Dunaújváros Hetilap

Annyira retteg a Jobbik az állítólagos megszűnéstől, hogy még vészforgatókönyvük sincs

doszerk - 2019. február 24. 8:16

Rendkívüli kongresszust tartott szombaton a Jobbik. A két napirendi pont “a Jobbik megszűnésének lehetősége”, ami a parlamenti frakció végét is jelentené, illetve másik “a nemzeti ellenállás folytatásának megtárgyalása” - írja a Pesti Srácok.

A sajtótájékoztatón kiderült, annyira veszik komolyan saját rettegésüket a párt állítólagos megszűnésétől, hogy még vészforgatókönyvük sincs. Ellenben szívesen összefognának az ellenzékkel, kár, hogy csak az LMP-vel  tudnának tárgyalni. Mindenesetre az utolsó csepp vérükig küzdenek majd, és akár pénz nélkül is kampányolni fognak.

Hiába Jakab Péter cigánygyűlölő, rasszista kijelentései, Sneider Tamás minden romát szétverő büszkélkedése, vagy legutóbb a zsidónő-verő Szávay István helyére beállított, zsidók listázásáról publikáló Bencsik János folyamatos, botrányos lebukásai, a saját állítólagos néppártosodásukat pajzsként maguk előtt tartó szélsőséges politikusok nem a bocsánatkérésen, és a közéletből való méltó távozás lehetőségén gondolkodnak.

Zavaros pártfinanszírozásukat azzal igyekszenek elpalástolni, hogy saját megszűnésükkel rémisztgetik még megmaradt szavazóikat. A Jobbik elnöke, Sneider Tamás február elején felvetette, hogy ha nem kapnak részletfizetési lehetőséget az Állami Számvevőszék által kiszabott újabb százmilliós büntetés törlesztésére, akkor arra is fel vannak készülve, hogy oszlatni kell a pártot, mivel nincs miből kifizetni a büntetést, csak 20 millió van a számlájukon.

Szilágyi György, a Jobbik frakcióvezető-helyettes szóvivője, a mondhatni titokban megtartott kongresszust követő sajtótájékoztatón a jobbikos politikusok kínos lebukásai, és azok elvárt következményei helyett inkább balodali retorikától fűtötten már arról beszélt, tovább kell harcolniuk a diktatúrával szemben, míg le nem bontják a NER-rendszerét. Kiderült, “eszükben sincs megszűnni”, szerinte őket akarja megszüntetni a Fidesz. Úgy vélte, az EP-választásokon múlik, be lehet-e tiltani a Jobbikot. Hangoztatta, az utolsó csepp vérükig küzdenek majd, pénz nélkül is kampányolni fognak a májusi EP-választáson.

Ha sokan szavaznak ránk, akkor nem. Ebben a küzdelemben az igazság van mellettünk –tette hozzá Szilágyi György. A politikus arról is beszélt, az elkövetkező tíz hónapban tovább szeretnének erősödni, a hosszú távú céljuk pedig a középosztály megerősítése. Botkai mélységekbe hulló érvei szerint ugyanis jelenleg kétezer NER-család él jól az országban és 150 ezer ember, aki ezt kiszolgálja.

Beszélt arról is, szerinte elengedhetetlen a pártközi együttműködés, viszont egyedül az LMP-vel tudnak jelenleg komolyabban tárgyalni. A nagy szélsőjobb-balliberális összeborulás már rég megtörtént a szavazók szintjén, hiszen minden tüntetésen példásan menetelnek a jobbikos zászlóhordozók a DK-sok, MSZP-sek nyomában. Persze nemcsak az nem meglepő, hogy a jelenlegi Jobbik-vezetés kommunista utódpártokkal, szemkilövető szélsőliberálisokkal és anarchista ál-zöldekkel fogna össze, de az antiszemita és rasszista kijelentések láthatóan nem zavarják még az uniós szocialistákat sem, tehát nem kell aggódni, biztos menni fog az elvtelen összefogódzósdi a hatalomért.

Szilágyi György arról is beszélt, alapszabály-módosítással készülnek a felszámolási kísérletre, de szerinte amúgy sem fogják tudni megszüntetni a Jobbikot, így nincs is vészforgatókönyvük. Az alapszabálymódosítás lehetővé teszi, hogy a párt esetleges felszámolása esetén tagjaik lényegében egy új párt létrehozásában vehessenek részt. A Jobbikot akkor érintheti a felszámolás, ha nem kapnak részletfizetést az Állami Számvevőszék által kiszabott legutóbbi, több százmilliós bírságra.

- pestisracok.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.