Ezeket fogadtuk meg erre az évre

doszerk - 2019. január 29. 8:01

Januárban a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése szerint a válaszadók mintegy 26 százaléka tett újévi fogadalmat - olvasható az infostart.hu-n.

A legtöbben utazni szeretnének, a spórolással, munkával, rossz szokásokkal kapcsolatos fogadalmak az utolsó helyekre szorultak. Legnagyobb arányban a nők mondták, hogy megfogadtak valamit erre az évre: mégpedig homlokegyenes mást, mint amiket a férfiak.

Ezekről szól a legtöbb fogadalom

Sokan nem szeretik az újévi fogadkozást, mondván valami újba kezdeni, változtatni bármikor lehet. Mások azt mondják, azért nem fogadkoznak, mert soha, semmivel kapcsolatban nem tesznek fogadalmat, megint mások eleve kudarcra ítéltnek tartják próbálkozásukat. Pedig a fogadalmak sokszor inkább vágyak megfogalmazása, márpedig ez az első lépés ahhoz, hogy valóra is váltsuk azt az álmot.

Elutazni valahová, ahol még sosem jártam – az igennel válaszolók több mint fele ezt fogadta meg 2019-re. A megkérdezettek 47 százaléka vallotta azt, hogy életmódváltással kapcsolatban fogadott meg valamit, 48 százalék a külsején változtatna. Érdekes, hogy rossz szokással (például dohányzás) kapcsolatban mindössze 17 százalék fogadkozott, munkahellyel és tanulással kapcsolatban is csak 16 százalék tett valamilyen ígéretet önmagának.

A nemek harca

A férfiak és a nők fogadalmai eltérnek: míg a nők a külsejükkel és utazásaikkal kapcsolatban, addig a férfiak személyiségfejlődésükkel és anyagi helyzetükkel kapcsolatban javítanának életükön, valamint családjukkal is szeretnének több időt együtt tölteni.

Nagyok a korosztályi eltérések is: míg 30-39 éves kor között legtöbben (87 százalék) a külsejükkel kapcsolatban tettek ígéreteket önmaguknak, második legfontosabbnak pedig az énidőt tartja ez a korosztály. Az ötvenes korosztály számára legfontosabb cél elutazni valahová, ahol még sosem jártak, 60 éven felül pedig az egészséggel kapcsolatos fogadalmak szerepeltek kiemelt helyen.

Ezt fogadtuk meg tavaly

Tavalyra a válaszadók mindössze 17 százaléka tett újévi fogadalmat – kiugró arányban a 25 és 29 év közöttiek, nekik 60 százalékuk tartotta fontosnak ezt a hagyományt. A fogadkozók 63 százaléka önmagával akart többet törődni tavaly, sportolni, utazni szeretett volna, 59 százalékuk pedig egészsége érdekében életmódot szeretett volna váltani.

A nők között a legnépszerűbb fogadalom a külsőn való változtatás (például fogyás) volt, a férfiak legnagyobb arányban (40 százalék) az anyagi helyzetükön javítottak volna tavaly. A Bónusz Brigád és a GKI Digital felmérésében arra is rákérdezett, hogy a fogadkozók betartották-e fogadalmaikat. Kiderült, hogy a 2018-ra tett fogadalmakat a válaszadók 78 százaléka úgy érzi, hogy legalábbis részben betartotta, minden tizedik válaszadó pedig maximálisan teljesítette a saját magának előírtakat.

-OPH-

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká

DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká

2025. nov. 03.

Varázslatos világ nyílhat ki a gyerekek előtt, amikor átlépik az oktatási intézmények kapuit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ovisok is csillogó szemekkel válnak részévé a közösségeknek – így történt a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepségén is. Hangkép.

 

7 tipp, hogyan erősítsd immunrendszered természetesen

7 tipp, hogyan erősítsd immunrendszered természetesen

2025. okt. 31.

Az immunrendszer mindennapjaink láthatatlan védelmezője, amelynek megfelelő működéséhez számos tényező járul hozzá. A tudatos életmód, a változatos táplálkozás és a pihenés egyaránt segíthetnek abban, hogy szervezetünk kiegyensúlyozott maradjon. (X)

Mumus és a többiek: kockahegyes játékőrület

Mumus és a többiek: kockahegyes játékőrület

2025. okt. 30.

Halloween alkalmából szervez nagyszabású játékos éjszakai összetartást a Kockahegy Társasjáték Klub a DUE "B" klubjában október 31-én, azaz pénteken 18 órától másnap hajnali 4-ig (!!!) – színes programok sorával körítve.

 

DSTV: jelmezes kavalkád a múzeumban

DSTV: jelmezes kavalkád a múzeumban

2025. okt. 30.

Nem első alkalommal rendezte meg jelmezes, kézműveskedéssel egybekötött családi délutáni programját az Intercisa Múzeum, derül ki a DSTV összegzéséből. Idén is sokan voltak kíváncsiak a Halloween jegyében rendezett kavalkádra, ahol a főszereplők szellemek és boszorkányok voltak. Szellem- és hangkép.

 

"Nyugdíj cunami – mi történik, ha elfogynak az aktív dolgozók?"

"Nyugdíj cunami – mi történik, ha elfogynak az aktív dolgozók?"

2025. okt. 28.

Ezzel a figyelemfelkeltő címmel rendeznek előadást a Dunamenti Regionális Népfőiskola Kossuth Lajos utcai központjában csütörtökön délután. A program nyitott, minden érdeklődőt várnak!

Út a lelki egyensúlyhoz: a családállítás hatékonysága

Út a lelki egyensúlyhoz: a családállítás hatékonysága

2025. okt. 28.

Sokan érzik azt, hogy életük során újra és újra szembesülnek ugyanazokkal a problémákkal, mintha valami a múltban tartaná őket. Felmerült már benned, hogy ezek a nehézségek talán nem is a te életedből fakadnak? (X)

Milyen gyakran van szükség a műszempillák pótlására?

Milyen gyakran van szükség a műszempillák pótlására?

2025. okt. 27.

Eszedbe jutott már, hogy miért tartják magukat sokan a szempillahosszabbítás mesterének? Sokan ígérik, hogy képesek akár hat hétig is tartós szempillákat biztosítani. De mennyire reálisak ezek az állítások? Nézzük meg közelebbről, mi is történik valójában a szempillák világában. (X)