Dunaújváros Hetilap

"Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!"

Brousil Csaba - 2019. március 15. 12:04

A hagyományoknak megfelelően március 15-én városunk önkormányzata is megemlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a ’48-as Emlékműnél. Ünnepi beszédet mondott Cserna Gábor polgármester.

Az ünnepség a Himnusz közös éneklésével kezdődött. Ezután a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjának „Dicső ünnepe az ifjú szabadságnak” című műsorát láthatta a közönség. A színvonalas előadás koreográfusa és művészeti vezetője Szőke Genovéva és Suplicz Mihály voltak. Az ünnepi táncjáték után következett Cserna Gábor beszéde.

- 171 esztendeje március 15-e nekünk, magyaroknak, éljünk bárhol a nagyvilágban, ugyanazt jelenti: a szabadságot. Ebben az érzésben egybefonódik elődeink áldozata és az utódok reménysége. Talán ezért halhatatlan ez az ünnep számunkra – kezdte beszédét a polgármester.

- 1848. március 15-én több európai néppel egy időben a magyarság is fellázadt a nemzeti függetlenség visszaszerzéséért. A márciusi ifjak, s őket megelőzően a reformkor nagyjai a nemzet szuverenitása mellett tettek hitet, és indították el dicsőséges, ám szomorú véget ért küzdelmüket. Az 1848/49-es szabadságharcunk az elnyomó hatalom elleni küzdelem volt egy bátor nép részéről, akik akkor már több mint 300 éve elveszítettük a függetlenségünket. A függetlenség az, amihez a mi népünk mindig is ragaszkodott és ragaszkodik a mai napig, még akkor is, ha nálunknál erősebbekkel kell szembenézni. 1848. március 15-e arra tanít bennünket, hogy mindig ki kell állni a saját igazunkért, és vállalni kell a küzdelmet – emelte ki Cserna Gábor.

- 1848. március 15-e nem csupán a nemzeti függetlenség napja, hanem a polgári Magyarország születésnapja is – emelte ki a polgármester, majd elmondta, hogy Magyarország nagy utat járt be azóta és talán ezért is érezzük március 15-e ünnepét a szívünkhöz oly közel állónak, mert a rendszerváltozás óta eltelt években nem sikerült a végére érni annak az útnak, melyre 1848-ban léptek elődeink. Kiemelte, hogy az elmúlt bő negyedszázad állam- és nemzetépítő munkájában éppen az hiányzott, ami 1848/49-ben és 1956-ban is megadta az erőt világraszóló vállalkozásunkhoz: a nemzeti egység. Hangsúlyozta, hogy ugyan politikai egységről továbbra sem beszélhetünk, a választók 2010-ben, 2014-ben, majd 2018-ban is elégséges felhatalmazást adtak a polgári kormánynak ahhoz, hogy elhárítsa a pénzügyi csőd veszélyét, kiszabadítsa a magyar családokat, az önkormányzatokat és magát az államot az adósságcsapdából, és megteremtse a felemelkedés esélyét. Mint mondta a kormány a családok kiemelt támogatásával ösztönzi a gyermekvállalást, hogy megállítsuk a 35 éve zajló népességfogyást.

2015 óta nehéz éveket él Európa – folytatta beszédét a polgármester, kiemelve, hogy milliós nagyságrendben, ellenőrzés nélkül, azonosítatlan tömegek jelentek meg Magyarország és az Európai Unió déli határain. A magyar válasz az illegális bevándorlási válság kezdete óta világos és egyértelmű. Csak ellenőrzött keretek között léphető át a kerítéssel védett magyar határ, és csak azok számára nyújtunk menedéket, akik valóban a háború réme elől menekülnek.

- Azt látjuk – húzta alá Cserna Gábor, hogy a migráció a kevert népességű európai országokban növeli a bűnözést, különösen a nők elleni bűncselekményeket, és behurcolja közéjük a terrorizmust. Mi nem ragadhatunk bele a félelmekbe – mondta a polgármester.

- Meg kell értenünk, hogy az európai népek, így mi, magyarok is történelmi válaszúthoz érkeztünk. Most döntjük el, bevándorló országgá leszünk-e mi is, avagy biztonságos országot hagyunk örökül gyermekeinknek, unokáinknak. Május 26-án választunk. A mi döntésünktől függ, milyen lesz Európa. A mi válaszunk erre a kérdésre egyértelmű. Az a célunk, hogy megőrizzük hazánk biztonságát, és megvédjük kultúránkat. Az ellenzék már bebizonyította, hogy nem számíthatunk rájuk ebben a küzdelemben, mert ők Brüsszelt és a bevándorlást képviselik Magyarországon. Nekünk viszont olyan képviselőkre van szükségünk, akik Magyarországot és a magyar családokat képviselik Brüsszelben – emelte ki Cserna Gábor.

- Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!- idézte gróf Széchenyi Istvánt a polgármester, majd azt mondta, mi megértettük a múltat, 1848. március 15-e üzenetét. 1848. március 15-e örökké emlékeztessen minket arra, hogy ki kell állnunk az igazunkért, Magyarországot megőrizni a magyaroknak, és a többi nemzettel összefogva megőrizni Európát az európaiaknak. Azt kívánom, hogy mi magyarok és az unió minden nemzete értse március 15-e üzenetét. Legyen béke, szabadság és egyetértés – zárta ünnepi beszédét Cserna Gábor.

Ezt követően a város vezetői, pártok, társadalmi szervezetek, valamint a városi intézmények vezetői helyezték el emlékező koszorúikat. Az ünnepség zárásaként felcsendül a Szózat. Ezután a kistemetőben rövid megemlékezés kíséretében, megkoszorúzták a kiemelkedő életművet felmutató Rosti Pál sírját, aki 1848-49-ben fiatal huszártisztként küzdött a végsőkig és állt helyt a forradalmi Károlyi-huszárezredben. 

Megemlékezés a nemzeti ünnepen (2019)

Megemlékezés a nemzeti ünnepen (2019) - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Közélet

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra. 

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.