Sűrűsödik az élmezőny

spigott - 2019. február 9. 9:47

Mégy négy csapatnak van reális esélye arra, hogy bejusson a városi futsal bajnokság fináléjába.

Két összecsapással fejeződött be csütörtökön este a városi futsal bajnokság rájátszásának második fordulója az Arany iskola tornatermében, ahol ezúttal két felsőházi mérkőzésen izgulhattak a sportág helyi kedvelői. A nap első meccsén a harmadik GBB Zrt., valamint az ötödik PW-Shield csapatai mérték össze egymással erejüket, ám utóbbi ezúttal alaposan borítani tudta a papírformát. A PW-Shield gárdája ugyanis kiválóan játszott az első félidőben, s egymás után négy gólt lőve harcolt ki magának tetemes előnyt, s a másodikban hiába próbált meg mindent a felzárkózásért ellenfele, a GBB-nek csak a szépítés jött össze (4-1). Ez egyben azt is jelentette, hogy tovább sűrűsödött a felsőház élmezőnye, ugyanis az elsőt és a negyediket mindössze három pont választja el egymástól, így továbbra is teljesen nyitott a harc a döntőt jelentő első két hely valamelyikének megszerzéséért.

Kép: DO-archív

A forduló zárómeccsén két hárompontos csapat, a Tízpróbások és Varázs Kép játékosai húztak szerelést. A fordulatos összecsapáson utóbbi szerzett kétgólos vezetést, s előnyét a félidei szünetig sikerült is megtartania. A fordulás után azonban Deimel Dávid vezérletével fordítani tudtak a Tízpróbások, ám hiába vették át a vezetést, az utolsó tízpercben már csak a Varázs Kép talált kapuba, mely végül 5-4-es sikerrel tette fontos lépést a középmezőny elérése felé.

Eredmények

PW-Shield Kft. – GBB Zrt. 4-1 (4-0)
Tízpróbások – Varázs Kép 4-5 (1-3)

A felsőház állása: 1. Dunabiztos Micro 12 pont, 2. Gazdagok és Szépek 12 pont, 3. PW-Shield Kft. 10 pont, 4. GBB Zrt. 9 pont, 5. Steelworkers 7 pont, 6. Varázs Kép 6 pont, 7. Tízpróbások 3 pont, 8. Papa SE 0 pont.

Az alsóház állása: 1. DUFK 12 pont, 2. Széchenyi Pékség 9 pont, 3. Labdaérzék Gourmand 9 pont, 4. Kulcsi SE 3 pont, 5. Zéró Tolerancia 3 pont, 6. Real Concord 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.

DSTV: tudnivalók a horgászatról

DSTV: tudnivalók a horgászatról

2024. ápr. 17.

Egy horgásznak nem kell bemutatni, hogy miért jó, vagy miért különleges a horgászat. Aki még nem próbálta, az talán közelítse meg onnan, hogy ez egy olyan elfoglaltság, amely egyszerre lehet hobbi, sport, és igazi versenyzés – mikor mire van igényünk ugyebár. Arról, hogy ennek mi a szépsége, és mire van szüksége a kezdőknek Szabó Mátéval beszélgettünk a Horgásztanyán. Hangkép.