„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 3. (vasárnap) 10:40 - Várkonyi Balázs

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

Novemberre aztán valóban elkészültek a tavasszal már „átadott” házak is. Nem volt már semmi, ami megzavarhatta volna a városnévadót. 1951. november hetedike volt. Ünnepség. Az író, Sándor András lelkes beszámolója: „Vörös és nemzetiszínű, tarka zászlódíszben pompázott a Május 1. utca, a víztoronyról lekerült az állványerdő, és tetejére illesztették a névadó Sztálin hatalmas képét.” És fekete márványtáblán ott díszelgett a település új neve: Sztálinváros.

Játék a határidőkkel, trükközés az átadási ceremónián, olykor patyomkinfalu-módjára zajló avatás – előfordult ez párszor azokban az időkben. Persze, hisz a város példa nélküli, az erejét messze meghaladó feladatot kapott. Az első kapavágástól, 1950 tavaszától másfél év alatt elkészült ezernél több lakás. A kenyérgyár, az iskola, óvoda és bölcsőde építése is korán megkezdődött. Megindult az erőmű, a kokszoló, az ércelőkészítő, a kohómű és az acélmű kivitelezése, a partfalépítés, a kikötő és a vízellátó rendszer megalapozása. És meg kellett építeni majdnem ötven kilométer közutat s harminc kilométer vasutat.

„Aranylázként” jellemezte annak az időszaknak a hangulatát Örkény István: „… monumentális vállalkozás volt. Magyarországon ilyen még nem történt: felépíteni egy városrészt, beköltöztetni a gyárépítőket, elkezdeni a gyárat építeni, ugyanakkor a várost is fejleszteni, miközben a gyár újra tovább terjeszkedik – ennek az egésznek volt egy óriási romantikája.” Ám az író nem hallgatta el a rohamtempójú betelepítés következményeit, azt, hogy a munkát és új életlehetőséget keresők mellett megjelentek a bűnözők, lumpok, kalandorok is. De a többség dolgozni jött. És élni kezdett a város.

Két esztendei építőmunka után elérkezett egy nevezetes ipartörténeti esemény napja: 1954. február 28-a, amikor üzembe állt az I-es számú nagyolvasztó. Már a próbaüzemről is himnikus emelkedettséggel írt a helyi újság: „… a kohó süvítő hangja adja hírül országnak-világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, működik a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója!” Aztán azon a vasárnapon, 28-án fényes külsőségek között maga Rákosi Mátyás avatta fel. A jelentések „Sztálinváros első nagy győzelmi ünnepéről”, a jólét emeléséért folytatott harc „új erődítményéről” szóltak. A zsurnaliszta túlzások – a „felzúgott az élet jele” és hasonlók – mögött viszont ott a lényeg: a korszakos jelentőségű ipari termelőmű. L. Szász Antal olvasztár vezette az első csapolást.

Hatvanöt év telt el. A vasmű megélt jobb és kevésbé jobb időket. És mindvégig nehéziparunk pótolhatatlan intézménye volt. Tízezreknek „otthona”.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.