Dunaújváros Hetilap

A baloldal nemrég még betiltotta volna a Jobbikot, mára összefogna a “dísznácikkal”

doszerk - 2019. február 8. 15:59

Ujhelyi és Vadai sárga csillagot tűzött, Mesterházy „fasiszta vírusról” beszélt, a DK pedig egyenesem a Jobbik betiltását kezdeményezte – idézi fel cikkében a Mandiner.hu. A portál megjegyzi, mára a baloldal véleménye teljesen megváltozott, most összefognának a Jobbikkal - írja a Pesti Srácok.

A portál arról ír, 2019-ben többek között “Kunhalmi Ágnes, Karácsony Gergely, Gréczy Zsolt és Bősz Anett is letette a garast a Jobikkal való összefogás mellett“. Ugyanakkor a Mandiner.hu felidézi, 2012-ben Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő még a Magyarországon élő, illetve a magyar kormányban dolgotó zsidókat listázta volna. Az országgyűlés volt MSZP-s alelnöke, Ujhelyi István rögtön a Gyöngyösi-botrány másnapján sárga csillaggal tiltakozott. Nemsokkal később az MSZP és a DK a párt betiltását követelte. Az MSZP például felszólította a Fidesz-frakciót “a Jobbik tevékenységének fölszámolását lehetővé tevő jogszabályi feltételek megteremtésére“. A szocialisták nevében Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető és Steiner Pál képviselő akkor úgy fogalmazott: „megbocsáthatatlan szavak hangzottak el a parlamentben”. ​A DK Polt Péter legfőbb ügyésztől követelte, hogy kezdeményezze a Jobbik betiltását.

A Mandiner.hu kitér arra is, hogy a jelenleg az összefogást latolgató baloldali média, köztük a Népszava és az azóta megszűnt Népszabadság címlapokon, terjedelmes cikkekben számolt be a jobbikos politikus parlamenti beszédének visszhangjáról. A Népszava a kínos kijelentés miatt tartott tüntetés kapcsán már terjedő „fasiszta vírus”-ról írt a címlapon, de a “náciveszély”, “dísznáci” kifejezések is többször szerepeltek.

- pestisracok.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Teljesen megújulnak a város padjai

Teljesen megújulnak a város padjai

2024. már. 17.

Aki nyitott szemmel jár a városban, annak feltűnhet, hogy az önkormányzat több helyen is új padokat helyezett ki, a régiek pedig teljes felújításon estek át. Az esztétikai benyomásokon túl nyilván a kényelmi szempontok is fontosak.

Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekben

Ismét cserélte az önkormányzat a lejárt életmentő eszközöket az intézményekben

2024. már. 16.

A néhány évvel ezelőtt a fővárosban történt tragédiát követő civil összefogásnak és a dunaújvárosi önkormányzatnak köszönhetően minden városi oktatási intézménybe került életmentő allergiagyógyszer, vagyis EpiPen.

"Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!" (galériával)

"Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!" (galériával)

2024. már. 15.

Városunkban is megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulójáról a '48-as emlékműnél  ma délelőtt. 

Navracsics Tibor ismerhette meg a városvezetés koncepcióját, terveit

Navracsics Tibor ismerhette meg a városvezetés koncepcióját, terveit

2024. már. 14.

A területfejlesztési miniszterrel Pintér Tamás polgármester tárgyalt Székesfehérváron kedden délután. A város gazdasági helyzete mellett a fejlesztési terveket egyeztették a tárgyaló felek. Az eseményről a város első embere számolt be.

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

A Béke városrész egy kicsit könnyebb lett – közel 400 köbméter szeméttel biztosan

2024. már. 14.

Ismét csak döbbenetes mennyiségű lom, szemét, hulladék került a konténerekbe. Ez a mérlege az esztendő első lomtalanításának. A Béke városrészben, egyszerre három helyen is le lehetett adni a feleslegessé vált holmikat múlt szombaton. És le is adták!

Ünnepeljük együtt 1848 hőseit a forradalmi emlékműnél!

Ünnepeljük együtt 1848 hőseit a forradalmi emlékműnél!

2024. már. 13.

Közös megemlékezésre várja a városlakókat az önkormányzat március 15-én – az ünnepség helyszíne idén is a forradalmi emlékmű lesz pénteken délelőtt. A koszorúzás után avatják a Kistemetőben Rosti Pál felújított síremlékét.

Nemcsak a medencében nagyok...

Nemcsak a medencében nagyok...

2024. már. 12.

A válogatott tagjai által aláírt mezzel, valamint DFVE-s relikviákkal igyekeznek hozzájárulni Balog Lívia minél előbbi felépüléséhez női vízilabdázóink. A jótékony célú közösségi kezdeményezésről a Fabó Éva Sportuszodában meséltek ma délelőtt.