Dunaújváros Hetilap

2018-ban külgazdasági rekordokat döntött Magyarország

doszerk - 2019. január 3. 19:46

Tavaly külgazdasági rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A miniszter kiemelte: tavaly 98 nagyberuházás jött Magyarországra a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül, ezek összesen 1380 milliárd forint értéket képviselnek, és ezekhez a beruházásokhoz a magyar kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz-támogatást nyújtott. Szijjártó Péter elmondta: a beruházásokkal 17 024 új munkahely létesült az országban, az így létrehozott munkahelyeken a vállalatok 425 700 forintos átlagbért fizettek, ami 40 százalékkal magasabb a külföldi beruházásoknál fizetett 2017-es átlagbérnél.

Rámutatott: a nagyberuházások hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország érte el a harmadik legalacsonyabb munkanélküliségi rátát az Európai Unióban. A tavaly Magyarországra érkezett beruházások azért is nagyon kedvezőek, mert a korábbiaknál jóval magasabb hozzáadott értéket, nagyobb technológiai színvonalat képviselnek, és jóval több kutatás-fejlesztési tartalommal bírnak, így nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is szintet lépett a magyar gazdaság - mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a legtöbb beruházás Németországból jött Magyarországra, a 98 nagyberuházásból 28-at német vállalatok hajtottak végre 620 milliárd forint értékben. A német beruházókat az Egyesült Államokból érkezett, illetve a magyar beruházó cégek követik. Az amerikai és a magyar cégek is 15-15 nagyberuházást valósítottak meg, a magyar vállalatok által végrehajtott nagyberuházások értéke meghaladta a 100 milliárd forintot - fűzte hozzá.

A miniszter ismertette, a legtöbb beruházás az autóiparba érkezett, a 98 nagyberuházásból 36-ot ebben az ágazatban hajtottak végre, amelyek révén 851 milliárd forint értékű befektetés jött az autóiparba. A második helyen az alapvetően pénzügyi funkciókat Magyarországra telepítő üzleti szolgáltató szektor és az elektronikai szektor áll, 10-10 nagyberuházással. Elmondta: a magyar gazdaság a dimenzióváltás időszakát éli, amikor már nem az új munkahelyek száma a legfontosabb szempont, hanem az általuk megtestesített technológia és kutatás-fejlesztés áll a középpontban. Szerinte ez azt is jelenti, hogy a beruházás-ösztönzés terén az új támogatási formák jól működnek.

A miniszter közölte, tavaly 7 technológia-intenzív nagyberuházáshoz és 10 kutatás-fejlesztési beruházáshoz adtak támogatást. Kiemelte: a beruházás-ösztönzésben, egy elismert szakmai rangsor alapján, Magyarország bekerült a világ 10 legjobb befektetési helyszíne közé.

A miniszter megjegyezte, a tavalyi beruházások következtében Németországon kívül Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, ahol megtalálható mindhárom német vezető autómárka saját gyártóegysége - ezt a világon még Kína mondhatja el magáról. Emellett a Jaguár, a Nissan és a Ford is szolgáltató funkciókat ellátó központot működtet az országban - közölte.

Rámutatott: a magyar kormány keleti nyitás politikájának sikerét mutatja, hogy Dél-Koreából, Indiából, Japánból és Kínából 17 beruházást valósítottak meg tavaly Magyarországon. Szijjártó Péter jelezte, 2014 óta, amikor a külgazdasági és külpolitikát "egyesítették", 71 800 új munkahelyet teremtettek az országban a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül.

A tárcavezető kiemelte, az exportot tekintve 2014 óta minden évben nőtt a magyar kivitel összege. Az elmúlt év első 10 havi adatai alapján tavaly várhatóan ismét 100 milliárd euró fölött lesz a magyar export, 2018 október végéig ugyanis 7,6 százalékos bővülést mutatott a kivitel.

"Ezen számok mögött a magyar emberek és a magyar családok teljesítménye áll" - mutatott rá a miniszter, hozzátéve, ez jelzi, a magyar emberek által előállított termékek nemzetközileg is versenyképesek.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.