Hucek megjavult!

2019. március 24. (vasárnap) 8:26 - Várkonyi Balázs

Két vödör és egy lapát találkozása a 9061. sz. raktárkezelővel – nagy gondolatok ihletője lehet! És a rejtélyes „9061. sz.” azonosítót viselő férfi nem okoz csalódást. A Dunai Vasmű Építője újság 1951. február 13-ai számában olvasom: „Két vödröt és egy lapátot találtam. Ezekkel a szavakkal állított be egy elvtárs a minap hozzám”. Így indítja Uj István raktárkezelő hosszú fejtegetését, amit a vödör- és lapátlelet érlelt meg benne.

Leírja, hogy míg a szerszámokat rakosgatta, eltöprengett azon, milyen gyakori az efféle eset, mert „Sok elvtársunk még mindig nem érti meg, hogy a szerszám a munkások barátja…” Atyaian moralizáló monológjában részletesen ecseteli, mennyire felelőtlen dolog elhagyni az eszközöket, ráadásul maltertól-betontól tisztítatlanul! Igaza van. Legott takarékossági mozgalmat is hirdet, amelynek célja az anyagok eldobálásának drasztikus megfékezése, és az eszközökkel való gondos bánásmód. Javasolja: „Mindenki figyelmeztesse dolgozótársait a szerszámok behozására.”

Fotó: Fortepan

Elképzelem, ahogy valóságos riadólánc alakul a műszak végén, mindenki mindenkit figyelmeztet: megtisztítani, behozni! – s akkor semmi sem marad a munkaterületen gazdátlanul. Fontos az intés, hiszen „nem a tőkés, hanem a nép vagyonát kíméljük!” – így szól a döntő érv. És a végén a tanulság: az ilyen apró dolgokat is érdemes szóvá tenni, mert „… ezek is hozzátartoznak nagy feladatunkhoz: a Dunai Vasmű felépítéséhez.” És ahogy a történelem igazolta, a gyakori vödör- és lapátelhagyás ellenére a Vasmű megvalósult.

Ebben a lelkiismeretes raktárkezelőnek nem kis szerepe volt. Nem ironizálok, komolyan gondolom. Csak egyetlen apró dolog árnyékolja derűmet. Az, hogy tán hatásosabb lett volna kevésbé fennkölt módon, sokkal rövidebben, kisebb népnevelési vehemenciával szót emelni eme bűnös dolgok ellen. De mit tegyen a szegény raktárkezelő, ha a korabeli lapokban oldalról oldalra, hasábról hasábra ilyen írásokba botlik, s a példa ragadós. És mit tegyen szegény lapszerkesztő, ha a nagyfőnökség ezt várja el, ráadásul még a pártbizalmi álmaiban is az újság egy üzenőfüzet, egyben tanító, agitátor stb. – lásd: Lenin. De nem jó, ha a tanítás pedellusszinten folyik.

A lap házi költője, bizonyos Tóth Gyula viszont a jóra koncentrálva lelkesíti a munkástömegeket. A Dunapentelei álom című korszakos versében azért van némi bírálat is: „S mennyi kosz és mennyi csürhe / sereglett itt nyakra-főre: / Jampi, lógó s más here – / léhűtők nagy serege.”  Ám a költő optimista: „… de a szív, a harc, a tett / úrrá lett a gyom felett!” A vers végkicsengése egészen himnikus, összefoglalja, hogyan építik az ifjú várost, „… hol az álom és a tett / győz a végtelen felett.”

Na ugye! A lelkesítő szó csodákat tesz. Erre a legkedvesebb példám az a hír, amit a címlapon látok: „Hucek, a raktáros megjavult!” Ő, amikor még rossz volt, hanyagolta a szerszámok karbantartását, de felajánlást tett a pártkongresszus tiszteletére, s lőn csoda! Na, az ilyen kedvcsináló hírekkel érdemes munkába indítani az embereket.

A rovat további hírei: Napraszóló

A nullává nem lett ember

A nullává nem lett ember

2019. szeptember 15. (vasárnap)

Mi a csuda lehet egy ajtón a házmester-luk? Aztán miféle a bagolyműszak? Emlékszem, először csak a türelmetlen kíváncsiság vezetett, hogy végére járjak, mit rejtenek e szavak. Aztán rájöttem: a könyv, amelyet olvasok, sokkal több nyelvi fordulatot kínál föl, mintsem hogy leragadhatnék egyes szavakon.

Szembejött a véletlen

Szembejött a véletlen

2019. szeptember 08. (vasárnap)

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Szomjoltó közkutak

Szomjoltó közkutak

2019. szeptember 01. (vasárnap)

Az újságoshoz tartottam. Kerülővel, ahogy máskor is. Mehettem volna rövidebb úton, de akadt egy különös, parancsoló szempont: csak azért választottam azt az irányt, hogy útba ejtsem az iskolát, ahol a gyerekeim töltik napjaikat.

1526, úton a végzet felé

1526, úton a végzet felé

2019. augusztus 25. (vasárnap)

Laji, a kanászlegény megállt. Erősen fülelt. Mintha morajlana valami a távolban. De hogy mi, abban dűlőre nem jutott, így aztán ostorával csapott egyet, és a kesedisznóival indult a kövérebb fű irányába.

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.