Dunaújváros Hetilap

Megduplázódott a migránsok száma

doszerk - 2018. december 28. 8:14

Stabil utánpótlása van a balkáni útvonalnak - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Janik Szabolcs hozzátette: a balkáni útvonalon most 70 ezres tömeg tartózkodhat. Emellett migrációs szempontból a nyugat-mediterrán útvonal jelentős még. Ott november végéig - az előző évihez viszonyítva - megduplázódott az érkezők száma, több mint 50 ezren tudtak átmenni Észak-Afrikából Spanyolországba. Ezen felül Törökország felől is több migráns érkezik - közölte a szakértő.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra. 

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.