Dunaújváros Hetilap

Hiába a kétszámjegyű áremelkedés, a dunaújvárosi ingatlanok továbbra is kedvező áron elérhetőek

doszerk - 2019. február 13. 11:50

A hazai lakáspiac a folyamatos vérfrissítésnek köszönhetően nemcsak visszakapaszkodott a válság előtti szintre, hanem túl is szárnyalta azt. A használt lakások pezsgése mellett fellendültek az építkezések, tehát az új lakásállomány érezhetően bővült – bár ennek ütemével az építőipar nem tudta tartani a tempót.

Ingatlanár-emelkedés: mennyit nyom a latban az elhelyezkedés?

Az azonos alapterületű új és használt lakások áraiban tízmilliós különbségek lehetnek: előbbi típus átlagosan 20-40 millió forint között érhető el, míg utóbbi 10 millió forint alatt is megvásárolható – de a felső határ eléri a 40-60 milliót.

A használt ingatlanok szegmensében érdemes alaposan szétnézni, ha egy teljesebb képet szeretnénk kapni az árszínvonalról. Az átlagos reálárak 2018-ban 6%-kal bővültek, ám e mögött érezhető területi differenciálok vannak – nemcsak a megyék között, hanem azok határain belül is.

Ezt a tendenciát tökéletesen szemlélteti Fejér megye, ahol a tavalyi évben 22%-kal bővültek az átlagos reálárak (amely a KSH szezonálisan kiigazított inflációs adatai alapján kerül meghatározásra).

Az átlagos reálárak változása 2018. január és december között Fejér megye egyes városaiban

 

A települések között azonban drasztikus differenciálok tapasztalhatók. Míg Móron 17%-kal csökkentek, Rácalmáson közel stagnáltak – mindössze 2%-kal növekedtek – Székesfehérváron, Gárdonyban és Dunaújvárosban 16-22%-kal bővültek az átlagos reálárak, addig Sárbogárdon 106%-os volt a drágulás tavaly január és december között.

A típust mindenképpen figyelembe kell venni

Az elhelyezkedésen kívül az ingatlan típusa határozza meg az eladási árakat – amely az ingatlanpiac szereplői számára az egyik legfontosabb szempont. Ha az átlagos négyzetméter-árakat vesszük górcső alá az árváltozásoknál látottakhoz képest merőben eltérő rangsor rajzolódik ki.

A drasztikus drágulás ellenére Sárbogárdon továbbra is kedvező áron érhetők el a családi házak: a 156 ezer Ft/m2 átlagár 23-50%-kal elmarad a Székesfehérváron, illetve Dunaújvárosban eladó családi hazákétól, a megyei szintnél pedig 33%-kal kedvezőbb (a százalékok 46-155 ezer Ft/m2-es különbségeket takarnak).

A családi házak átlagárai Fejér megye egyes városaiban (Ft/m2, 2018. decemberi adatok alapján)

Hasonló kép mutatkozik, ha Fejér megye lakáspiacát vesszük górcső alá. Az országnak ezen a területén 12-25%-kal alacsonyabb átlagárakon kerülnek meghirdetésre a tégla-, és panellakások a hazai viszonylathoz képest. A megye határait átlépve azt tapasztaljuk, hogy a dunaújvárosi lakások 27-35%-kal kedvezőbb átlagárakon kerülnek meghirdetésre a megyei szintnél, amelyet székesfehérvári társaik 12-26%-kal meghaladnak.

Átlagos lakásárak Fejér megye egyes városaiban (Ft/m2, 2018. decemberi adatok alapján)

 

Az állam egyre több eszközzel szorgalmazza a családalapítást

2016 január óta a kormány a CSOK-kal igyekezett támogatni a gyermekvállalást. A kedvezményt az utóbbi években többször újraszabták, a februárban közzétett demográfiai akciótervben szereplő tervek szerint pedig a jövőben még nagyobb mértékben támogatják a családokat.

A kedvezményes hiteleken kívül a CSOK-ot kiterjesztik a használt lakás vásárlására és külön gondolnak a falun élőkre. Egyébként nem a lakástámogatás lesz a családoknak szóló egyetlen segítség: a tervek szerint az állam besegít az autóvásárlásba, illetve a nagyszülői gyed mellett bővítik a teljes bölcsődei férőhelyeket.

 

Forrás: ingatlannet.hu

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

A történelmi múlt kötelez, de a jövő bőven tartogat feladatokat is

2024. ápr. 12.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármester dolga, hogy a város cégeit, intézményeit időről időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek jegyében kedden az Innopark Nonprofit Kft.-hez, dr. Huszti Zsolt ügyvezetőhöz látogatott el.