Dunaújváros Hetilap

Több mint 200 milliárd forintos adócsökkentést hoz ez az év

doszerk - 2019. január 1. 16:26

Folytatódik a kormány adócsökkentési politikája, amely idén több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel.

A közleményben felidézik, hogy 2017-ben az Európai Unióban Magyarország nyerte el a legnagyobb adócsökkentő címet, és az első helyezést idén is megtarthatja az ország. Részletezik, hogy többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája pedig a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lesz.

Hangsúlyozzák: a nyugdíjas munkavállalók, illetve az őket foglalkoztató vállalkozók is jobban járnak, ugyanis az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, számuk a kedvező adószabályok miatt jövőre jelentősen nőhet. Folytatódhat a szociális hozzájárulási adó mérséklése is. A közteher a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet 2019. július 1-től. A két százalékpontos csökkentés 130 milliárd forintot hagyhat idén a gazdaságban - közölték.

Nyolcmillió forintról tizenkétmillió forintra nő január 1-től a legkisebb vállalkozások áfamentessége. A kisvállalkozások ezzel amellett, hogy mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól is. Egyre többen választhatják a kisvállalati adót is, miután a belépési határ megduplázódott, félről egymilliárd forintra nőtt - álla közleményben. A tájékoztatás szerint az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött (EBRD) megállapodás értelmében a bankadó felsőkulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Húszezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Nemcsak a közterhek csökkennek, hanem az adóadminisztráció is - írja közleményében a PM. Az egyszerűsítés jegyében öt adófajta szűnik meg. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadón kívül megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó is.

A baleseti adó a biztosítási adóba, és az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad. E mellett egyszerűsödik a cafetéria-rendszer is. Kedvezményes közteherfizetés mellett csak a SZÉP-kártya három alzsebébe lesz adható béren kívüli juttatás - írta a PM, amely szerint érdemi adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket az, hogy idén már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.

A közlemény szerint több százezer egyéni vállalkozónak az hoz könnyebbséget, hogy számukra is elkészíti az adóhivatal a bevallási tervezetet, de jelentős bürokrácia-csökkentés az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály is, amely szerint idén a bejövő számlák áfa tartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.

Az adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. A befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára az úgynevezett transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén jelentős egyszerűsítést jelent - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.