Dunaújváros Hetilap

Steve Bannon: Jelenleg Orbán Viktor Európa egyik legfontosabb politikusa

doszerk - 2019. március 25. 18:31

Donald Trump korábbi főtanácsadója a spanyol El País napilapnak adott interjújában kifejtette, hogy Európa élvonalában jelenleg Orbán Viktor és Matteo Salvini áll, továbbá hogy a nemzeti pártok hamarosan nagy győzelmet arathatnak a globalista erőkkel szemben - írja az ECHO TV honlapja.

Az amerikai elnök egykori politikai tanácsadója jelenleg Rómában él és dolgozik. Steve Bannon szerint a Salvini vezette Liga továbbra is szárnyalni fog a választásokon. 

A politikai tanácsadó elmondta: a májusi európai parlamenti választás sorsdöntő lesz. Úgy látja, hogy a nemzeti szuverenitást támogató oldal előre fog törni, továbbá szerinte az Európai Parlament (EP) mandátumainak harmadát nyerhetik el a nemzeti, bevándorlásellenes pártok. 

Megérti, hogy mennyiben megváltozna az Európai Parlament, ha az Orbán, Salvini és Le Pen vezette pártok kerülnének a többségbe? – tette fel a költői kérdést.

Bannon az Európai Egyesült Államokról is beszélt 

Az Európai Egyesült Államok eszméjének kitalálói azt szeretnék, hogy a nemzeteket adminisztratív egységekké alakítsák át, és ezzel elvegyék a szuverenitásukat. Macron és a globalisták bevándorlókat és közös hadsereget akarnak – hangsúlyozta. 

Elmondta, hogy rendszeresen beszél a Liga politikusaival, és Salvinivel is nagyon jó kapcsolatot ápol. Orbán Viktor és Matteo Salvini ma a két legfontosabb európai politikus – emelte ki később. 

Steve Bannon még tavaly nyáron jelentette be, hogy "A Mozgalom" ("The Movement") néven egy olyan alapítványt hoz létre, amely több módon is segítené a 2019-es európai parlamenti választásokon induló jobboldali, hazafias és bevándorlásellenes pártokat. Még nyáron úgy fogalmazott: reméli, hogy a választások után élre törnek a jobboldali pártok és képviselőik csatlakozni fognak az általa kezdeményezett tömörüléshez. 

Bannon a mostani interjúban elmondta, az egységes európai mozgalom élére Orbán Viktor és Matteo Salvini lenne a logikus döntés.

- echotv.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.