendőr őrnagy 1996-ban kezdte meg hivatásos rendőri szolgálatát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr-és Járőrszolgálati Alosztály állományában, mint járőr. A rendőri pályán eltöltött több mint húsz év alatt járőrvezető, nyomozó, ügyeletes tiszt, megbízott, majd kinevezett alosztályvezetői feladatokat végzett. Szolgálati feladatait maximális igyekezettel, pontosan, megbízhatóan látta el. Folyamatosan képezte magát, a Rendőrtiszti Főiskolán felsőfokú rendőri végzettséget szerzett. Megszerzett szaktudásának, ismereteinek átadásával kiemelkedően segítette a munkatársai hatékony munkavégzését, a fiatal kollégák beilleszkedését. Szolgálata során kimagasló szerepet vállalt és töltött be a városi rendezvények rendőr szakmai irányításában, szakmáját hivatásának tekintette. Példamutató helytállását a szervezeten belül többször elismerték, munkássága, közvetlen jókedve és vidám egyénisége mindig átsegítette a kihívásokon. Tragikus hirtelenséggel távozott a közelmúltban, nagy űrt hagyva ezáltal családja és a rendőrkapitányság életében. 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a kimagasló és lelkiismeretes tevékenységének elismeréseként a „Dunaújvárosért Díjat” Ongai Gábor rendőr őrnagy úr részére POSZTUMUSZ adományozta. A díjat felesége vette át.

Nyári Ilona az elmúlt években ikonná vált az újtelepiek életében. A városrészt érintő segítő tevékenységét a jobbítás szándékával, lelkesen és önként végzi. Ehhez a nemes célhoz keresett és talált is társakat. Egyik alapító tagja és elnökhelyettese a Városvédők Újtelepért Egyesületnek, továbbá létrehozta az Újtelep-csoportot. Az újtelepi lakók kérésének eleget téve az első sikeres akciója a 2012-ben lombelszállítás megszervezése volt. A közbiztonság javításának érdekében felvette a kapcsolatot az egyik városi polgárőr szervezettel, ennek révén már több éve járőröznek éjszakánként Újtelepen is, ami jelentősen javította a körzet biztonságát. Szintén az ő nevéhez köthető népszerű rendezvény a nyárbúcsúztató "ÖKO-nap". Különféle hulladékok szelektív begyűjtését szervezi meg olyan formában, hogy ennek környezetvédelmi szemléletformáló hatása is legyen. Kérésre az idős, beteg lakótársakhoz házhoz is mennek. A gyerekeket pedig ÖKO-ajándékokkal, kiállítással várják. 2013-ban  létrehozta és azóta is kezeli az Újtelep (Dunaújváros) zárt facebook-csoportot, amelynek mára  több mint 700  tagja van, és  virtuális lakossági fórumként lehetővé teszi az információk gyors közzétételét. Gondolt azokra a lakókra is, akik a hagyományos információszerzést részesítik előnyben, és ezért negyedévente megszerkeszti az Újtelepi Hírlap c. ingyenes helyi újságot, amit a lakónegyed mind az 1000 családi házába eljuttatnak az önkéntes segítők. Megálmodta és megszervezte a Szomszédünnepet is 2015 tavaszán. Az Újtelepi Piknik több száz résztvevőjét, gyerekeket és a felnőtteket a közösségi munka után pedig minden évben számos program várja.

A Mikulás- parti első alkalommal 2015 decemberében varázsolta el az újtelepi gyermekeket. Az ötletgazda és a főszervező ugyancsak Nyári Ilona volt, mint ahogyan a városrészi adventi készülődés, melynek során ünnepi világítást, fenyőfadíszítést, a lakókat köszöntő táblákat állítanak fel. Hozzá kötődik Újtelepi Tündérkert játszótér létrehozásának, karbantartásának, takarításának és bővítésének megszervezése is. Közösségformáló-, és közösségépítő tevékenysége sokrétű, nehéz is felsorolni valamennyi kezdeményezését. Példaértékű munkáját a Nők Lapja Hősei című országos versenyben második helyezéssel jutalmazták, míg a Duna TV Család-barát című műsora a Hétköznapi Hősök rovatban mutatta be életét.           

Közel egy évtizede segíti önzetlenül az újtelepi városrész és ezáltal Dunaújváros értékeinek gyarapítását. Példaértékű tevékenyégének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a „Dunaújvárosért” díjat Nyári Ilona részére adományozta.

Grábics Gábor Dunaújváros életében meghatározó közéleti személyiség, kivételes szereplője a helyi vállalkozói szcénának. Anyai nagyapja Baranya megyében falusi kocsmáros, édesapja pedig városunk egyik legközismertebb vendéglátós igazgatója volt. A vállalkozó a budapesti szerb-horvát gimnázium elvégzése után az Arany Csillag Étteremben pincértanulóként kezdett el tevékenykedni. 1972-től 13 évig üzletvezető-helyettesként dolgozott. Eközben egy évet a drezdai Szeged Étteremben töltött. Folyamatosan gyarapította szakmai tudását, valamint a horvát felsőfokú nyelvvizsga mellé a németet is megszerezte. Ma a társtulajdonosa a belváros szívében lévő kedvelt kávézónak, a Cornernek.

Felesége révén pentelei családba nősült. Talán e gyökerek is motiválták arra, hogy részt vegyen a pentelei hagyományőrzők munkájában, mely tevékenységét 2014-ben Pro Pentele díjjal ismertek el. A Pentelei Borversenyt 2002 óta rendezi, ügyelve a verseny szakmai színvonalának folyamatos emelésére, mellette pedig a versenydíjak szponzorálását is megvalósítja. A bor és borkultúra általi szeretetből és elhivatottságból 2001-ben alapította meg Dunaújváros belvárosának szívében, a Corner Kávéház által nyújtott kellemes, baráti légkörben a Borklubot, mely akkor 30 alapító tagot számlált. A Penteléért Alapítvány céljait is támogatja, így a határon túlról érkező magyar diákok támogatásában is segít. Több mint tíz éve vállalja a tanulók tanulmányi ösztöndíját, valamint hétvégi étkezésüket is biztosítja. Szívügye a Szent István ünnep támogatása is, gondoskodik a testvértelepülésről, Csantavérről érkező barátok vendéglátásáról. Hosszú évek óta képviselője a dunaújvárosi Horvát Nemzetiségi Önkormányzatnak, aktívan támogat minden közösségi megmozdulást, lokálpatriótaként valamennyi fejlesztés lelkes segítője. Grábics Gábor lelkiismeretesen figyel a városi értékek fejlődésére, önzetlenül segíti a hagyományteremtő/hagyományőrző rendezvényeket, tetteiben tükröződik lakóhelye iránti tenni akarás és szeretet.

Példaértékű és elhivatott tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a „Dunaújvárosért” díjat Grábics Gábor részére adományozta.

A díjak átadása után újra a Vasas Táncegyüttes vette birtokba a színpadot, hogy színvonalas műsorukkal köszöntsék a díjazottakat. Majd egy állófogadás következett, ahol dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos mondott pohárköszöntőt. Kiemelte az ’56-as forradalom jelentőségét, a szabadságvágy elfojthatatlanságát és a megemlékezés fontosságát, majd köszöntötte a Dunaújvárosért Díjjal frissen kitüntetetteket és hozzátartozóikat.

A Dunaújvárosért Díj átadása (2018)

A Dunaújvárosért Díj átadása (2018) - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!