Dunaújváros Hetilap

Elkészültek az új parkolók a Pajtás utcában

Molnár Emese - 2019. január 24. 12:35

A térköves borítás elkészülte után huszonnyolc hellyel bővült a Pajtás utcai parkoló, melyet két ütemben fejlesztettek tovább a szakemberek.

Elkészültek a szakemberek a Pajtás utcai parkoló bővítésével. Lassingleitner Fruzsina, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, két ütemben fejlesztették itt a parkolót. Először a már meglévő, salakos burkolatú férőhelyek kaptak térköves borítást. Most, a második ütemben bővítették tovább, és huszonnyolc új, merőleges beállású parkolót alakítottak ki. A képviselő arról is beszélt, felmérést végeztek annak érdekében, hogy hol és hogyan lehetne még parkolókat kialakítani a körzetében.

A napokban el is készült a tanulmányterv a Liszt Ferenc kertben és az új Vasmű úton lévő parkolók bővítéséről. Mint azt Lassingleitner Fruzsina elmondta, mivel a Liszt Ferenc kert besorolása nagyvárosias lakóövezet alá tartozik, ezért először közterület alakítási tervet kell készíteni hozzá. Viszont az új Vasmű úti munkálathoz „csak” az engedélyeztetési tervek kellenek (bár ez is hosszasabb folyamat). Az engedélyeztetést már megkezdte a hivatal, így idén szeretnék is megvalósítani. A képviselő vázolta, hogy az új Vasmű út elején lévő parkolóban (az Erkel kert előtt) végeznének átalakítások úgy, hogy összesen huszonegy férőhellyel lenne több az autósok számára. Ebben szerepel például az is, hogy a külső részen a párhuzamos parkolókat merőlegessé alakítják. Ezek a munkálatok az ott lévő fákat nem fogják érinteni.

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.