Dunaújváros Hetilap

Századvég: Soros Györgynek egyre nagyobb befolyása van a Néppártban

doszerk - 2019. március 13. 19:52

Gyakorlatilag okafogyottá váltak az Európai Néppárt korábbi ultimátumának pontjai, egyedül a Soros-egyetem ügye lóg a levegőben, bár a CEU-t valójában senki sem üldözte el Magyarországról – hívta fel rá a figyelmet Bertha László, Századvég Alapítvány elemzője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának szerdai adásában annak kapcsán, hogy Budapesten tárgyalt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője - írja az Echo TV honlapja.

Az elemző megerősítette a Századvég korábbi álláspontját, hogy egyfajta Soros-Juncker-féle bosszú volt a néppárti ultimátum, és jól látható, hogy a milliárdos tőzsdespekulánsnak egyre növekszik a befolyása a Néppártban. 

Manfred Weber ultimátuma szerint a Fidesznek be kell fejeznie a Brüsszel elleni kampányt, bocsánatot kell kérnie, a Közép-európai Egyetemnek pedig Budapesten kell maradnia ahhoz, hogy a párt továbbra is tagja lehessen a EPP-nek. 

Beszédesnek minősítette Bertha László, hogy Manfred Weber a CEU-n kezdte budapesti látogatását. A szakértő közlése szerint abból, hogy az EPP európai bizottsági elnökjelöltje Budapesten, a Soros-egyetemen épületében tárgyalt Michael Ignatief rektorral, jól látszik, a magyar kormány egyáltalán nem üldözte el a CEU-t Magyarországról. 

A Századvég Alapítvány a múlt héten úgy értékelte, hogy a néppárti ultimátum három pontja gyakorlatilag tekinthető Soros György tőzsdespekuláns és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke bosszújának is. Bertha László szerint Soros egyre nagyobb befolyással bír a Néppártban. 

A magyar kormány információs plakátkampánya zavarta mind a két fél érdekeltségét és a hiúságát is – tette hozzá. 

Bertha László szerint az ultimátum első pontja hamarosan teljesül, hiszen ki fog futni a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátkampány. Az elemző úgy látja, Orbán Viktornak nincs miért elnézést kérnie, ugyanakkor emlékeztetett Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira, miszerint kormányfő senkit nem akart megsérteni a „hasznos idióták” kifejezéssel, de ha valakit mégis megbántott, kész bocsánatot kérni. 

Arra a felvetésre, hogy gyakorlatilag a hárompontos ultimátumból kettő meg is oldódott, Bertha László elmondta, egyedül a Soros-egyetem ügye „lóg a levegőben”. Mintha Webernek is fontos lenne valamiért ez a kérdés. Látható, hogy e mögött is Soros György befolyása áll. A bajorok fel is ajánlották, hogy valamilyen finanszírozási formában megpróbálják segíteni a Soros-egyetem helyzetét, de, hogy ez hova fog kifutni, azt még egyelőre nem tudni – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy Manfred Weber elképzeléseiben komoly szerepet játszik a külső határok védelme, a migráció megállítása, Bertha László elmondta, úgy tűnik Weber egy olyan európai bizottsági elnökjelölt lehet, aki hajlandó a zászlajára tűzni az Európába történő illegális bevándorlás megállítását.

- echotv.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.