Vérüket adták a sportolók

doszerk - 2018. november 20. 14:33

A városi sportszakosztályok számára szervezett véradást ma délelőtt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a sportcsarnok nagytermében.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében szervezett ma önkéntes véradást a Dunaújvárosi Sportcsarnok Nagytermében a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Az elsősorban sportolók és sportvezetők számára meghirdetett eseményen összesen harmincan adtak vért, a szervező DKKA vezetői és szakemberei mellett a Dunaferr SE szakosztályai, valamint a DPASE labdarúgói is képviseltették magukat, így hívva fel a figyelmet a véradás fontosságára.

Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója kiemelte, már régóta foglalkoztatta a szakosztályt az önkéntes véradás ötlete, melynek várhatóan lesz folytatása is.
- Magánemberként és sportvezetőként is nagyon fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást, ezért is szerveztük ezt a mai eseményt, melynek ötlete akkor fogalmazódott meg bennünk, mikor augusztusban a Szent Pantaleon Kórházban jártunk, illetve az élet is hozta magával ezt, hiszen rengeteg helyen lehet hallani, hogy nagy a vérhiány. Éppen ezért gondoltuk azt, hogy a sportolók, sportvezetők is járuljanak hozzá valamennyire ennek az állapotnak az enyhítéséhez. Augusztus végén, szeptember elején vettük fel a kapcsolatot a véradó központtal, mostanra tudtuk ezt összehozni, s nagy örömünkre a város szinte minden szakosztálya képviseltette magát az eseményen, melyet összességében sikeresnek ítélek, s természetesen tervezzük a folytatást is.

Tomanóczy Tibor, a Dunaferr SE röplabda csapatának vezetőedzője már "gyakorlott véradó, s mint azt elmondta, nagyon fontosnak tartották azt, hogy jelen legyenek a mai eseményen, hiszen amellett, hogy felhívják a figyelmet a véradás fontosságára, segíthetnek embertársaikon is.

A rovat további hírei: Sport

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.

Újra élen a címvédő

Újra élen a címvédő

2024. ápr. 17.

Magabiztos győzelemmel vette vissza a tabella első helyét a Karmacsi Autó gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar csoportjában.

Két játékos távozik a DKKA-tól

Két játékos távozik a DKKA-tól

2024. ápr. 17.

Nick Viktória kilenc, Horváth Petra két szezont követően távozik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesétől.

Felemás hétvége az utánpótlásnál

Felemás hétvége az utánpótlásnál

2024. ápr. 16.

A DFVE női vízilabdázóinak serdülői kikaptak, az ifjúságiak viszont nyerni tudtak a Ferencváros elleni hazai bajnokin.

Még van esély az alsóház megnyerésére

Még van esély az alsóház megnyerésére

2024. ápr. 16.

Hatékonyabb második félidei játékával aratott magabiztos győzelmet Érden a Dunaújváros Futsal együttese az NB II alsóházának hétfő esti fordulójában.

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

Még előrébb léptek a Lorántffy röplabdázói

2024. ápr. 15.

Tavalyi eredményükön öt helyet javítva fejezték be az országos diákolimpia debreceni fináléjának küzdelmeit a Lorántffy iskola leány röplabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.