Vérfrissítés kell az Európai Parlamentben

2018. december 7. (péntek) 8:48 - doszerk

Vérfrissítésre van szükség az Európai Parlamentben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

"Látom rajtuk a ciklus végi fáradtság jeleit", de a jövő évi EP-választás után lesznek új képviselők, és "szerintem javulni fog a demokrácia minősége" - fogalmazott a kormányfő. Az úgynevezett migránsvízum kérdésében Orbán Viktor azt mondta: "elég vicces", hogy egy ügyben addig kell újra és újra szavazni, amíg a bürokraták szerint helyes eredmény meg nem születik.

Feltette ugyanakkor a kérdést, hogy miért tűrik el ezt az EP-képviselők, akiktől az emberek azt várják, hogy álljanak ki az őket odaküldők érdekei mellett. "Próbálnék én itt, a magyar parlamentben ilyeneket csinálni, nem csak az ellenzék, de még a saját frakciótagjaim is fellázadnának" - tette hozzá. Semmilyen demokrácia sem tökéletes, a magyar sem, de a brüsszeli még messzebb van ettől - fogalmazott.

A Guy Verhofstadttal, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége EP-frakciójának vezetőjével fennálló vitára úgy reagált: ez jól rátapint a nyugat-európai és közép-európai országok demokráciája közötti különbségre. "Nekik egy ilyen elfáradt intézményes demokráciájuk van (...), és ha az elit úgy látja, hogy megtámadják, akkor megsértődik. Nekünk ez a luxus nem adatott meg, hogy ne támadjanak bennünket: 1990 óta vagyok parlamenti képviselő, 13. éve vagyok miniszterelnök, minden reggel azzal kelek, hogy derékon vágnak" - fejtette ki. Hozzátette: "itt életben kell maradni minden támadással szemben", "itt az ember nem királykodhat, itt utcai harcosként az evidensen jó döntésekért is meg kell harcolni".

Kijelentette: a Sargentini-jelentéssel megtámadták Magyarországot, és "mi legalább akkora erővel támadtunk vissza - de ha lehet, inkább nagyobbal -, mint ahogy megtámadtak bennünket". A kormány nem tűri el, hogy rombolják az ország tekintélyét, becsületét - közölte, megjegyezve: "aki belénk harap, annak erős fogsorral kell rendelkeznie, mert nem fogjuk ezt tűrni".

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány megbízásából Brüsszel utcáit járó, a figyelmet a bevándorlási politika következményeire felhívó plakátos kisteherautót rendőrök állították meg, és leszereltették róla a Guy Verhofstadtot ábrázoló feliratot, a kormányfő úgy reagált: "a demokráciában az életerő ma Kelet-Közép-Európában erőteljesebb, mint Nyugat-Európában".

A családok védelméről szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: újabb és újabb segítségeket kell nyújtani a fiataloknak a gyermekvállaláshoz, hogy úgy érezzék, ezzel nem romlik, hanem javul az életük minősége. A gyermeknevelés "kétségkívül küzdelmes, kétségkívül helyt kell állni, kétségkívül anyagiakkal is jár", de ha azt lehet érezni, hogy a költségvetés is mellettük áll, "otthonteremtésben, bérben, adórendszerben, gyesben, gyedben, bölcsődékben segítséget nyújt", akkor érdemes vállalni - fejtette ki.

Felidézte a migrációs nemzeti konzultációt is, amelyen a legnagyobb volt a részvétel, amit úgy értékelt, hogy az emberek életösztöne jól működik Magyarországon, érezték, hogy a magyaroknak nagy erővel kell felállniuk a brüsszeli támadásokkal szemben. A magyar gazdaság állapotáról szólva a miniszterelnök arról beszélt, hogy 2010-zel szemben - amikor legyengült, kivéreztetett volt az ország - mára erőteljes, növekedni tudó, az embereknek munkát adó, ütésálló nemzetgazdaság lett a magyar.

Ennek a kulcsa az volt - mondta -, hogy a kormány meghirdetett egy másfajta gazdasági rendszert, a magyar modellt, amely mellé az emberek is odaálltak. Az elért gazdasági eredményt figyelemreméltónak nevezte, kiemelve, hogy a gazdaságpolitikát a magyarok tehetségére és szorgalmára építették, ami meghozta az öt százalék fölötti növekedést.

