Bravúros bronz a serdülők között

spigott - 2019. március 13. 18:05

Ugyan csak szülői engedéllyel vehetett részt a viadalon, így is bronzéremmel tért haza a somogyjádi minősítő versenyről Rostás Arnold, a Dunaferr SE fiatal birkózója.

Somogyjádon, a Kaposvári Sportiskola szervezésében rendezték meg vasárnap a serdülő korosztályú birkózók második minősítő versenyét, melyen a Dunaferr SE birkózó szakosztálya kélt versenyzővel képviseltette magát. A 48 kg-osok mezőnyében induló Angyal Márk sajnos első mérkőzését elveszítette, így számára igen hamar véget ért a viadal. Mivel a szakosztály másik birkózója, a 44 kg-osok között versenyző Rostás Arnold még diák I. korcsoportos, így csak szülői engedéllyel vehetett részt a megméretésen, ám így is alaposan kitett magáért.

Kép forrása: Dunaferr SE

Számára ezúttal a tapasztalatszerzés volt a cél, s bár első meccsét 13-13-as eredménnyel elveszítette (itt a nagyobb értékű akció döntött ellenfele javára), a folytatásban minden meccsén diadalmaskodni tudott, így a rendkívül értékes harmadik helyen fejezte be a versenyt, ami egy jó előjel lehet számára a diák I-es országos bajnokság előtt.

A rovat további hírei: Sport

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

Kulcsfontosságú meccs vár a focistákra

2024. ápr. 20.

A Fehérvár FC második csapatának otthonában folytatják a bajnokság küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délelőtt tizenegy órától.

DSTV: biztató bajnoki eredmények

DSTV: biztató bajnoki eredmények

2024. ápr. 19.

Április 9-12. között rendezték meg az országos felnőtt úszó bajnokság küzdelmeit a fővárosban – szép helyi eredmények születtek. A DKSE színeiben Kenyér Lilla, Kovács-Seres Hunor és Eszenyi Ábel indult – utóbbival és Berzlánovits Éva edzővel beszélgettünk a megméretés után. Hangkép.

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

Győzelemmel folytatná a bajnokságot a Kohász

2024. ápr. 19.

A kiesés elől menekülő Békéscsaba lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének következő bajnoki ellenfele szombaton délután öt órától.

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

Szegeden zárják az alapszakaszt vízilabdázóink

2024. ápr. 19.

Amennyiben nyer Szegeden, a harmadik helyen fejezi be a bajnokság alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata.

DSTV: eredményes birkózók

DSTV: eredményes birkózók

2024. ápr. 18.

Legyen szó veteránokról, vagy a akár a fiatalabbakról, a DKSE birkózói rendre hozzák a szép eredményeket. Helyzetjelentést kértünk Kiss Károly edzőtől, aki beszélt az utánpótlásról, s persze Pupp Viktóriáról és Nyikos Veronikáról is. Hangkép.

Nem volt esély Gödöllőn

Nem volt esély Gödöllőn

2024. ápr. 18.

A Kistext ellen meccs nélkül nyertek, a házigazda Gödöllőtől viszont kikaptak a DSE Röplabda Akadémia fiataljai az NB II-es felnőtt bajnokságban.

Biztos sikerek idegenben

Biztos sikerek idegenben

2024. ápr. 18.

Nem okozott gondot a két pont megszerzése a DKKA serdülő és ifjúsági csapatának a Csepel elleni korosztályos bajnokin.