Együtt marad a Kohász felnőtt csapata!

spigott - 2019. január 11. 13:04

Csapó Kyra, Molnár Beatrix, Grosch Vivien, Szekerczés Luca, Szalai Babett, Kazai Anita és Camila Micijevic mellett György László vezetőedzővel is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia!

Mint azt az akadémia vezetése elmondta, a közelmúltban Sirián Szederke és Nick Viktória szerződéshosszabbításával vette kezdetét a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia 2019/2020-as szezonra szóló játékoskeretének kialakítása. A két hosszabbító játékoshoz ma szerencsére újabbak csatlakoztak, ugyanis mint azt Nyakacska Zsolt ügyvezető bejelentette, Camila Micijevic, Csapó Kyra, Grosch Vivien, Kazai Anita, Molnár Beatrix, Szalai Babett és Szekerczés Luca is aláírta megállapodását akadémiánkkal a következő szezonra. A csapat tehát együtt marad, s a magas színvonalú szakmai munka folyamatosságáért továbbra is György László felel majd, aki szintén meghosszabbította szerződését a DKKA-val.

- Jelentős nap ez a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia életében, hiszen a mai nappal biztossá vált, hogy a csapatot sikerült egyben tartani, ez nagyon örömteli számomra, s gondolom ugyanilyen örömteli Dunaújváros sportszerető közönségének is, fogalmazott Nyakacska Zsolt, kézilabdázóink ügyvezetője.

A szerződések aláírását követően természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy a játékosok miért döntöttek úgy, hogy maradnak a csapatnál, s nem meglepő módon szinte mindenki kiemelte, hogy az állandóság és a szakmai előrelépés is nagy szerepet játszott abban, hogy a jövőben is Dunaújvárosban folytatják pályafutásukat.

Camila Micijevic: - Ez volt a legjobb döntés, amit hozhattam, s bár az idei szezonom sajnos sérülés miatt nagyrészt kiesik, hiszem, hogy még erősebb leszek, mikor visszatérek. Nagyon jól ismerem a csapat tagjait, a szakmai munkát, s biztos vagyok abban, hogy György László irányításával én és a csapat is tovább fejlődik.

Csapó Kyra: - Azt az információt kaptam a vezetőségtől, hogy számítanak rám a jövőben is, s én is nagyon szerettem volna maradni, ugyanis jól érzem magam itthon, jól érzem magam a csapatban, jelenleg játéklehetőségem is van, s remélem ez a jövő évben is így lesz. Szeretek Vártok Ákos kapusedzővel és György László vezetőedzővel együtt dolgozni, s természetesen annak is örülök, hogy a csapat magja együtt marad.

Grosch Vivien: - Itthon vagyok, itt nevelkedtem, itt minden biztosítva van ahhoz, hogy fejlődjek, s ami az egyik legfontosabb, biztosított számomra a játéklehetőség. Ketten leszünk a jobbszélső poszton, jó viszonyt ápolok a poszttársammal és a csapat többi tagjával is, szóval nem volt kérdéses, hogy meghosszabbítom a szerződésemet.

Kazai Anita: - Olyan sokáig nem rágódtam a hosszabbításon, mert sokat számított, hogy együtt marad a brigád, s egy olyan jövőkép van előttünk, ami állandóságot mutat. Két év alatt, mióta itt vagyok, bebizonyosodott, ha együtt vagyunk, akkor nagy dolgokra vagyunk képesek. Az, hogy a mag együtt marad, nagy fegyverünk lehet a jövőben is, ismerni fogjuk egymást mindenféle szituációban, ez nagy erősségünk lesz remélhetőleg.

Molnár Beatrix: - Én már hat éve vagyok itt, tulajdonképpen én is dunaújvárosi nevelésnek számítok, mert még ifjúsági korú játékosként kerültem ide. Nagyon szeretem a csapatot, nagyon szeretek itt lenni, s úgy gondolom, minden lehetőség adott arra, hogy én pályára léphessek, ráadásul nemcsak a balszélső poszton, hanem irányítóként is, szóval a szakmai fejlődésemhez minden feltétel adott lesz a jövőben is.

Szalai Babett: - Én az elmúlt négy évben is nagyon szerettem itt Dunaújvárosban játszani, így számomra nem is nagyon volt kérdés, hogy itt maradjak. Voltak ugyan más ajánlataim is, ami mindig jó visszajelzés egy játékos számára, ám az elsődleges opció Dunaújváros volt, s nagyon rövid idő alatt el is döntöttem azt, hogy még két évet hosszabbítok a Kohásszal. Sokat nyomott a latban az is, hogy a csapat nyolcvan százaléka marad, szeretek velük dolgozni, így tényleg nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy aláírjam-e az új szerződésemet.

Szekerczés Luca: - Nagyon fontos volt számomra, hogy a csapat együtt maradt, emellett nagyon jól is érzem magam, egy egységes csapatban játszom, szerencsére sokat, jól is megy most, más nem is kell.

György László: - Ez a csapat a következő szezonban is komoly játékerőt fog képviselni, s ezért a részemről jár a köszönet a DKKA vezetősége felé, különösen úgy, hogy nekem is bizalmat szavaztak. Mindent el fogok követni azért, hogy a lehető legjobban szerepeljünk a bajnokságban, s minél több és jobb játékost adjunk a csapatnak, a városnak és a szurkolóknak, vagy a magyar válogatottnak. Örömteli, hogy a mostani csapatunknak a nyolcvan százalékát sikerült megtartani, s köszönöm a csapat eddig hosszabbító tagjainak, hogy a jövőben is bizalmat szavaznak nekem.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.