Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Hogy hívnak, kis boxos?

Várkonyi Balázs - 2019. február 16. 9:01

Borsós. Borzas. Ebes. Elep. Kócs. Kormópuszta – mintha leckét mondana fel, úgy sorolja a hortobágyi gazdaságok nevét, tizenkettőt, ahová az ötvenes években kitelepített családok kerültek, kényszermunkára. És most telefonon invitál: készül az egykori száműzetése színhelyére, tartsak vele, hisz már kétszer együtt mentünk. Majd meglátjuk, mondom neki, hogy időt nyerjek.

Az igazság az, hogy annyi a téma, amelyeket kitűztem magam elé, soha nem érek a végére, itt van például a negyvenhat pentelei család sorsa, akiket Hajdúnánásra, Püspökladányba, Túrkevére, Kondorosra telepítettek ki, az ő emlékeiket is fel kéne még kutatnom, talán ez évben sikerül legalább egy utat tennem.

De most Kónyatanyára invitálnak. Oda, ahol egy ismeretlen nagyon régen megszólította ismerősömet, az akkor hatéves kislányt, kérdezve: hogy hívnak, kis boxos? A nevét is alig tudta kinyögni, szégyellte, hogy mindene szurtos. Csak évtizedek múlva tudta meg: az az egykori bácsi Isépy Tamás volt, a rendszerváltáskor az első szabad országgyűlés tagja. De nem ez az életút volt a jellemző. A kitelepítettek többsége soha nem tudta ledolgozni a hátrányt, nem tudott visszatérni a régi életébe, viselte a terhét örökre.

Hát hogyne! Ahol patkányok járnak a szállásul szolgáló juhhodályban, ahol a tábori piszkot a ritka mosdási lehetőség nem képes eltüntetni, ahol betegek nyögéseitől hangos az éjszaka, ott egy hatéves kisgyereknek, mint ő is volt, csak az iszonyat marad emlékül. „Ma is látom magam – mesélte legutóbb –, állok az istálló falánál, szutykosan, éhesen, mezítláb, orrfacsaró bűz, döglegyek kórusa, és méretes patkányok surrannak el mellettem, a szívverésem is eláll. Éhes vagyok. Mindig és rettenetesen. Bámulom a távolban kéklő erdőt. Ott a szépséges erdőben lakodalmat tartanak. Elképzelem a sok finomságot az asztalon. Ettől még éhesebb vagyok. Ábrándozásomból az őr zökkent ki a rohadt kutyájával. Elzavar. Szidja az anyámat, a fajtámat, én pedig futok. Magamban én is az anyját szidom. Tegezem. Ugrott a kék erdő, a lagzis finomságokkal és a rubintos hintóval. Maradnak a patkányok, a döglegyek meg az éhség.”

Azt is mesélte később, nekik még hagyján, számukra a hodály szinte palota volt a borsósiak tyúkóljához képest. Igen – erősítette meg –, jól hallja, ők tyúkólban laktak! Csak azokban a pusztai kényszermunkatáborban nyolcezer ember senyvedett. Közülük nagyon sok volt, aki Hortobágy keresztjét haláláig viselte, ez a felirat is ott van a Kilenclyukú hídnál, az emlékkereszt alján. Szerény emlékmű, egy feszület, közönséges vasúti sínből, persze, vasúton érkeztek a rabok. Ott az évszám is: 1950–1953. Az ide hurcolt, bűntelen, csak a származásuk miatt megvetett büszke emberek némelyike szép lassan átformálódott. A szüntelenül ordítozó, közönséges, kegyetlen őröktől megfélemlítve sokan páriákká váltak. Egy huszár ezredes, aki hetvenévesen még bemutatta a fiataloknak a lovas vágtát, a szabadulása után már nem tudott visszatérni a régi életbe. A puszta foglya maradt mindörökre.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

DSTV: "Forduljon Psmithhez!"

2024. már. 28.

Remek komédiázásról és zajos sikerről tudósít a DSTV összeállítása. A Waldorf iskola növendékei arról Wodhouse regényének színpadi adaptációjával rukkoltak ki a napokban a Városháza dísztermében. Örömjáték volt – minden szempontból. Hangkép.

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

Pillanatragasztó: varázslatos "záróra"

2024. már. 27.

Különleges kísérlettel, a Pillanatragasztó Társulat produkciójával ért véget a Dunaújvárosi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) a közelmúltban. Kádenciák, playback színház, visszanéző így is, úgy is.

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!

2024. már. 27.

Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!

DSTV: film is született Esterházy János életéről

DSTV: film is született Esterházy János életéről

2024. már. 27.

Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"

2024. már. 24.

Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: a Győry család kottája

DSTV: a Győry család kottája

2024. már. 23.

Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása

2024. már. 20.

A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!