Jön a Szakképzés Napja!

Vass Ádám - 2018. november 5. 13:11

Egy évvel ezelőtt első alkalommal tartott nagyszabású programot általános iskolások számára a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és hét tagintézménye, amit a nagy sikerre való tekintettel pénteken újra megismételnek.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, első alkalommal várta a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a pályaválasztás előtt álló diákokat egy nagyszabású forgataggal. A Szakképzés Napja nagy siker volt, ezernél is többen látogattak el a Dunaferr iskola villamos telephelyére, hogy megismerjék a centrum alá tartozó középiskolákat. Csapó Gábor főigazgató szerint pedig nem is lehetett kérdés, hogy folytatják-e a rendezvényt, ezért november 9-én, pénteken újra kitelepülnek a tagintézmények, hogy bemutatkozzanak a gyerekeknek.

Mint mondta, a hét tagintézmény hatalmas változásokon esett át az elmúlt években és mára már mind a környék legmeghatározóbb szereplői lettek az oktatás területén. A rendezvény célja, hogy az általános iskolás diákok minél jobban megismerjék az középiskolákat, hogy miután mindent kipróbálhattak, felelős döntést hozhassanak jövőjükkel kapcsolatban. Az idei Szakképzés Napjára eddig több, mint ötven dunaújvárosi és környékbeli iskola jelezte részvételi szándékát és olyan is volt, aki teljes létszámmal jelen lesz az eseményen, nem csak a hetedikes és nyolcadikos osztályok. A közeli településekről a diákokat a centrum autóbuszai segítik majd eljuttatni a Dunaferrbe, ahol délelőtt iskolai keretek között, szervezetten vehetnek részt a programokon, délután azonban nyitottá válik bárki számára és szülőkkel, barátokkal is ellátogathatnak az eseményre. A tavalyihoz hasonlóan nem kizárólag az iskolák szerveznek műsort, hanem két nagykoncert is várja a diákokat. A nagyszínpadon fellép majd Deniz és a BeatKoho is.

A pénteki programokról hétfő délelőtt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hét tagintézményének igazgatója is beszámolt részletesebben. A tavalyi rendezvényt mind sikeresnek ítélték meg és hangsúlyozták, a tapasztalatokat felhasználva idén még színesebb programokkal készülnek az érdeklődőknek. A Rudas iskola sporteszközökkel, ügyességi feladatokkal várja a diákokat, a pusztaszabolcsi Szabolcs Vezér Gimnázium interaktív foglalkozásokkal készül, a Lorántffy külön bölcsit és kórtermet rendez be, ahol "éles helyzetben" találhatják magukat a diákok, valamint a vegyészek is "nagy durranással" készülnek majd. A Kereskedelmi iskola továbbra is a hasukon keresztül próbálja elcsábítani a nyolcadikosokat, a Hild képviselői az építészet, a faipar és a kétkezi munka szépségeit mutatják be, a bánkisok robotokkal, szimulátorokkal érkeznek, a házigazda Dunaferr pedig a lehető legtöbb oktatáshoz használt eszközt be fog majd mutatni a hegesztőszimulátortól kezdve a kapcsolókon át a rendvédelmi felszerelésekig.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.