Dunaújváros Hetilap

Új ékkő a Nemzet Sportvárosában

Brousil Csaba - 2019. március 14. 15:55

Cserna Gábor polgármester a kézilabdacsarnok felújításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, csütörtökön.

A polgármester azzal kezdte, hogy városunk tizenkilenc éve a Nemzet Sportvárosa cím büszke tulajdonosa. Felidézte, a március 5-i Magyar Közlönyben megjelent egy kormányrendelet a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia beruházás megvalósítási programjának módosításáról. Erre közel hatmilliárd forintot biztosít a kormány és a beruházás két ütemben valósul majd meg. Első ütemben - melynek munkálatait idén ősszel el is kezdik - lebontják a régi csarnokot és egy újat építenek a helyébe. A második ütemben az Akadémia működéséhez kapcsolódó szállások épülnek az új kézicsarnok melletti épületben, felújítják a mostani sportszállót, ebben kap majd helyet a kollégium. A polgármester kiemelte, hogy ez a fejlesztés nemzetgazdasági szempontból is kiemelt kormányzati beruházás.

Mint mondta, a beruházás koncepciós tervei már el is készültek. Kiemelte, hogy a csarnokban kézilabda, röplabda és futsal meccseket rendeznek majd, illetve városi nagyrendezvények kapnak majd itt helyet, úgy, mint koncertek vagy iskolai rendezvények. A sportcsarnok befogadóképessége a kihúzható lelátóknak köszönhetően sportrendezvényeken ezer fő lesz, míg zenés táncos rendezvények esetében négyezer ember tud majd itt kikapcsolódni. A polgármester hangsúlyozta, hogy a csarnok építtetője a város és a tulajdonosa is a város lesz. Cserna Gábor azt is elmondta, kézilabdás berkekben kezdeményezték, javasolták, hogy az új csarnok a szurkolók által kedvelt és a sportágban méltán elismert, egykori dunaújvárosi, többszörös válogatott játékos, Kulcsár Anita nevét viselje. Ehhez a közgyűlés jóváhagyó döntése kell majd. Cserna Gábor kiemelte, hogy ebből a fejlesztésből is jól látszik, a Nemzet Sportvárosa jó úton halad afelé, hogy XXI. századi modern körülményeket tudjon biztosítani a sportolóinak és a nagyszámú szurkolótábornak egyaránt, ugyanakkor kérte a türelmüket is a felújítás idejére.

Az új sportcsarnok koncepcióterve

A rovat további hírei: Közélet

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!