Alíz Csodaországban - Újabb siker a Bartókban
A Bartók színház új táncjátékát a csapat egyik tagja, Dunaveczki Éva állította színpadra. Ez élete első rendezése, úgyhogy izgul is nagyon. Pedig nem volt miért, hiszen ezen a premieren is telt ház volt és óriási sikert aratott a darab.
Egy mesevilágba varázsol el bennünket a darab, ugyanis Lewis Caroll- Alíz Csodaországban című regénye szolgálja a táncelőadás témáját. Nem volt sok idejük, mindössze huszonhárom nap, hogy összehozzák az előadást, de a rendező-koreográfus felkészültsége és a csapat együttes segítségével sikerült egy hangulatos, dinamikus és látványosságban gazdag táncjátékot színpadra vinni.
A stílus, a színpadra vitt élményvilág teljes egészében a rendező gondolatait, elképzeléseit tükrözi. Mint mondta, sokat segített Juhász Levente zeneszerző, akivel csodás volt együtt dolgozni. Ám nem csak a zene teremti meg Alíz és Éva lenyűgöző mesevilágát, hanem a díszlet és a jelmezek is, Matyi Ágotának és Jaklics Liliánának köszönhetően.
Az új táncjátékot minden korosztály számára ajánlja Éva. Persze, elsősorban a gyerekeknek, hogy a körülbelül egyórás előadás során egy különleges mesevilágba kalauzolhassák el őket a fehér nyúllal, Dodó madárral, az ikrekkel, a hernyóval, a vigyori macskával, a bolondos kalapossal és a szívkirálynővel együtt. Ám a szülőknek, felnőtteknek is élményt nyújtanak, illetve, talán ők érthetik meg a darab mondanivalóját, ugyanis Éva azt szeretné megmutatni, milyen értéke van az időnek, hogy igenis álljunk meg, tudjunk megállni egy-egy pillanatra, hogy tudjuk jól használni az időnket. “Az időt pedig ne sajnáljuk, hiszen nem beteg. Ha jól bánsz az idővel tudni fogod, hányat üt az óra… ” – olvasható az eredeti történetben.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: már a KönyvTérre készülnek
2025. aug. 19.
Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.
DSTV: Hirosima túlélő fái
2025. aug. 16.
A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.
A művészet összekovácsolja az embereket
2025. aug. 14.
A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.
Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre
2025. aug. 09.
Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!
DSTV: hajkarika a hónap műtárgya
2025. aug. 09.
Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.
DSTV: a forint a papírmúzeumban
2025. aug. 08.
A forint születésnapjáról esett már szó korábban is a DSTV összeállításában, ezúttal egy különleges kollekció került a fókuszba: Pelbárt Jenővel, a Magyar Papírmúzeum igazgatójával az intézményi gyűjtemény kapcsán foglalkoztak a pénznem alakulásával. Hangkép.
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.










