Dunaújváros Hetilap

Nem a migráció, hanem a családok támogatása a válasz a demográfiai kihívásokra

doszerk - 2019. február 12. 11:38

Ellentétben Brüsszellel, Magyarország és Bulgária nem a migrációban látja a választ a demográfiai kihívásokra, hanem a családok támogatásában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető Marijana Nikolova bolgár miniszterelnök-helyettessel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: soha nem fogadjuk el, hogy kívülről ránk kényszerítsék ennek a gondolkodásmódnak a megváltoztatását. Közölte: Magyarország és Bulgária a legfontosabb kérdésekben egyetért, és Bulgária továbbra is stratégiai szövetségese Magyarországnak az európai kérdésekben.
    
Kifejtette: Magyarországot és Bulgáriát baráti kapcsolatok kötik össze, és nagy fontosságot tulajdonítanak ezek fejlesztésének. A két ország az elmúlt időben sok hasonló kihívással szembesült, és ezekre hasonló válaszokat adott - mutatott rá.
    
Mint mondta, mindkét ország szembesült gazdasági, biztonsági és demográfiai kihívásokkal, és ezekre a magyar és a bolgár kormány eredményesnek bizonyuló válaszokat fogalmazott meg. Egyetértenek abban, hogy a migráció nem válasz a gazdasági és demográfiai kihívásokra, ezeket inkább a családok támogatásával kell megoldani - magyarázta. Hozzátette: Magyarországon egyre magasabb presztízsű munkahelyeket hoznak létre, és a tavalyi volt az első év, amikor az országba visszatérők száma meghaladta a munkavállalási céllal külföldre távozók számát.
    
Szijjártó Péter úgy vélte, Magyarország és Bulgária abban is egyetért, hogy minden állam egyik legfontosabb felelőssége a saját határai megvédése és ezáltal a polgárai biztonságának garantálása. A külső határvédelem prioritás mindkét ország számára, Bulgária komoly határvédelmi infrastruktúrával védi a saját és az EU külső határát, akárcsak Magyarország - közölte. Hozzátette: a kerítés építése mindkét ország esetében sikeres válasz volt a biztonsági kihívásokra.
    
Azt is mondta, hogy Bulgária nem tagja a schengeni zónának, és bár meg tudta védeni a határát, nem akarják felvenni az övezetbe, miközben vannak olyan schengeni tagállamok, amelyek nem tudták megvédeni a saját határaikat. Megjegyezte: a határvédelem tekintetében fennmarad az együttműködés, tavaly 44 magyar rendőr szolgált a bolgár-török határon, és technikai segítséget is adtak Bulgáriának.
    
A külügyminiszter emlékeztetett: az ENSZ globális migrációs csomagját egyik ország sem szavazta meg, mert az újabb migrációs hullámok veszélyével fenyeget.
    
Kitért rá: fontos, hogy a magyar cégek erőteljes külföldi beruházásokat hajtsanak végre, és az OTP az egyik legnagyobb szereplő lehet a bolgár piacon, továbbá a Richter is egyre kiterjedtebb tevékenységet folytat az országban. A magyar és bolgár vállalatok együttműködését az Eximbank 165 millió eurós hitelkerettel segíti - fűzte hozzá.
    
Elmondta: Magyarország és Bulgária a következő hétéves uniós költségvetésről folytatott tárgyalásokat illetően kitart amellett, hogy a kohéziós forrásoknak továbbra is komoly szerepet kell szánni.    
Marijana Nikolova fontos partnernek nevezte Magyarországot, és megköszönte a Bulgária schengeni tagságáért folytatott erőfeszítésekhez nyújtott támogatást, továbbá a migrációs hullám megfékezéséhez adott segítséget az EU külső, bolgár-török határán.
    
A magyar-bolgár kapcsolatokra az intenzív párbeszéd jellemző, és széleskörű az együttműködés kétoldalú és uniós ügyekben is. Magyarország sok jelentős témában ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Bulgária, így például a Nyugat-Balkán, a kohéziós és agrárpolitika tekintetében - vélekedett.  A bolgár miniszterelnök-helyettes kitért rá: Magyarország komoly gazdasági partnerük is, az egyik legnagyobb befektető Bulgáriában, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat még szorosabbra kellene fűzni.
    
Kérdésre Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az ENSZ globális migrációs csomagja tekintetében a New York-i és brüsszeli tisztségviselők nem adják fel a küzdelmet, és most megpróbálják fejezetenként "belecsempészgetni" a csomagot különböző dokumentumokba. "De mi nem ülünk fel ezeknek a trükköknek", és minden ilyen dokumentumot megvétózunk, függetlenül attól, milyen nyomást helyeznek ránk - jelentette ki. Hozzátette: erre "egyértelmű felhatalmazásunk van a magyar emberektől, és ennek eleget is teszünk".
    
Ugyancsak kérdésre a külügyminiszter közölte: Magyarországnak meg szeretné erősíteni a stratégiai objektumai védelmét. Ezért közép-hatótávolságú rakétavédelmi rendszert vásárolna, amely a rakéták kilövésére alkalmas infrastruktúrából, radarberendezésekből és légvédelmi rakétákból áll.
    
A tárgyalások hamarosan a végső fázisba érhetnek, de szükséges, hogy az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a beszerzés jogi körülményeit és folyamatait egyszerűsítse le - magyarázta. Hozzáfűzte: az erre vonatkozó előterjesztést megteszik a bizottságnak, összegekről pedig még korai beszélni.
    
Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfői, vele, valamint a miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen sem merültek fel magyar vagy amerikai belpolitikai kérdések, csak a kétoldalú együttműködésről volt szó, valamint azokról a nemzetközi politikai fejleményekről, amelyek azt befolyásolhatják.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.