Hogyan kell embert lopni?

2018. november 25. (vasárnap) 8:38 - Várkonyi Balázs

Mi sem egyszerűbb. Ám ne feledkezzünk meg a módszerességről. Precízen kell csinálni, íme: „Harangot csak egyféleképpen lehet önteni. Csak úgy, ahogy Borisz, dehogy Borisz – Boriszka teszi az Andrej Rubljovban.” Jaj, nem! Összekevertem jegyzeteimet, ez az idézet Ancsel Éva kisesszéjéből való, a harangöntésről, meg az alkotás türelméről, az alaposságról, az elmélyültségről szól.

Ami azt illeti, a módszeres emberrabláshoz… de ne ezt a durva szót használjuk, legyen a finomabb lopás – szóval ehhez is alaposság kell, és akik 1944-45-ben eltervezték, véghezvitték, járatosak voltak benne. A középkori híres ikonfestő, Rubljov mester nagyon kései és nagyon méltatlan nemzettestvéreiről van szó: a szovjet hadsereg vezetéséről. A háború végső szakaszában precíz mérnöki munkával terveztek. Kiszámolták, hogy a károk helyreállításához mennyi dolgos kéz szükséges, és hány embert kell ehhez – például Magyarországról – a birodalomba deportálni. 1944. decemberében megszületett a 0060-as számú hadparancs a magyarországi németek közmunkára „mozgósításáról”. Persze korántsem csak németek szerepeltek a tervben: mindenki, aki munkaképes volt, magyar politikai elítéltek, és akit csak be tudtak fogni. Előírták, hogy tizenöt napi élelemmel, és mennyi lábbelivel, ruhaneművel, takaróval kell jelentkezniük. Hogy a közmunka a szovjet kényszermunkatáborokban, a gulágokon lesz, arról egyetlen szót se ejtettek.

A megfelelő munkaerő-mennyiség nagyobb részét a hadifoglyokkal kívánták megoldani, de hiba csúszott a számításba. A Budapest ostromát vezénylő Malinovszkij marsall 138 ezer hadifogollyal kalkulált – miközben a magyar és német védők összesen nem voltak nyolcvanezren, közülük miden második meghalt, s csak a megmaradtak eshettek fogságba. A rosszul számoló marsall nem jött zavarba: elrendelte, hogy bármi áron pótolni kell a hiányt.  És megkezdődött az embervadászat. Utcai járókelők, a gyárakban épp dolgozók tömegét fogdosták össze. Nem kímélték a kórházban lévőket vagy épp a templomban imádkozókat se. Ha valakinek sikerült megszöknie a transzportból, a ruszki katonák az első szembejövőt elkapták, belökték a sorba, vitték. A fővárosból százezer civilt hurcoltak el. Az országban mindenütt zajlott a polgárok összefogdosása: férfiakat, nőket, még gyerekembereket is vittek. Elképesztő példa: egy életerős, ám csak kilencéves fiú is erre a sorsra jutott!

Ötven gyűjtőtábort állítottak fel. Az emberek ott összezsúfolva, szörnyű körülmények között voltak, éheztek, s járványok tizedelték őket. Sokan már ekkor, vagy a hosszú úton, a vagonokban meghaltak. Akik a távoli lágerekbe megérkeztek, azokra is szörnyű sors várt. A hétszáz-, más számítás szerint kilencszázezer fogoly egy részét tífusz, fagy és éhhalál vitte el. Csak kétszázezren térhettek haza.

1953. november 25-én érkezett meg a szabadulók első csoportja. 2012-ben az Országgyűlés ezt a napot a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította. Vasárnap rájuk emlékezünk.

A rovat további hírei: Napraszóló

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…

A „Jézuskéve” emléke

A „Jézuskéve” emléke

2019. június 30. (vasárnap)

Széles búzatábla aranylik. Idős gazda szemléli. Közelebb lép, kezébe vesz egy kalászt, kiperget pár szemet. Körmével kettéroppant néhányat. Ha látja, hogy kellően lisztes, adja a parancsot: aratáskezdet ekkor.