Dunaújváros Hetilap

A Jobbik és az antiszemitizmus – Pintér Tamás sem hozza nyilvánosságra a valódi világnézetét

doszerk - 2019. március 20. 21:21

Nem válaszol a Jobbik tagjait érintő sorozatos botrányokról, vállalhatatlan fajgyűlölő megnyilvánulásokról a párt dunaújvárosi képviselője, pedig Pintér Tamás szerdán maga hirdetett meg sajtótájékoztatót az Országgyűlésben. A honatyát a PestiSrácok.hu megpróbálta szembesíteni Gyöngyösi Márton sajátos holokauszt értelmezése mellett a saját, korábbi hasonló kijelentéseivel, de Pintér inkább otthagyta saját sajtóeseményét - írja a Pesti Srácok.

Elmenekült a Jobbikot érintő valódi kérdések elől szerdai sajtótájékoztatóján Pintér Tamás, aki az ellenzék által rabszolgatörvényként említett, szándékosan félremagyarázott törvénymódosítás vélt csodafegyveréből igyekezett kilőni az utolsó töltényeket, amikor a Hankook-nál béremelési vitába akarta valahogy belekeverni a kormányt. A Dunaújvárosban tavaly egyéni mandátumot szerzett képviselő emlékeztetett, hogy a gyár dolgozóinak javaslata tizennyolc százalékos emelést tartalmaz, míg a munkáltató csak alig több mint tizenhármat szeretne, ami sztrájkot eredményezett az üzemben. A Hankook erre válaszul bónuszokkal, prémiumokkal igyekezett motiválni azokat, akik a munkabeszüntetés idején is hajlandók dolgozni, és egy biztonsági cég embereivel igyekszik fenntartani a rendet a gyárban. Pintér Tamás szerint a helyzetet a kormány gazdaságpolitikája idézte elő, és nem értett egyet portálunk tudósítójának felvetésével, amely szerint a Magyarországon működő nemzetközi vállalatok bérezési gyakorlatába az Orbán-kabinet semmilyen módon nem szól, nem szólhat bele, hanem a megfelelő gazdasági környezet kialakításával gyakorol olyan hatásokat, amelyek révén a cégek emelhetik dolgozóik fizetését.

AZT A HANKOOKOT TÁMADTA PINTÉR, AMELY BŐKEZŰEN TÁMOGATJA A JOBBIKOS HÍRPORTÁLJÁT

Pintér nem teljesen tiszta okfejtése szerint a kabinet azért is felelős a Hankooknál kialakult helyzetért, mert a dél-koreai cég a kormány stratégiai partnere. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy a képviselő nem tartja-e ellentmondásosnak, hogy azt a Hankookot támadja, amely hirdetések formájában amúgy bőkezűen támogatja az ő jobbikos hírportálját, a Castellum.do-t, Pintér Tamás válasza az volt: a weboldal nem a pártja hírmondója. A portál kizárólag Pintérrel készít interjúkat, és kizárólag a kormányt, illetve a dunaújvárosi fideszes városvezetést gyalázza, így a képviselő magyarázata nem különösebben meggyőző. 

TABUTÉMA A NYILVÁNOSSÁG SZÁMÁRA A JOBBIK VALÓDI VILÁGNÉZETE

A PestiSrácok.hu azt is megkérdezte Pintér Tamástól, hogy mi a véleménye frakcióvezetője, Gyöngyösi Márton antiszemita gondolatairól, amelyekben a Jobbik második embere egy, a napokban nyilvánosságra került felvételen egyebek mellett arról tartott előadást, hogy a holokauszt az egy különleges állatfajta. Portálunk kérdésére Gyöngyösi az Országgyűlés hétfői ülésnapján elhatárolódott önmagától, Pintér azonban még ennyire sem volt hajlandó, érdeklődésünkre csak annyit közölt, hogy ő csak a sajtónak nyilatkozik. Azt, hogy kit tart a sajtó képviselőjének, és kit nem, valószínűleg ő dönti el. Pintér Tamás könnyedén megtehette volna, hogy Gyöngyösihez hasonlóan elhatárolódik, mivel a frakcióvezető mondataira tudósítónk fel is hívta a figyelmét, de a dunaújvárosi képviselő valamiért nem használta ki a ziccert. Mivel Pintér Tamás szerdára sajtótájékoztatót hívott össze, immár nem tehette meg, hogy kiszelektálja portálunkat a lehetséges kérdezők közül, a válaszadással azonban fukarkodott, pedig a Jobbik háza tájáról rendszeresen kiszivárgó, vállalhatatlanul kirekesztő megnyilvánulásaikért magyarázattal tartoznak a hazai, és a nemzetközi közvélemény számára is. A Jobbik kommunikációja jelenleg addig terjed ezekben az ügyekben, hogy a zsidózásokra, cigányozásokra azt mondják: az már régen volt, ma pedig már nem úgy gondolják, különben is az a fajgyűlölő, aki rákérdez korábbi kijelentéseikre. Szívesen meghallgattuk volna Pintér Tamástól azt is, hogy Gyöngyösi Márton gondolatai mellett miképp kommentálná a saját korábbi, antiszemita kijelentéseit, esetleg ő is elhatárolódik-e önmagától, de a képviselő berekesztette a sajtótájékoztatóját és faképnél hagyta a sajtó képviselőit.

- pestisracok.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.