Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A semmiből lett színház

Várkonyi Balázs - 2018. december 31. 10:39

1953. december 31-e: az egykori krónikákban ez a dátum úgy szerepel, mint a város kultúrájának fordulónapja. Átadták ugyanis a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont. Azt, amely hamarosan igazi alkotóműhellyé, szellemi központtá lett. A később létrejött kisebb művelődési közösségek mind belőle sarjadtak ki.

Hat és fél évtizedes működése jól korszakolható. Kezdetben a zene és a néptánc uralta a programot – nem véletlenül, hisz’ a huszonhét ezres lélekszámú városban akkoriban öt énekkar és ugyanennyi zenekar tevékenykedett, és mintegy harminc tánccsoport. A báli mulatságoknak is a ház lett az otthona. A tudományos ismeretterjesztő előadások, szakkörök, egyesületi programok is ott kaptak helyet; és persze a korkövetelmény szerint a politikai nagygyűlések is…

Egy újabb korszak: 1963-tól egy évtizeden át a komolyzenei értékátadás volt a meghatározó. Ekkor már a város határain jóval túl is visszhangot és elismerést kapott az intézmény. Újvárost az idő tájt a zenekultúra fontos centrumaként tartották számon. Aztán eljött az 1973-as év. Ekkor – országosan is feltűnő kezdeményezésként – új profilt vett fel a Bartók. Ennek ötletét a város közművelődési felügyelője fogalmazta meg: noha nincs igazi színházépület, s nincs társulat sem, de akkor is lehet dunaújvárosi színházat csinálni! És megalakult a Dunaújvárosi Bemutatószínpad. Nem tellett el sok idő, s rangot vívott ki magának.

Időközben profiltisztítás is lezajlott: a már „bejáratott” képzőművészeti ismeretterjesztés minőségi váltásaként önálló intézménnyé lett az Uitz Terem, a balettoktatás pedig az „Aranyvölgyiben” talált új otthonra.  A színházi profil egyre tisztult, a produkciók egyre nagyobb visszhangot kaptak, szakmai elismerés és közönségsiker övezte azokat. Az intézményt aztán a ’90-es évektől lett valóságos színházzá, amikor már a neve is tükrözte hivatását.

Hatvanöt év telt el azóta, hogy a Bartók megnyitotta kapuit, s negyvenöt éve volt az első színházi bemutató: a színészóriás, Latinovics Zoltán rendezte a nyitó darabot, és a Bujtor István-Iglódi István kettős játszott, elementáris sikert aratva. A következő években sorra léptek fel a színpadon a legismertebb művészek, és őket a legkiválóbb rendezők instruálták. Fesztiváldíjak voltak az útjelző kövek. Ma a színház a merész újításokról, a korszerűségről, a kísérletező kedvről, a minőségről ismert; és országosan elismert.

A rovat további hírei: Kultúra

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés

2024. ápr. 19.

Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása

2024. ápr. 18.

Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész,  a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban

2024. ápr. 17.

Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára

2024. ápr. 16.

Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

DSTV: Pentelei Molnár János nyomában

2024. ápr. 16.

Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"

2024. ápr. 14.

Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban

2024. ápr. 12.

Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.