„Aranyláz” Újvárosban

2019. március 3. (vasárnap) 10:40 - Várkonyi Balázs

1951. május elseje. Munkásünnep Pentelén, felvonulással, utcanévadóval, házavatóval. A hivatalosságok, a fővárosi protokollvendégek megcsodálják a semmiből kinőtt utcát – persze, hogy a Május 1. nevet kapja –, majd az ünnepség végeztével hazamennek. És a frissen átadott épületek egy részében másnap nem a beköltöző családok jelennek meg, hanem munkásbrigádok. Hogy befejezzék azt, amit az ünnepélyes avatóig nem sikerült.

Novemberre aztán valóban elkészültek a tavasszal már „átadott” házak is. Nem volt már semmi, ami megzavarhatta volna a városnévadót. 1951. november hetedike volt. Ünnepség. Az író, Sándor András lelkes beszámolója: „Vörös és nemzetiszínű, tarka zászlódíszben pompázott a Május 1. utca, a víztoronyról lekerült az állványerdő, és tetejére illesztették a névadó Sztálin hatalmas képét.” És fekete márványtáblán ott díszelgett a település új neve: Sztálinváros.

Játék a határidőkkel, trükközés az átadási ceremónián, olykor patyomkinfalu-módjára zajló avatás – előfordult ez párszor azokban az időkben. Persze, hisz a város példa nélküli, az erejét messze meghaladó feladatot kapott. Az első kapavágástól, 1950 tavaszától másfél év alatt elkészült ezernél több lakás. A kenyérgyár, az iskola, óvoda és bölcsőde építése is korán megkezdődött. Megindult az erőmű, a kokszoló, az ércelőkészítő, a kohómű és az acélmű kivitelezése, a partfalépítés, a kikötő és a vízellátó rendszer megalapozása. És meg kellett építeni majdnem ötven kilométer közutat s harminc kilométer vasutat.

„Aranylázként” jellemezte annak az időszaknak a hangulatát Örkény István: „… monumentális vállalkozás volt. Magyarországon ilyen még nem történt: felépíteni egy városrészt, beköltöztetni a gyárépítőket, elkezdeni a gyárat építeni, ugyanakkor a várost is fejleszteni, miközben a gyár újra tovább terjeszkedik – ennek az egésznek volt egy óriási romantikája.” Ám az író nem hallgatta el a rohamtempójú betelepítés következményeit, azt, hogy a munkát és új életlehetőséget keresők mellett megjelentek a bűnözők, lumpok, kalandorok is. De a többség dolgozni jött. És élni kezdett a város.

Két esztendei építőmunka után elérkezett egy nevezetes ipartörténeti esemény napja: 1954. február 28-a, amikor üzembe állt az I-es számú nagyolvasztó. Már a próbaüzemről is himnikus emelkedettséggel írt a helyi újság: „… a kohó süvítő hangja adja hírül országnak-világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, működik a Sztálin Vasmű I. számú nagyolvasztója!” Aztán azon a vasárnapon, 28-án fényes külsőségek között maga Rákosi Mátyás avatta fel. A jelentések „Sztálinváros első nagy győzelmi ünnepéről”, a jólét emeléséért folytatott harc „új erődítményéről” szóltak. A zsurnaliszta túlzások – a „felzúgott az élet jele” és hasonlók – mögött viszont ott a lényeg: a korszakos jelentőségű ipari termelőmű. L. Szász Antal olvasztár vezette az első csapolást.

Hatvanöt év telt el. A vasmű megélt jobb és kevésbé jobb időket. És mindvégig nehéziparunk pótolhatatlan intézménye volt. Tízezreknek „otthona”.

A rovat további hírei: Napraszóló

Váratlan jelenés

Váratlan jelenés

2019. június 16. (vasárnap)

Mint egy szertelen tigriskölyök, négykézláb vágtat a kórház folyosóján egy lány. Gyorsasága valószerűtlen, nyomában két ápolónő, iparkodniuk kell, hogy utolérjék. Megtörténik. Nincs harag, inkább mosoly jár a meghökkentő produkcióért. A lányt az ágyába fektetik, megnyugtatják. Aztán mennek más teendőik után.

Az ipar arisztokratái

Az ipar arisztokratái

2019. március 31. (vasárnap)

Öreg ház szülővárosomban, a Vörösház sarkával átellenben: itt, a Kossuth utca legelején élt valaha egy kivételes tudású mesterember, Forgó Mihály. Megbecsült polgár volt. Misztikus esztendőben, éppen két évszázad fordulópontján született, 1900-ban. Nyolcvanöt év adatott neki.

Hucek megjavult!

Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap)

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

CB 40 19, a csodaautó

CB 40 19, a csodaautó

2019. március 16. (szombat)

Állt a haverjával a vadonatúj Moszkvics mellett, ragyogott rajta a nap. Milyen színű lehet? Nem kérdezte meg, titkolta, hogy színtévesztő, különösképp azóta, hogy az újságban olvasott egy hirdetést: Középkorú asszony férjhez menne… „Kis testi hibával” jeligére a Kiadóba. Úgy hitte, a színtévesztés is „kis testi hiba”, így nem beszélt róla. Biztosan világoskék a kocsi, gondolta, és lezárta magában a színkérdést. Amúgy is sokkal jobban izgatta, hogy az autóba bele kéne ülni.

Rangon aluli…

Rangon aluli…

2019. március 10. (vasárnap)

Ötvenes férfi támaszkodik az autójára, telefonál. Feltűnően ideges, mindegyre az órájára pillant. Látom, a bal első gumi lapos. Van pótkerék? Hogyne lenne! – válaszol önérzetesen. Ajánlkozom, szívesen segítek, hiszen ismerősök vagyunk, ez a legkevesebb. Á, nem, köszöni, van ember, majd „az” megcsinálja. Megyek a dolgomra.

1859: a pentelei világjáró hazatér

1859: a pentelei világjáró hazatér

2019. február 25. (hétfő)

Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

A „jégtörőnek” nem akadt dolga

2019. február 24. (vasárnap)

Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.