Dunaújváros Hetilap

Bakondi: az EU a bevándorlók beszállítását és integrációját helyezi előtérbe a költségvetésben

doszerk - 2019. március 14. 12:30

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a következő ciklusra elfogadott uniós költségvetésben az Európai Parlament és az Európai Bizottság az európai emberek biztonsága, gazdasági jóléte, társadalmi fejlődése és a keresztény kultúra fejlesztése helyett az Afrikából és Ázsiából érkező migránsok tömegeinek beszállítását és integrációját helyezi előtérbe.

Bakondi György csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, az uniós költségvetésben az előző ciklushoz képest háromszorosára növelték a migrációval kapcsolatos feladatok finanszírozására szolgáló alapot, és pénzt rendeltek az elosztáshoz is, akik pedig nem akarnak részt venni abban, azok jelentős pénzektől esnek el.

A 2021 és 2027 között migrációra fordított összeg tíz százalékát fordítják csak a kibocsátó országok helybeni segítésére - ismertette. Közölte, az Európai Unió bürokráciája figyelmen kívül hagyja, hogy kilenc tagország nem szavazta meg az ENSZ migrációs paktumát, és annak ellenére is jelentős pénzösszegekkel finanszírozzák a migrációt, hogy az negatív következményekkel járhat az európai emberek biztonságára és a keresztény kultúra jövőjére nézve.

Szerinte nem korrekt, hogy az Európai Parlament a választások előtt megszavazta a költségvetést, és ezzel az általuk elképzelt migrációs politika egyik fontos elemét jogerőre emelték. Az EP-választások után egy más összetételű parlament áll majd fel, ezért most igyekeznek a migrációs kérdésekben visszafordíthatatlan, saját politikai céljaiknak megfelelő döntéseket hozni - tette hozzá. 
Kiemelte, a döntés a Soros-terv része.

Bakondi György hangsúlyozta, Magyarország nem kíván bevándorlóország lenni, ragaszkodik szuverenitásához, és mindent megtesz az európai keresztény kultúra fennmaradásáért. Közölte: a magyar kormány szerint az unió 2015 óta rosszul kezeli a migrációs helyzetet, mert nem fordít kellő figyelmet az emberek biztonságára és a külső határok szilárd őrizetére, ezért a határvédelmet át kell ruházni a schengeni országok belügyminisztereiből létrejövő tanácsnak.

A belbiztonsági főtanácsadó a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, Brüsszel nem megállítani akarja a migrációt, hanem legálissá akarja tenni. Magyarország ebben nem partner, mert a legális bevándorlás ugyanúgy veszélyt jelent Európára - mondta Bakondi György.
 

- MTI -

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.