Az idegek csatája következik

Szárszó Lajos - 2019. március 13. 13:13

A harmadik helyen álló Dunaferr SE a negyedik Szolnok együttesét fogadja csütörtökön délután öt órától a férfi röplabda NBI Liga alapszakaszában.

Újabb hazai mérkőzés vár a Dunaferr SE fiataljaira, akik a férfi röplabda NBI Liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában csütörtökön 17 órától a Szolnok együttesét fogadják. Tomanóczy Tibor csapatára a Sümeg elleni ütközet után, melyet nagy csatában vesztettek el a mieink 2-3 arányban így újabb idegőrlő meccs vár az egyre jobb formát mutató Tisza partiak ellen. Egyenlőre azonban a Dunaferr áll jobb helyen a tabellán, hiszen a harmadik pozíciót foglalja el 12 ponttal, míg a Szolnok a negyedik 9-cel, de ez az előny egy esetleges vereséggel azonnal eltűnhet. Amennyiben a két csapat pillanatnyi formáját hasonlítjuk össze szembetűnő, hogy a DSE Röplabda Akadémia fiataljaira épülő hazai alakulat stabil teljesítményt mutat, melyet a szoros mérkőzés eredmények támasztanak alá, viszont az is látható, hogy a fiúknak még több rutint kell szerezniük ahhoz, hogy a 2-0-s, vagy a 2-1-es vezetésüket követően meg tudják nyerni a rangadókat, hiszen ez nem minden esetben sikerült nekik.

Kép: DO-archív

Erre jó példa például pont a Szolnok elleni legutóbbi derbi, ahol a mieink vezettek 2-1-re idegenben, de a februári összecsapást mégis Gulyás Ferenc tanítványai nyerték meg (3-2). Akkor viszont, ha a szolnokiak eredményeit nézzük szembetűnő, hogy amíg hazai pályán nagyon magabiztosak, idegenben nem megy nekik igazán jól a játék. Ez a mieink szempontjából bíztató lehetne, de nem az. Ennek több oka is van. Az egyik, amely a fiatalság számlájára írható, vagyis a rutin hiánya, hiszen ellenfelünk csapatállományában több az olyan játékos, akinek számos első osztályú szezon van már a lábában, kezében, fejében. A másik az, hogy az újvárosi fiataloknak igen nehéz hétvégjük lesz, mivel az NBI-es meccs után már a saját korosztályukban lévő összecsapásokra kell koncentrálniuk, ahol egyébként ők a listavezetők. Azt tehát, hogy a Liga Alapszakaszban melyik félnek van nagyobb esélye a győzelem megszerzésére megjósolni lehetetlen, vagyis a győztes kiléte egy nagyon kiélezett csatában fog eldőlni, melyből az a gárda kerül majd ki győztesen, melynek igen vastag fonott kötélből vannak az idegei.

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.