Idén ősztől is ingyenesen kapják a tankönyvet az 1-9. évfolyamos diákok

doszerk - 2019. április 3. 8:10

A 2020-21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez a köznevelésben és a szakképzésben - mondta az oktatási államtitkár.

Bódis József, a VI. kerületi Bajza utcai általános iskolában tartott sajtótájékoztatón rámutatott: ezzel befejeződik a 2013-14-es tanévben indult folyamat, amellyel felmenő rendszerben vezették be az ingyenes tankönyvellátást. A mostani tanévben az első kilenc évfolyamon juthattak hozzá térítésmentesen a tankönyvekhez a diákok - emlékeztetett.

Az oktatási államtitkár az intézkedés céljaként jelölte meg, hogy egyenlő esélyt biztosítsanak minden diák számára. Fontosnak nevezte azt is, hogy minőségi tankönyveket tudjanak a tanulóknak adni.

Az ingyenes tankönyvellátásra eddig több mint 12 milliárd forintot fordítottak évente, ez a forrás tovább bővül majd - tette hozzá Bódis József. Kiemelte: az intézkedéssel, amely egymillió százötvenezer diákot érint és egy-egy tanuló esetében 10-15 ezer forintos támogatást jelent, jelentős terhet vesznek le a családok válláról.

Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke arról beszélt, hogy a tankönyvjegyzékben idén egyetlen területen volt változás: a jegyzék lezárásának időpontja február 15-ére került át. Ez alól a sajátos nevelési igényű tanulók kiadványai és a nemzetiségi tankönyvek jelentenek kivételt, ott június a határidő - jelezte.

Az OH elnöke visszautasította, hogy a kínálat nagymértékben szűkült volna. Elmondta: csaknem 3000 cím szerepel a jegyzéken, és ezek mintegy fele nem állami kiadású. Kitért arra is, hogy az idén 1,4 milliárdot fordítanak arra, hogy köztudottan népszerű tankönyveket megvásároljanak az állami portfólió részére, például Mohácsy Károly irodalomkönyveit vagy a Hajdu-féle matematikasorozatot. Csökkenés volt ugyanakkor az idegen nyelvi tankönyveknél, de még így is széles palettáról lehet választani.

Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója "óriási könnyebbségnek" nevezte, hogy a tankönyvjegyzék idén hamarabb lezárult.

Közölte: március 15-ével megnyílt a tankönyvrendelés adminisztrációs modulja, így a tankönyvfelelősök, pedagógusok két héttel több időt kaptak az esetleges változások rögzítésére.
Az OH-tól április 1-jén megkapták a tankönyvjegyzék első, hivatalos formáját, a pedagógusoknak április 30-ig van lehetőségük a tankönyveket megrendelni, az esetleges módosításokat június 30-ig tehetik meg - tette hozzá.

Ezután összesítik a rendeléseket országosan, a múlt évhez hasonlóan idén is mintegy 13 millió tankönyvvel számolnak. Az iskolákba augusztusban, előre egyeztetett időpontban, szállítják a könyveket, a hónap végére minden intézményben ott lesznek a szükséges számú kiadványok - ígérte. Pótrendelésekre augusztus 21-e és szeptember 15-e között lesz lehetőség - közölte a Kello ügyvezető igazgatója.

 -MTI-

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

DSTV: gálát rendezett a Petőfi iskola

2024. már. 26.

Nagyszabású és rendhagyó megemlékezésről számol be a DSTV összeállítása. A Petőfi Sándor Általános Iskola közösségének közelmúltban tartott gálaműsorán mintegy 250 diák lépett közönség elé a KULTIK Moziban. Hangkép.

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

DSTV: szakmai nap a Dunaferr középiskolában

2024. már. 24.

Látványos és szó szerint mozgalmas bevetésről tudósít a DSTV összeállítása. A vármegyei rendőr-főkapitányság és a rendészeti képzést végző középiskolák közötti kapcsolat keretében látogattak el a MEKTA-alosztály szakemberei a Dunaferr iskola szakmai napjára. Hangkép.
 

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

DSTV: minőségi időtöltés a gyerekekkel

2024. már. 21.

Érdekes témát boncolgat a DSTV sorozatának új darabja a Dunaújvárosi Óvoda vezetőjével. Gyenes Éva ezúttal a minőségi időtöltésről fejtette ki gondolatait – többek között arról, miért is fontos minél több időt a szabadban tölteni, és segíteni a kicsiket élményszerzéssel, új impulzusokkal. Hangkép.
 

DSTV: beilleszkedés az óvodába

DSTV: beilleszkedés az óvodába

2024. már. 18.

Komoly témával, az óvodai beilleszkedés kérdéskörével foglalkozik a DSTV összeállítása. A gyerekeknek, de a szülőknek is jelentős "ugrás" ez, az ismerkedés-megismerés folyamata elsőrendűen fontos ebben az életszakaszban. Hangkép.

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

DSTV: újabb remek évfolyamkoncert a Móriczban

2024. már. 15.

Idén immáron második alkalommal szerveztek évfolyamkoncertet a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. Ez alkalommal a szülőknek szóltak a dalok, akik vastapssal jutalmazták a diákok produkcióit. Hangkép.

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

DSTV: iskolanyitogató a Dózsában

2024. már. 14.

Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.

DSTV: régi rudasosok is meséltek

DSTV: régi rudasosok is meséltek

2024. már. 07.

Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.