Dunaújváros Hetilap

A biztonság a legfőbb és leghitelesebb értékünk

Brousil Csaba - 2019. január 9. 14:23

A közgyűlés a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, illetve a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság kiemelkedően teljesítő személyi állományának jutalmazására és tevékenységük elismeréseként ötmillió forint céltámogatást biztosított az elmúlt esztendőben.

Az ünnepélyes átadón jelen volt Cserna Gábor polgármester, Magosi Lajos, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Lóki Richárd a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője. Cserna Gábor köszöntő beszédében elmondta, hogy minden település életében az első három legfontosabb lakossági igény között ott van a közbiztonság az egészségügy és a köztisztaság mellett. A közbiztonság megteremtéséért pedig nem csak a rendőrök dolgoznak, hanem a katasztrófavédelem munkatársai is. Együtt teremtik meg a biztonságunkat, ami ma Magyarországon a legfontosabb és a leghitelesebb értékünk. A polgármester elmondta, hogy reméli, hogy ezzel hagyományt teremtenek a városban és jövőre is díjazni tudja az önkormányzat a katasztrófavédelmi dolgozók munkáját. Ezután következett az elismerések átadása, melyet harminchatan vehettek át.

Az átadó után Magosi Lajos megköszönte az önkormányzat hozzáállását és támogatását, méltatta a kollektíva munkáját, melynek tagjai a nap huszonnégy órájában és az év 365 napján a város lakosságának rendelkezésére állnak mind a háttérmunka, mind az operatív munka területén.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.