Dunaújváros Hetilap

Novák: a fiatal házasok akár törlesztés nélkül is kaphatnak babaváró támogatást

doszerk - 2019. március 9. 18:37

A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin a babaváró támogatás részleteit ismertetve kifejtette, nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, amelyek július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik. Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik - hangsúlyozta az államtitkár. Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik - emelte ki. 

Novák Katalin tájékoztatása alapján a babaváró támogatást július 1-jétől 2022. december 31-éig lehet igényelni a bankfiókokban. Azok a házaspárok lehetnek jogosultak a legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes kölcsönre, amelyekben a feleség 18-40 év közötti, és a család egyik tagja rendelkezik legalább három év biztosítotti (akár hallgatói) jogviszonnyal. 

Az államtitkár aláhúzta, a hitelfelvételnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei, mivel a maximális kölcsönnek is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár már 100 ezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelhető lehet a támogatás - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében utólagosan is kamatot kell fizetniük a házaspároknak, ha önhibájukból nem teljesítik a feltételeket, vagyis öt éven belül nem születik gyermekük. A babaváró támogatás egyébként már az első gyermek születése után kamatmentessé válik - mondta. 

Novák Katalin kitért arra is, hogy a gyermektelen pároknál nem vizsgálják a korábbi házasságok számát, de amikor az egyik félnek van már gyermeke, akkor a támogatás csak akkor igényelhető, ha a házaspár egyik tagjának ez az első házassága. A támogatás elbírálásakor a július 1-je után született vagy még úton lévő vér szerinti és örökbefogadott gyermekeket lehet figyelembe venni, a kedvezmények pedig a magzat 12 hetes kora utántól igényelhetők. 

Az államtitkár elmondta, kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok házasságban, átlagosan két gyermekeket nevelve szeretnének élni, sokan azonban anyagi akadályaik miatt nem valósíthatják ezt meg, így húsz magyar fiatalra kevesebb mint tizenöt gyermek jut. A kormány éppen ezért a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában nyújt segítséget, amelynek egyik eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). A tapasztalatok szerint ugyanis a fiatalok leginkább az önálló egzisztencia és anyagi biztonságuk megszerzése után szeretnének gyermeket vállalni - fejtette ki Novák Katalin. 

Hangsúlyozta, nem minden esetben az otthonteremtés jelenti az akadályt, sokszor nincs is meg hozzá a kellő önerő, ezért döntött úgy a kabinet, hogy a babaváró támogatáson keresztül szabadon felhasználható segítséget is nyújt a fiatal házaspároknak. A kormány ezt a legutóbbi, a családvédelemről szóló nemzeti konzultáció eredményére alapozta, amelyben a válaszadók több mint 98 százaléka egyetértett azzal, hogy támogatni kell a fiatalok önálló életkezdését. 

Az államtitkár kérdésekre válaszolva elmondta, a támogatáshoz szükséges biztosítotti jogviszonyba egy év közfoglalkoztatottság számítható be, a gyermek nélkül maradó házaspárok pedig jelenleg mintegy nyolcszázalékos kamatfizetésre számíthatnak.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!