Az első hétbe kerülés a minimális elvárás

2019. január 9. (szerda) 8:26 - doszerk

Az első hét közé kerülés a minimális elvárás a magyar férfi kézilabda-válogatottal szemben a csütörtökön kezdődő német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az elnökség a prémiumot is ehhez igazította, az első hely 120 millió, a második 90 millió, a harmadik 60 millió, a negyedik 40 millió, az ötödik 30 millió, a hatodik 20 millió, a hetedik pedig 15 millió forintot ér. "A végső cél természetesen az olimpia, a világbajnokság pedig egy nagyszerű lehetőség arra, hogy ehhez közelebb kerüljünk" - mondta Kocsis Máté. A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a 2020 tavaszán sorra kerülő selejtezőtornákon. A magyar csapat a koppenhágai D csoportban pénteken Argentínával, vasárnap Angolával, jövő hétfőn Katarral, jövő szerdán Egyiptommal, jövő csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik, a hatosból az első három jut tovább. Marosi László, az MKSZ alelnöke elmondta, sokszor beszélnek "álomsorsolásról" a vb kapcsán, de nagyon jó játékra lesz szüksége a csapatnak a továbbjutáshoz.

A középdöntő herningi II. csoportjában minden bizonnyal az olimpiai bajnok Dánia, az előző vb-n ezüstérmes Norvégia, valamint Ausztria vagy Tunézia vár majd a magyarokra. Ebből a hatosból az első kettő a hamburgi elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat, ugyancsak Herningben. A válogatottat két szövetségi kapitány, Csoknyai István és Vladan Matics irányítja, előbbi arról beszélt, hogy a felkészülés kétharmadán túl van már a csapat, amely a múlt héten Dániában játszott két mérkőzést az olimpiai bajnokkal. "Azt gondolom, hogy az első mérkőzésen elszenvedett tizennégy gólos vereség nem reális, mint ahogyan az sem, hogy mi a másodikon a félidőben már nyolc góllal vezettünk. A két csapat közti különbség valahol félúton van" - mondta a szakember. Hozzátette, nem lesz könnyű dolga együttesének már a csoportkörben sem. "A csoportunkból egyedül Angola nem jelentette még ki, hogy tovább akar jutni. Nehéz dolgunk lesz, a középdöntőben pedig gyilkos mérkőzések várnak ránk." Csoknyai István beszélt a 37 éves Nagy László szerepeltetéséről is: "Sok jó játékosunk van jobbátlövő poszton, de van aki csak védekezik, van aki pedig a támadásból veszi ki a részét, mint Ancsin Gábor, akinek könyökével van probléma. Ebben a helyzetben Laci szerepe felértékelődik, a ki-ki meccseken nagy hiba lenne, ha egy ilyen kiváló játékosnak a segítségét mellőznénk." Vladan Matics megjegyezte, kulcsfontosságú lesz, hogy a csoportkört követően - miután hét nap alatt öt meccset játszott a csapat -, milyen gyorsan tudnak majd regenerálódni a játékosok.

Képek forrása: MTI

Nagy László kijelentette, jó állapotban érzi magát, és úgy számíthat rá a szakmai stáb a világbajnokságon, ahogyan azt elképzelik. Lékai Máté elmondta, a közelmúltban játszott felkészülési mérkőzések közül Chile ellen simán nyert a csapat, a dánok elleni két összecsapás viszont szerinte sem tükrözte a valódi különbséget. Kocsis Máté kitért arra a helyzetre is, hogy a csapaton belül három játékosnak, Balogh Zsoltnak, Bodó Richárdnak és Lékai Máténak is várhatóan gyermeke születik majd a torna ideje alatt. Hangsúlyozta, a család a legfontosabb, ezért mindegyiküket hazaengedik majd, persze a lehető legrövidebb időre. "Ezek megismételhetetlen pillanatok egy ember életében, nem szeretnénk válogatott játékosainkat ettől megfosztani." - fogalmazott. Az eseményen elhangzott, hogy az elmúlt év férfi játékosának Bodó Richárdot, a MOL-Pick Szeged balátlövőjét választotta az elnökség, míg a nőknél Kovacsics Anikót, a Ferencváros irányítóját látta a legjobbnak.

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

Simán nyertek az esélyesek

Simán nyertek az esélyesek

2019. október 22. (kedd)

Két mérkőzésen összesen huszonhárom gólt szereztek a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság Acerbis Osztályában.

Kupameccs az UTE ellen

Kupameccs az UTE ellen

2019. október 22. (kedd)

Pár nappal a két gárda fővárosi meccs után ismét az Újpest ellen korcsolyáznak jégre a DAB jégkorongozói.

Kupameccs vár az akadémistákra

Kupameccs vár az akadémistákra

2019. október 21. (hétfő)

Idegenben, a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára kedden este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Megvan az első győzelem

Megvan az első győzelem

2019. október 21. (hétfő)

Ötgólos hátrányból fordítva szerezte meg idei első győzelmét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es csapata a felnőtt NB I/B-s bajnokságban.

Eredményes hétvége

Eredményes hétvége

2019. október 21. (hétfő)

A Dunaújváros PASE U17-es labdarúgó csapata pontot rabolt a listavezetőtől, míg az U19-esek idegenben nyertek rangadót a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

A Pénzügyőr már túl nagy falat volt

A Pénzügyőr már túl nagy falat volt

2019. október 20. (vasárnap)

A Dunaferr SE röplabda csapata Budapesten, a csoportelsőségre pályázó Pénzügyőr együttesének otthonában szenvedett vereséget.

Újabb három pont a zsebben

Újabb három pont a zsebben

2019. október 20. (vasárnap)

Az első félidőben mutatott jó játékának köszönhetően tartotta itthon a három bajnoki pontot a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Budapest Honvéd II. elleni találkozón.