Dunaújváros Hetilap

Járdafelújítás a József Attila utcában

Molnár Emese - 2019. február 8. 7:52

Nagy erőkkel vonultak ki a DVG Zrt. szakemberei hétfőn a József Attila utcába. A körzeti fejlesztések részeként felújítják a járdasort.

Mint azt Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester elmondta, ez egy félbemaradt munkálat, tavaly közbeszólt az időjárás, viszont most lehetőség nyílt befejezni. Héger Péter, a DVG Zrt. építésvezetője elmondta, hétfőn kezdték meg a kivitelezési munkálatokat, és a járdasort teljes hosszában felújítják. A munkálatok miatt le kellett zárni az autós forgalom előtt az egyirányú utcát. Ez maga után vonta azt is, hogy parkolni sem lehetett ott ideiglenesen. Bár a lezárás kellemetlenséggel jár az ottlakóknak, a felújításhoz szükséges, és ha elkészülnek a munkálatokkal, szebb, esztétikusabb lesz a környezet. Gombos István a lakók, az érintettek megértését és türelmét kéri a beruházás megvalósulásáig.

Mint mondta, minden körzeti fejlesztést a lakók kérése, igénye alapján végeznek el. A tervek között szerepel az is, hogy térkövezni fogják az Endre Endre utca páros oldalán is a járdasort.

A rovat további hírei: Közélet

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

Szívességfal után Fészek Központ– akkor is, most is a segítségnyújtás jegyében

2024. már. 29.

A közelmúltban bontott zászlót, de az előzménye már a covid idején felbukkant a nagy közösségi portálon: a Szívességfal csoport alapítói hozták létre a Fészek Mentálhigiénés Központot – a tervekről és a bázis hátteréről Molnárné Hruby Enikővel és Törő Violettával beszélgettünk.

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.