Dunaújváros Hetilap

Összefogásból született

Vass Ádám - 2019. április 18. 16:08

Csütörtökön délelőtt felavatták a Dunaújvárosi Járási Hivatal épületét és ünnepélyes keretek között átvágták a szalagot, így végre új korszak kezdődhet a nemrég még hányattatott sorsú épület történelmében.

Az ünnepélyes megnyitón részt vett Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Varga Gábor országgyűlési képviselő, dr. Simon László kormánymegbízott, Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Megyei Kormányhivatal igazgatója, Dr. Kovács Péter, a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatalának vezetője, valamint a környék településeinek polgármesterei, jegyzői és intézményeinek vezetői is.

Az átadó ünnepségen elsőként dr. Simon László kormánymegbízott köszöntötte a vendégeket. Mint mondta, fontos esemény a megye életében a Járási Hivatal új székhelyének átadása, mivel jogos elvárás az állampolgároktól, hogy ügyeiket modern környezetben, huszonegyedik századi körülmények közt, gyorsan intézhessék. A kalandos sorsú épület történetének egyik fordulópontja tavaly január elején volt, amikor elkezdődhettek a munkálatok és közel egy év után, idén január végére változott át teljesen azzá, amit ma is láthatunk: romos épületből egy minden tekintetben modern hivatali központ. Ezért köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt közel másfél év alatt segítettek abban, hogy megújuljon az épület, többek közt dr. Dorkota Lajosnak, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának, dr. Galambos Dénesnek, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosának és Cserna Gábornak, Dunaújváros polgármesterének, valamint a helyi önkormányzatnak. A hosszú munka eredményeképpen ma már négy emeleten és közel ötezer négyzetméteren várja az ügyfeleket a hivatal százharminc dolgozója. A tavalyi év folyamán a Dunaújvárosi Járási Hivatal 188 ezer ügyfelet fogadott, így a kormányhivatallal együtt ők azok, akikkel a legtöbbször találkozhatnak az állampolgárok.

Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy nem az a nagy dolog, amikor új központot építenek, hanem az, amikor egy város régi, emblematikus épületét új funkcióval töltik meg. Éppen ezért örül, hogy a város régi SZTK épülete megújulhatott és továbbra is a köz javát szolgálhatja. Mint mondta, a következő években sok helyen kell majd előrébb jutnunk, közösen. Egyrészt a családtámogatásban, másrészt pedig a gazdaság fejlesztésében. Mert ha ezek nincsenek meg, akkor az országnak nincs jövőképe, és mások mondhatják majd meg, hogyan éljünk. Éppen ezért kell megőriznünk a kultúránkat, a jövőnket és az önállóságunkat. Egy közigazgatási épületnek pedig az a dolga, hogy az embereket, a kis- és középvállalkozásokat szolgálja. Az ilyen fejlesztések ezeket a társadalmi célokat segítik, szolgáltatásaikkal pedig a magyar embereket támogatják, hogy egy jól működő, mindenhol egységes közigazgatása legyen az országnak.

A köszöntők után a szalag ünnepélyes átvágásával lezárult egy hosszú szakasz az épület és a város történetében, és elkezdődött egy új, a Dunaújvárosi Járási Hivatal épületével. Később mindannyian megtekintették az irodákat, és elkezdődött az ünnepélyes állófogadás.

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.