A retro filmsorozatok bűvöletében

Molnár Emese - 2018. november 6. 10:48

Egyre népszerűbb a Munkásművelődési Központ által szervezett retro vetélkedő. Immár hatodik alkalommal csaptak össze a négyfős csapatok, hogy kiderüljön, melyikük tud többet a régi filmsorozatokról.

Kováts Rózsa, az MMK vezetője elmondta, a vetélkedő témái között szerepelt már helytörténet, magyar filmek, rajzfilmek, francia filmek. Általában 15-20 csapat nevez a megmérettetésre. Közöttük 8-10 állandó versenyző van, akik lelkesen készülnek, és mint azt Kováts Rózsa mosolyogva hozzátette, éppen ezért is nehezebb összeállítani a feladatokat. A hétfői versenyen szerepeltek például főcímdal felismerések, képek társítása, szereplők felismerése, igaz-hamis állítások. A verseny végén díjakat is kiosztottak, a főnyereményhez az önkormányzat is hozzájárult, ugyanis az első helyezett csapat mind a négy tagja eltölthet egy kétnapos pihenést a város harkányi üdülőjében.

Kováts Rózsa előzetesen felvázolta, tavasszal a musicalek, a zenés filmek kerülnek középpontba a retro vetélkedőn, november 4-én pedig az MMK, ugyanis akkor ünnepelheti az intézmény fennállásának 45. évfordulóját.

A rovat további hírei: Mozaik

Tojásfát állítottak a Kertvárosban (galériával)

Tojásfát állítottak a Kertvárosban (galériával)

2024. már. 28.

Az országban nagyon sok helyen állítanak tojásfát húsvét előtt. Aki Dunaföldváron jár ebben az időszakban, már évek óta gyönyörködhet a főtér egyik különleges ékességében. Pontosan innen jött az ötlet – majd került át a hagyomány Dunaújvárosba is, a Kertvárosba.

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

Hasznos tanácsok, hogy elkerüld a tipikus lazúrozási hibákat!

2024. már. 27.

Számos olyan kisebb-nagyobb munka van egy otthon kialakítása, felújítása során, amelyet magunk is elvégezhetünk, ugyanis nem igényel különösebb szaktudást, speciális szerszámokat és eszközöket. A felületkezelések is ilyenek. (X)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

Széchenyi 70: pompás gála és nagyszerű "Nagy Találkozás" (galériával)

2024. már. 26.

Nagyon szubjektív és nagyon nosztalgikus beszámoló következik, drága olvasók és aranyos mindenki, egyszerűen nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni arról a jubileumi eseménysorról, amivel a 70. születésnapját ünnepelte a Széchenyi István Gimnázium. (Nekem, naná: a Münnich.)

Motorfelújítás profi kivitelben

Motorfelújítás profi kivitelben

2024. már. 26.

Egy veterán autó, vagy annak egy bizonyos részének felújítása nemes feladat, ugyanakkor elképesztően komplex, idő-, pénz-, és energiaigényes folyamat is egyben. (X)

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

Dunaújváros sokkal több mint egy iparváros

2024. már. 26.

Városunk az ország egyik legtöbb zöldfelülettel rendelkező települése, történelme pedig bőven visszanyúlik Sztálinváros építésének kezdetén túlra. Bővelkedünk természeti és kulturális kincsekben, felsorolni is nehéz, hogy mennyi itt a látnivaló, amire büszkék lehetünk. 

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

Amit egy szauna karbantartása, tisztítása kapcsán tudni kell

2024. már. 26.

Ma már nem luxus egy saját otthoni szauna, de fontos ennek precíz elhelyezése és karbantartása. Ehhez szükséges egy vízszintes, teherbíró alap melyen el tudjuk helyezni szaunánkat, és persze fontos az is, hogy az alap elbírja a szauna, valamint a benne tartózkodó személyek súlyát. (X)

Így lehetsz te is profi sportfogadó

Így lehetsz te is profi sportfogadó

2024. már. 25.

Mivel az emberek szeretik a sportokat, így előszeretettel élnek a sportfogadás lehetőségével is. A többségük viszont sejtésekre alapozva, ösztönösen rakja meg tétjeit, lehet, hogy párszor bejön nekik, de hosszú távon garantáltan pénz nélkül távoznak a kasszáktól. (X)