Dunaújváros Hetilap

A baloldal és a néppárt európai szövetsége olyan, mint ha Orbán Viktor Gyurcsánnyal fogna össze

doszerk - 2019. május 10. 18:42

Az Európai Néppárt döntött, a pártcsalád vezető politikusai a szociáldemokratáknak, liberálisoknak udvarolnak, velük fognak össze, ez az elvtelen alku pedig azt jelenti, hogy május 26-a után a Fidesz európai parlamenti politikusainak a DK és az MSZP brüsszeli képviselőivel kellene együtt szavazni, márpedig ettől égnek áll a hajam – jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Kovács Zoltán államtitkár.

A képlet abszurditását szemléltetve ez olyan, mint ha Magyarországon Orbán Viktor Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával fogna össze. 

“Elvált a mag az ocsútól. Jó, ha időnként az ember végre meg tudja különböztetni a barátot az ellenségtől. Az Európai Néppárt mint ernyőszervezet, és a magyar kormánypárt között alapvető tartalmi, politikai és ideológiai különbségek vannak. Nem mi változtunk meg, hanem a Néppárt, amely már most, a májusi EP-választások előtt kiegyezett a bevándorláspárti baloldallal. Így múlik el a világ dicsősége” – egyértelműsítette Kovács Zoltán. A politikus szerint elvtelenség összeállni azokkal, akik mindennek az ellenkezőjét képviselik. Kiemelte, az Európai Néppárt és a baloldal, valamint a liberálisok ebben az összefogásban a politikai kontrasztokat akarják eltüntetni, az emberek választási lehetőségeit akarják elvenni, márpedig így nem lehet politizálni. 

“Mi ismerjük ezt, komoly tapasztalataink vannak, hiszen Magyarországon a rendszerváltás után három évvel a volt kommunistákkal kiegyező SZDSZ mindent megtett azért, hogy olyan rendszert hozzon létre, amelyben egy jobboldali erő, kormány nem tud megerősödni. Antall Józsefet már akkor nácizták és fasisztázták. Ismerjük, hogy a baloldal milyen mechanizmusok mentén dolgozik, pontosan az zajlik most Európában, mint nálunk a rendszerváltás után 3 évvel. A baloldallal összeállók megtagadják a politikai jobboldalt, a jobboldali pártoknak már a létezését is elvitatják, azt meg különösen, hogy az Európai Néppárttól jobbra is vannak pártok. Szerintük ma bűn hazafiasnak, nemzetinek, patriótának, nacionalistának lenni. Manfred Weber fejében hiba van, amikor azt vallja, hogy a néppárttól jobbra nincs élet, és amikor megtagadja a jobboldali pártokat. Ez óriási tévedés és a gyakorlatban bizonyosodik be, hogy Webernek nincs igaza” – összegezte Kovács Zoltán. 

Véleménye szerint május 26-a fel fogja forgatni az erőviszonyokat Európában. Lehet, hogy nem pártstruktúra alapon kell majd értelmezni a politikát, hanem például regionális alapon. Kovács Zoltán még annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy az Európai Néppárt baloldala lép majd le Macronhoz, mint ahogy a spitzenkanditat rendszer, a csúcsjelölti rendszer sincs kőbe vésve. “Lehet, hogy nem is lesz csúcsjelölti rendszer” – vélekedett Kovács Zoltán.

A hétfői Orbán-Trump találkozót kiemelt jelentőségűnek nevezte, és nyomatékosította, miközben a liberális sajtó és politika Orbán nemzetközi elszigeteltségétől hangos, aközben a magyar miniszterelnök két hét alatt a világ négy meghatározó politikusával találkozik. “Ennyire vagyunk elszigetelődve” – üzent a liberálisoknak Kovács Zoltán. 

 

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.