Dunaújváros Hetilap

Volner: Szégyellem, hogy a Jobbik Gyurcsánnyal közösen akarja megszerezni a hatalmat

doszerk - 2019. január 9. 13:05

Az exjobbikos politikus az Echo TV Napi aktuális című műsorának volt a vendége, ahol többek között az ellenzéki mozgásokról beszélt - írja az Origo.

Meglátása szerint mára a Mi Hazánk Mozgalom lett az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt. Elmondta továbbá, szégyelli, hogy volt pártja, a Jobbik képviselői Gyurcsány Ferenccel összefogva próbálják megszerezni a hatalmat.

„Szégyellem, hogy a volt pártom, a Jobbik képviselői is Gyurcsány Ferenccel összefogva próbálják megszerezni a hatalmat” – nyilatkozta a műsorban Volner János, a Jobbik korábbi frakcióvezetője. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa leszögezte, nem fognak részt venni a balliberális pártokkal közös összefogásban.

A Mi Hazánk Mozgalom a Jobbikkal ellentétben nem fogja elárulni a szimpatizánsait – szögezte ennek kapcsán. Felhívta a figyelmet arra, hogy korábban azt mondták rá volt pártjában, hogy hazudik, a Jobbik soha nem fogna össze a baloldallal. „Kettő hónappal a távozásom után teljes az egységfront a baloldalon, és szomorúan kell, hogy bejelentsem: a Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva nincs nemzeti ellenzéke Magyarországnak” – tette hozzá Volner.

A politikus közösségi oldalán görgette tovább a tegnapi beszélgetést, ahol kifogásolta a teljes ellenzéki összefogást, ami szerinte káros felvetés volt. Szerinte ennek belengetése és a párt balratolódása miatt „több százezer, a Jobbikban csalódott ember inkább a Fideszre szavazott”. Éppen ezért pártjával új utat akarnak vinni: a Gyurcsány-mentes ellenzékiséget. 

Gyurcsánnyal talán nyerni lehet? Nem hinném...– tette fel a kérdést, majd válaszolta meg Volner. „Mára a Mi Hazánk Mozgalom lett az egyetlen Gyurcsány-mentes ellenzéki párt” – egészítette ki a korábbiakat. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese sajtótájékoztatóján meghirdette a Gyurcsány Ferenc nélküli ellenzékiséget. 

- origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.