Kanadai és norvég siker a gyerek vb-n

spigott - 2019. február 11. 8:00

Több mint háromszáz ifjú jégkorongozó vett részt az U9-es és az U10-es korosztály számára megrendezett IV. Gyerek Világbajnokságon.

Ismét az utánpótlás korú jégkorongozók vették birtokba hétvégén a dunaújvárosi jégcsarnokot, ahol immáron negyedik alkalommal rendezték meg Gyerek Világbajnokság küzdelmeit. A viadal szombati napján az U9-es korosztály, míg vasárnap az U10-esek mérték össze egymással erejüket úgy, hogy az érkező gyermekeket a szervezők osztották szét csapatokba, arra törekedve, hogy azonos játékerejű együttesek vegyenek részt a megméretésen.

Az U9-es mezőnyben tizenkettő, míg az U10-eseknél tizenhat csapat vett részt a viadalon, ami ismét komoly terhet rótt a szervezőkre, ám ahogy azt megszokhattuk már, a rendkívül rutinos rendezői gárda ezúttal is minden fennakadás nélkül menedzselte a meccseket, majd a két eredményhirdetést, s ahogy az elmúlt években úgy most is elégedetten nyilatkozott a mögöttük hagyott két napról Babic Vladimir főszervező.

- Úgy érzem idén is nagyon jól sikerült a torna, azt ugyanakkor tudni kell, hogy a rengeteg jelentkező miatt változtattunk az idei lebonyolításon. Az első évben csak az U10-eseknek rendeztük meg a tornát, a másodikban és a harmadikban már az U12-es korosztály is bekapcsolódott, míg ezúttal az U9-es és az U10-es korosztály képviselte magát a gyerek vb-n, s az U12-esekre majd áprilisban kerül sor.

Nagyon sokan jelentkeztek, s nem akartam azt, hogy az első száznyolcvan gyerek után lezárjuk a regisztrációt, így jött össze ez a mezőny: 42 egyesület összesen 330 jégkorongozója vett részt a viadalon. A célunk egyértelműen a sportág népszerűsítése, s emellett az is, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a hazai jégkorongos társadalmat, ám ezúttal nemcsak itthonról, hanem Szabadkáról és Sepsiszentgyörgyről is érkeztek gyerekek, s ők is nagyon jól érezték magukat.

A Gyerek világbajnokság végeredménye

U9-es korosztály: 1. Kanada, 2. Szlovákia, 3. Finnország, 4. Csehország, 5. Magyarország, 6. USA, 7. Norvégia, 8. Lettország, 9. Svédország, 10. Oroszország, 11. Németország, 12. Svájc.

U10-es korosztály: 1. Norvégia, 2. Oroszország, 3. USA, 4. Szlovákia, 5. Svédország, 6. Kanada, 7. Lettország, 8. Dánia, 9. Finnország, 10. Svájc, 11. Csehország, 12. Németország, 13. Franciaország, 14. Olaszország, 15. Fehéroroszország, 16. Magyarország.

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosi éremeső a fővárosban

Dunaújvárosi éremeső a fővárosban

2024. ápr. 10.

Hat aranyéremmel zárták a fővárosban megrendezett országos bajnokság küzdelmeit a Spartan Cheerleading SE versenyzői.

Pupp Viktória újabb lépése a válogatott felé

Pupp Viktória újabb lépése a válogatott felé

2024. ápr. 10.

Minden ellenfelét legyőzve szerzett aranyérmet a kiskunfélegyházi válogató versenyen a DKSE tehetséges birkózója, Pupp Viktória.

Szij Emese remekelt Temesváron

Szij Emese remekelt Temesváron

2024. ápr. 09.

A DKSE tornászainak két tehetsége, Szij Emese és Fehér Lili is szépen szerepelt a Temesváron rendezett nemzetközi utánpótlás viadalon.

Népes mezőnyben szerepeltek

Népes mezőnyben szerepeltek

2024. ápr. 09.

Tisztességgel helyt álltak a dunaújvárosi versenyzők a tollaslabdázók Cegléden megrendezett országos diákolimpiai döntőjében.

Már bravúr kell a döntőhöz

Már bravúr kell a döntőhöz

2024. ápr. 09.

Nem tudta borítani a papírformát a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese a korosztályos bajnokság középszakaszának hétvégi fordulójában.

Értékes érem Eszékről

Értékes érem Eszékről

2024. ápr. 08.

Öt döntős helyezésnek, s egy éremnek is örülhettek a DKSE tornászai az Eszéken megrendezett Challenge Világkupán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Röplabda: ebben több volt

Röplabda: ebben több volt

2024. ápr. 08.

A kulcspillanatokban megint többet hibázott, így nem volt esélye a bravúrra a DKSE röplabdázóinak a Szeged elleni hazai bajnokin.