Dunaújváros Hetilap

Gulyásleves a rászorulóknak

Vass Ádám - 2019. január 19. 8:35

Újra a Városháza térre vonultak a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálatának önkéntesei, hogy segítsenek a város rászorulóin. A pénteki karitatív eseményen kétszáz adag gulyáslevest osztottak szét.

Ismét a Városháza térre érkeztek a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálatának önkéntesei. Péntek délután három órától várták a rászorulókat egy tál meleg étellel. A jótékonysági akció keretében kétszáz adag tartalmas gulyáslevest osztottak ki az aktivisták, valamint egy-egy fánkot és szendvicset is, de nem csak a hajléktalan vagy a hajléktalanszállón lakóknak, hanem a nagycsaládosoknak és az alacsony jövedelmű rászoruló nyugdíjasoknak is. Zamatóczky Lajos, a Hit Gyülekezet Szeretetszolgálatának önkéntese elmondta, őket Dunaújváros Önkormányzatának családsegítőin keresztül érték el. Ahogyan az elmúlt három év alatt minden alkalommal, úgy most is annyi étellel készültek, hogy ne csak a téren étkezők, hanem azok is bőven jóllakjanak, akik szeretnének ételhordóban akár több adag levest is hazavinni.

A tavalyi év során a Hit Gyülekezete volt az egyik kedvezményezettje a Széchenyi Pékség Város Kenyere programjának is három hónapon át, így a mostani karitatív esemény anyagilag elsősorban a Széchenyi Pékségnek és azoknak a dunaújvárosi polgároknak köszönhetik, akik a program keretében ezt a különleges burgonyakenyeret vásárolták. A Hit Gyülekezete önkéntesei ezúttal az étel elkészítésében, a szállításban és felszolgálásában vettek részt.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.