Továbbra is hinni kell abban - folytatta Orbán Viktor -, hogy a szorgalom és a tehetség fenntartja a bővülést, a vezetők pedig nem kényelmesedhetnek el, nem szabad azt gondolni, hogy most már a bab is hús, hanem újabb és újabb erőfeszítéseket kell tenni a következő sikerekhez.

A nemzetközi összehasonlításokat úgy kommentálta: nem indokolatlanok az összevetések, de "a többiek nem nagyon érdekelnek, nekik megvan a saját életük (...), nem érdemes méricskélni". "Azt akarom, hogy a magyarok (...) saját logika mentén érezzék magukat sikeresnek, érezzék úgy, hogy van értelme annak, amit tesznek, és ne másokkal összevetve" - mondta, hozzátéve: sohasem érdemes a külföldiek életelvárásaival, fejlettségével meghatározni a saját életünk minőségét és céljait.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy még rengeteg tennivaló van, ezek közé sorolta, a szakképzés területét, a kis- és középvállalkozók vállalatvezetési képességének javítását és a bérek emelését, amelyhez pedig mindenképpen javítani kell a versenyképességet.

Az egészségügyi szakdolgozók napokban bejelentett béremelésével kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a forrásfelhasználás sorrendjének meghatározásakor az egészségügyi szakértők az ápolónők helyzetének javítását említették az első helyen, úgy érzik ugyanis, talán ez a legkritikusabb pontja az ágazatnak. Jelezte, Varga Mihály pénzügyminiszterrel hosszú órákon át dolgoztak ennek teljesíthetőségéért, és végül egy négy évre felosztott - 70 százalékot meghaladó - béremelési programot hirdettek meg.

-MTI-

A rovat további hírei: Politika

Gulyás: a családok költségvetése a jövő évi

Gulyás: a családok költségvetése a jövő évi

2019. június 20. (csütörtök)

A családok költségvetésének nevezte a jövő évit a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyurcsány és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól

Gyurcsány és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól

2019. június 19. (szerda)

Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól - mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében szerdán.

Elengedhetik Weber kezét

Elengedhetik Weber kezét

2019. június 19. (szerda)

Angela Merkel is megelégelhette a csúcsjelöltek körüli huzavonát, és német kormányzati források szerint a kancellár már az e heti ­uniós csúcstalálkozón kompromisszumot ajánlhat. Berlin végül az Euró­pai Központi Bank vezetését kaparinthatja meg ahelyett, hogy a bajor Manfred Webert juttatná az Euró­pai Bizottság élére - írja a Magyar Nemzet.

A jobbikos polgármesterjelölteknek a lé(t) a tét

A jobbikos polgármesterjelölteknek a lé(t) a tét

2019. június 18. (kedd)

A túlélésre játszanak – gyakorlatilag így lehet értelmezni azt, hogy a jobbikos képviselők közül egyre többen jelentik be, hogy az őszi önkormányzati választáson “független” polgármesterjelöltként mérettetik meg magukat - írja az Újvárosi Valóság.

Semmi meglepő nincs Gyurcsány árulásában

Semmi meglepő nincs Gyurcsány árulásában

2019. június 17. (hétfő)

Hétértékelő. Boros Bánk Levente szerint az ellenzékiek nem mernek vagy nem akarnak felelős és számonkérhető politikusként a választók elé állni, ezért keresnek külsős jelölteket - írja a Magyar Nemzet.

Pintér Tamás olyan, mint Columbo felesége

Pintér Tamás olyan, mint Columbo felesége

2019. június 17. (hétfő)

Pintér Tamás, körzetünk országgyűlési képviselője nagy csinnadrattával bejelentette, hogy márpedig ő lesz az MSZP-t mindmáig nélkülöző szivárványkoalíció polgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választásokon. Megkerestük a térségi polgármestereket, hogy ugyan mit szólnak ehhez a lépéshez, nem érzik-e, hogy parlamenti képviselőjük ezzel már most cserben hagyja őket?

Bauer Tamás elszellentette magát

Bauer Tamás elszellentette magát

2019. június 15. (szombat)

A Demokratikus Koalíció főideológusa, Bauer Tamás kritikus facebook bejegyzést helyezett el. Saját pártját kritizálja és saját kritikus állapotát is föltárja. A volt SZDSZ-es képviselőnek az a problémája, hogy a DK nem eléggé magyargyűlölő álláspontot foglalt el a parlamentben: Gréczy Zsolt szerinte puha volt, amikor a parlament a Trianon emlékévet tárgyalta.