Dunaújváros Hetilap

Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését

doszerk - 2019. március 14. 18:25

Gyurcsányék és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését az Európai Parlamentben (EP) - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője újságíróknak csütörtökön Budapesten. 

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, szerdán fogadta el a 2021 és 2027 közötti évekre vonatkozó menekültügyi és migrációs alapra vonatkozó álláspontját, ennek keretében további pénzügyi támogatást nyújtana a menekültügyi és migrációs, valamint az integrációra irányuló uniós és tagállami intézkedések végrehajtásához.

Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét tolmácsolva rámutatott: újabb, a migránsok betelepítését segítő javaslatot fogadtak el a brüsszeli bizottság javaslatára. Közölte, a magyar baloldal EP-képviselői, Gyurcsány és a szocialisták is megszavazták a migrációs alap háromszorosára növelését. Igennel voksolt - ahogy eddig is minden alkalommal - a szocialista Szanyi Tibor, a DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a Párbeszéd színeiben Jávor Benedek, az LMP által delegált Meszerics Tamás - sorolta a KDNP-s képviselő. 

Hozzátette: Brüsszel azért növeli háromszorosára az alap pénzügyi keretét, mert ebből akarják finanszírozni a migránsok betelepítését. A jelentés azt is tartalmazza - folytatta Nacsa Lőrinc -, hogy pénzügyileg is meg akarják büntetni a migránsok betelepítését elutasító tagországokat. 

A bevándorláspárti ellenzék szavazatával mindezt támogatta - közölte, hangsúlyozva: ezzel újra egyértelművé tették, hogy ők bevándorláspártiak, és szembe menve a magyar emberek akaratával minden támogatást megadnak ahhoz, hogy Európát bevándorlókontinenssé, Magyarországot bevándorlóországgá tegyék. 

Ezzel szemben a Fidesz-KDNP nem támogatja a bevándorláspárti javaslatokat, nem kötnek kompromisszumot a migráció ügyében, illetve Európa keresztény kultúrájának megvédése ügyében - jelentette ki Nacsa Lőrinc.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.