Dunaújváros Hetilap

Önmegsemmisítésbe kezdett az LMP

doszerk - 2018. december 30. 8:24

Az LMP választási eredménye ugyan javult a 2014-es eredményeihez képest, de továbbra sem tudta saját maga árnyékát túlnőni (sőt, most már a parlamentbe sem jutnának be), a Liberálisok pedig összellenzéki koordinációval tudtak egy helyet szerezni a törvényhozásban. Politikai szempontból kudarcos év volt 2018 mindkét fél számára - írja az Origo.

Mindkét baloldali, szabadelvű profillal bíró párt (LMP és Liberálisok) számára kulcskérdés volt a 2018-as év – mondta Tóth Erik. A Nézőpont Intézet elemzője szerint az LMP számára azért, hogy bizonyítsa, képes valódi ellenzéki alternatívát felállítani a Jobbikkal, az MSZP-vel és a DK-val szemben. A Liberálisok számára pedig valóban minden választás ünnep, ahol jelöltet tudnak állítani, és saját lehetőségükhöz képest felkészülten futottak neki április 8-nak. Azonban egyik formáció korábbi – irreális – várakozásai sem teljesültek.

Kudarcos év

Az LMP választási eredménye ugyan javult 2014-hez képest, de továbbra sem tudta saját maga árnyékát túlnőni,a Liberálisok pedig összellenzéki koordinációval tudtak egy helyet szerezni a törvényhozásban. Politikai szempontból kudarc volt 2018 mindkét fél számára – mondta az elemző.

Nagy Dániel szerint egyértelműen negatívan értékelhető mindkét párt szereplése 2018 végén. A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási adataiból is látszik, hogy egy most vasárnap tartandó választáson már komoly problémát és nehézséget jelentene a klasszikus zöldpárti profilját egyre inkább elveszítő LMP számára a bejutási küszöb – 5 százalék – elérése. A Liberálisok esetében pedig nem állt be népszerűségnövekedés, továbbra is 0 és 1 százalék közötti táborral bírnak, ismert és ezáltal népszerű politikusuk továbbra sincs az egyre ritkábban megnyilatkozó Fodor Gábor mellett – mondta a Nézőpont Intézet elemzője.

Elölről kell kezdeni mindent

Tóth Erik szerint az LMP az áprilisi választás óta több ütemben, de konstansan veszítette el amúgy sem túl széles támogatói körét. Az új társelnökök egymás közötti viszonya, valamint a korábban sokat emlegetett etikai bizottság hataloméhsége és politikaformáló képessége fogja befolyásolni az LMP jövőbeni sorsát. Az egyre inkább fellazuló, emiatt a Jobbikhoz közeledő párt számára nagy pofon volt Schiffer András távozása – tette hozzá.

Nagy Dániel elmondta, hogy a választások óta a Nézőpont Intézet mérései alapján fokozatosan 5 százalékos népszerűség alá eső párt elvesztette legismertebb arcait(Schiffer András, Szél Bernadett, Hadházy Ákos), így tulajdonképpen ismét elölről kell kezdenie az építkezést. A párt számára elengedhetetlen lenne, hogy vidéken is terjeszkedjenek, ezt nehezítik a talán legjobb vidéki kapcsolatokkal rendelkező Sallai Róbert Benedek párton belüli konfliktusai. 

Mint anno a Herényire zsugorodott MDF (Fotó: MTI)

Nagyon nehéz helyzet

Az önálló frakcióval nem rendelkező, emiatt független státuszban tevékenykedő képviselők munkája az egyik legnehezebb minden parlamentáris demokráciában – minderről már Tóth Erik beszélt. Korlátozottabb lehetőségük miatt nehezen használhatják a parlamenti nyilvánosságot politikájuk és véleményük kifejezésére, ráadásul a mostani magas független képviselői szám ellenére, az egyes frakció nélküli politikusok közötti ideológiai különbségek óriásiak, amelyek a közös érdekérvényesítést is ellehetetlenítik. Emiatt a Liberális Párt egy szem képviselője csupán csepp a tengerben hatást érhet el – tette hozzá.

Nagy Dániel szerint a Liberálisok képviselőjének fontos lenne, hogy pártjának adjon egy karaktert,legyen 1 vagy maximum 2 téma, amit mindenképpen a Liberálisokhoz tudnak kötni az emberek. Próbálkoztak korábban ezzel, például a marihuána legalizálása kapcsán, de azóta ebben a témában sem hangosak. Az ő népszerűségi szintjüknél fontos, hogy reális célokat tűzzenek ki, ezért először egy kisebb csoport masszív szimpátiáját kell elnyerniük, arra alapozva tudnának nagyobb támogatottságot megcélozni.

Nem jött be eddig a stratégia

Tóth Erik szólt arról is, hogy a Mi Hazánk Mozgalom frakcióalakítási lehetőségei korlátozottak, ugyanis a 2018-as országgyűlési választásokon még nem indultak önálló erőként, emiatt a jelenleg érvényben lévő frakcióalakítási szabályok értelmében, a távozó jobbikos képviselők Toroczkaiékhoz történő csatlakozása sem teremt erre lehetőséget.A magyar ellenzéki térfél fragmentált, a néppárti pozíció birtokosa stabil politikai támogatottsággal bír, és az olyan radikális, a korábbi Jobbik által elfoglalt ideológiai pozíció megszerzésére törekvő pártoknak, mint a Mi Hazánk, nehéz dolguk van.

Nagy Dániel úgy látja, nem jött be eddig 100 százalékosan a Mi Hazánk Mozgalom stratégiája, mivel, bár csökken a Jobbik szimpatizánsi köre, az onnan elpártoló szavazók nem csak a Mi Hazánknál csapódnak le. Így a szavazótábor mérete is csak lassan, rendkívül nagy erőfeszítések árán bővíthető. Egyelőre számukra is az lehetne fontos, hogy jól körülhatárolható témákkal tudják magukat megkülönböztetni a többi párttól, elsődlegesen a Jobbiktól.

Összességében: a 2018-as választási bukás és az azt követő káosz olyan mélységbe taszította a kis pártokat, ahonnan nehezen van visszaút.

- origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.