Dunaújváros Hetilap

Több éve tart a Jobbik balra tolódása

doszerk - 2018. október 13. 11:01

A Jobbik frakciójából kizárt Volner János országgyűlési képviselő péntek este az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy "felült" Sneider Tamás, a párt elnöke ígéreteinek, bízott benne, hogy véget vet a balratolódásnak, mert ezt "egy volt skinhead nyugodtan megígérheti".

Volner János azt mondta: fékje volt a Jobbik balratolódásának, amely több éve tartó folyamat. Hozzáfűzte: körülbelül húsz "balratolódós akcióból" tizenötöt házon belül meg tudtak akadályozni, de volt, amit nem, példaként említette Vona Gábor volt Jobbik-elnök Spinoza-házban tett látogatását.

Közölte: Vona Gábornak elmondta, ott kell maradnia a pártnak, ahová az értékei kötik, ráadásul, ha a Jobbik elhagyja a jobboldalt, akkor a Fidesz konkurencia nélkül fogja bővíteni a szavazótáborát, és ez szerinte be is következett.

Úgy fogalmazott: most jutott el az egykor nemzeti radikális párt abba a stádiumba, hogy "a Demokratikus Koalíciót segítette győzelemhez" a XV. kerületben, és nyílt udvarlásba kezdett az LMP felé, amely magát liberális, baloldali szervezetként definiálja.

Volner János kitért arra is: 2014-ben, egy évvel a határkerítés építése előtt azt javasolta, hogy a Jobbik "álljon bele" a menekültkérdésbe; akkor a párt elnöksége azzal verte vissza javaslatát, hogy "trianoni határra egy nemzeti párt nem építhet vasfüggönyt". Kérdésre válaszolva elmondta: nem vette fel a kapcsolatot a Mi Hazánk Mozgalommal; egyelőre a Jobbikban gondolkodik, úgy véli, van tennivalója a pártban.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.