Dunaújváros Hetilap

Gulyás Gergely: A Fidesz tagságával a Néppárt is jól jár

doszerk - 2019. március 11. 13:29

Akkor sem köt kompromisszumot a Fidesz a keresztény értékek védelmében és a migráció elutasításában, ha kizárják az Európai Néppártból – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Echo TV-ben.Gulyás Gergely szerint a Néppárt jól jár a Fidesz tagságával - írja az Origo.

Annak ellenére, hogy a Fidesz nem akar kilépni az Európai Néppártból, nem biztos, hogy tagja marad a jövőben – mondta a miniszter, hozzátéve: a Fidesz nem változtat a politikáján a keresztény értékek védelme és a migráció elutasításával kapcsolatban. Kiemelte: Két oldala van az éremnek, és a másik oldalára is szeretnénk felhívni a figyelmet, ezért ha bennünket ki akarnak zárni, akkor természetesen erre van lehetőség, de mi nem ebben gondolkodtunk eddig. Mi mindig is lojális tagjai voltunk a Néppártnak.

Gulyás Gergely elmondta, számos ország vált bevándorlóországgá Nyugat-Európában, de ennek negatív hatásait nem ismerik be, mert az a társadalmi katasztrófa beismerését is jelentené. Példaként említette Németországot, ahol a lakosság közel negyede migrációs hátterű. Ezeknek az országoknak hosszabb távon kell berendezkedni arra, hogy ezt a helyzetet kezelni kell – tette hozzá.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a migráció közvetlen hatással lesz a májusi EP-választásra, ahol vélhetően megerősödnek a bevándorlást ellenző és a centrumtól távolabb eső pártok.

Gulyás Gergely hozzátette: mi a Néppártnak a legerősebb politikai pártja vagyunk, ami azt jelenti, hogy az előző három európai parlamenti választás eredményét nézve, amit mindenhol Európában azonos szabályok szerint bonyolítanak le, a legjobb eredményt a Néppárton belül minden alkalommal a Fidesz érte el.

- origo.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

Házigazdaként és programvezetőként kezdtük el a BiodiverCity projektet

2024. ápr. 19.

9 európai ország 10 városával együtt, Dunaújváros vezetésével, közvetlen európai uniós forrásból valósul meg az Európai Unió Urbact programjának BiodiverCity projektje. A program partnertalálkozóval startolt Dunaújvárosban kedden délelőtt.

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

A napokban érkezik a nyugdíjasoknak az önkormányzati távhőtámogatás is

2024. ápr. 19.

Április 15-én az egész országban, így Dunaújvárosban is véget ért a fűtési szezon. A hirtelen visszatérő hideg idő miatt azonban Pintér Tamás és az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy egyelőre ne állítsa le a DVG Zrt. a fűtést.

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

Eldöntötték, számos fejlesztéshez biztosít fedezetet a közgyűlés

2024. ápr. 18.

Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta a "Dunaújváros Közbiztonságáért" díjakat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt a testület. Fontos témákról döntöttek.

A város közbiztonságáért – három díjazottal

A város közbiztonságáért – három díjazottal

2024. ápr. 18.

Kővágóné Kőkuti Eszter tűzoltó főhadnagy, Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós, valamint – posztumusz díjazottként – Varga Éva "Hugi", a Pannon Polgárőrség nemrégiben elhunyt titkára érdemelte a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. Méltatások, főhajtással.
 

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

Isten éltesse még sokáig, "Nővérke"!

2024. ápr. 18.

Folytatódott a szépkorú polgárok köszöntése városunkban. Barta Endre alpolgármester a 90. születésnapját ünneplő Imre Józsefnét, Mária nénit köszöntötte otthonában.

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.