Magabiztos győzelmet aratott a Dunaferr

Szárszó Lajos - 2019. március 18. 21:15

Remekül kezdett, s végül magabiztos, 7-3-as győzelmet aratott a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a Debrecen elleni hazai bajnokin.

A futsal NBI „A” csoportjának 4. fordulójában a Dunaferr DUE Dutrade FC a Debreceni Egyetem AC együttesét fogadta. A tét egyértelmű volt, hiszen amennyiben Fehér Zsolt csapata szeretne éremért játszani a 2018-2019-es kiírásban, akkor a mai meccstől kezdődően nem szabad több pontot elhullajtania. A mai győzelemre az idei évben lejátszott DEAC elleni meccsek alapján a hazaiaknak minden esélyük meg is volt, hiszen kettőből kettőt nyertek, ráadásul nagyon magabiztosan 6-1, majd 6-2 arányban. Villámrajtot vett a Dunaferr, hiszen mindössze öt másodperc elteltével megszerezte a vezetést. Fridrich szerzett labdát, melyet jól továbbított Szeghynek, aki azonnal a kapu elé tekert, melybe egy vendégjátékos ért bele rosszul, így a játékszer a kapuban landolt (1-0). A folytatásban is a hazaiak voltak a kezdeményezők, akik két perc múlva ismét betaláltak ellenfelük kapujába. Ezúttal egy oldalberúgás után nem figyeltek a debreceniek Pál Patrikra, aki hatalmas bombagóllal növelte előnyünket (2-0).

Kondás lövése után kellett először Rigónak közbeavatkoznia, aki Tóth labdáját is biztosan védte, ezúttal lábbal. Ami közben gondot jelentett, hogy a hazaiak nyolc perc alatt elérték az öt szabálytalanságukat, valamint az is, hogy Kovács remek emeléssel szépített (2-1). Ám mielőtt elhihette volna a Debrecen, hogy akár a döntetlenért is küzdhet, Pál megszerezte a harmadik gólunkat (3-1). A folytatásban öt a négy elleni játékra állt át a Dunaferr, mely a 12. percben eredményre vezetett. Szép labdajáratás után Öreglaki lépett meg védőjétől, majd nagy gólt ragasztott Faragó kapujába (4-1). Miután Móra szabálytalankodása már a hatodik volt, jöhetett a vendégek büntetője, melyet Rigó szép mozdulattal ütött az oldalvonalon túlra. A félidő hátralévő részében a hazaiak lábán járt főként a labda, de egyszer-egyszer a Debrecen is eljutott a kapunk elé. Éppen ezért jött váratlanul a második találatuk, melyet Kondás szerzett, aki laposan gurított a hálóba (4-2). Sőt, ezzel még nem volt vége, hiszen Vékei már csak egy gólosra csökkentette csapata hátrányát (4-3). A befejezés előtt 40 másodperccel azonban Szeghy rázta le védőjét, aki remekül lőtte ki a hosszú sarkot, melynek következtében ismét kétgólos lett előnyünk (5-3).

Fordulás után mindkét fél visszafogottabban kezdett, melyet Fridrich szakított meg, aki tíz méterről dolgoztatta meg Faragó kapust. Négy perc elteltével a hazaiak váltak agilisabbá, akik több helyzetet is ki tudtak dolgozni, valamint rengeteg jó passzal tartották meg a labdát. Öreglaki emelése érdemel említést, aki Pál passzát emelte centikkel a felső léc fölé, de idő közben Rigónak két esetben is akadt tennivalója. Bár ebben a félidőben több lehetőséget dolgozott ki a Dunaferr, azok sajnos kimaradtak, viszont a kétgólos vezetésüket semmi nem veszélyeztette. A meccs védését Rigó mutatta be a 30. percben, aki az egyedül maradt Tóth lövését fogta hatalmas vetődéssel, ebbe azonban sajnos bele is sérült, de egy rövid ápolást követően tudta folytatni a játékot. A Dunaferr ez ébresztően hatott, melynek eredményeként egyéni játék végén Klacsák szerezte meg a hatodik gólunkat (6-3). Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva a Debrecen állt át vészkapusos játékra, azzal azonban nem ment sokra. Hat perccel a vége előtt Öreglaki harcolt ki szabadrúgást, melyet Németh végzett el, de az elakadt a sorfalban. Egy perccel később azonban már a harmadik találatát jegyezte Pál Patrik, ezzel négyre növelve az előnyt (7-3). Az utolsó percekben jól tartotta előnyét a Dunaferr, és azt is megengedhette magának, hogy egy teljes sor fiatalt küldjön pályára, ráadásul az újváros magabiztos győzelmével jelezte ellenfeleinek, hogy az éremszerzési céljaik igen komolyak.

Dunaferr DUE Dutrade FC – Debreceni Egyetem AC 7-3 (5-3)

Dunaferr DUE Dutrade FC: Rigó László - Klacsák Bence 1, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza 1, Sáhó Kristóf. Cserék: Cseresnyés Alex - Öreglaki Norbert László 1, Németh Péter, Danó Dominik, Pál Patrik Krisztián 3, Móra Viktor, Csányi Dávid István, Németh László, Hosszú Ádám. Vezetőedző: Fehér Zsolt.

Debreceni Egyetem AC: Faragó Ádám - Szentes Bíró Tamás, Kovács István 1, Vékei Nándor 1, Kondás Kristóf 1. Cserék: Krajcsi Bence - Kasuba Máté Zoltán, Tóth Attila, Faragó Lajos, Rácz Zsolt Bence, Elek Gergő, Varga Dániel.

A rovat további hírei: Sport

Nem borult a papírforma Miskolcon

Nem borult a papírforma Miskolcon

2024. már. 28.

Három szettben szenvedett vereséget Miskolcon a DKSE röplabda csapata az Extraliga alsóházának szerda esti összecsapásán.

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.