Dunaújváros Hetilap

"Az Európai Parlamentben szívből gyűlölik a magyar kormányt" – Gulyás Gergely szerint erősödtek a magyar kormány pozíciói

doszerk - 2019. május 30. 14:34

A Fidesz néppárti tagságáról, a bevándorlásellenes politikai erők esetleges szövetségéről és Magyarország jövőbeni uniós megbüntetésének lehetőségéről kérdezte a PestiSrácok.hu Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón, amelyen Varga Mihály pénzügyminiszter is tájékoztatást adott a gazdaságvédelmi akciótervről.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, amíg a Fidesz és a KDNP néppárti tag, addig az Európai Néppárt frakciójába fognak beülni a kormánypárti képviselők. Igaz, esélylatolgatásunkba, hogy idén decemberben is néppárti tag lesz-e a Fidesz, a miniszter nem kívánt jóslatokba bocsátkozni. “Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel és pártjával való közös frakciószövetségre csekély esélyt látok most, de ez azért van, mert a frakcióban vannak olyan tagok, akik ezt kizárják” – mondta a Miniszterelnökség vezetője. Kérdésünkre elárulta, a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárások politikai boszorkányüldözések. “Az Európai Parlamentben annyira gyűlölik a magyar kormányt, hogy politikai boszorkányüldözéseket folytatnak és azért gyűlölik szívből a magyar kabinetet, mert bevándorlásellenes, mert keresztény és mert védi a kereszténységet. Ilyen volt az előző parlament” – emlékeztetett Gulyás Gergely.

Matteo Salvini videóüzenetével és reményével, hogy az olasz belügyminiszter a Fidesszel együtt kíván dolgozni Gulyás Gergely kifejtette, Nyugat-Európa, az ottani politika olyan alapokon áll, hogy egyeseket nem tisztelnek. “Mi elutasítjuk azt és azokat, akik nem adják meg a tiszteletet országoknak, vezetőknek, eredményeknek” – fogalmazott.
Gulyás Gergelynek feltettük a kérdést, lesz-e brüsszeli bosszú, a bevándorlásellenesség miatt felgyorsulhatnak-e a jogállamisági, kötelezettségszegési eljárások Magyarország ellen. “Kötelezettségszegési eljárások tekintetében hazánk az unió legjobb harmadában van, ellenünk indult az egyik legkevesebb ilyen típusú eljárás. A jogállamisági eljárások politikai boszorkányüldözések. Az Európai Parlamentben annyira gyűlölik a magyar kormányt, hogy politikai boszorkányüldözéseket folytatnak és azért gyűlölik szívből a magyar kabinetet, mert bevándorlásellenes, mert keresztény és mert védi a kereszténységet. Ilyen volt az előző parlament” – szögezte le Gulyás Gergely. Hozzátette, Brüsszel szerint a jogállam minden olyan tagállamban tökéletes, ahol támogatják a bevándorlást, és minden olyan tagállammal baj van, amely bevándorlásellenes. “Ezek a támadások mindig lesznek, jogállami kérdésekben az Európai Parlament nem vehető komolyan” – egyértelműsítette a miniszter.

A tárcavezető az Európai Néppárttal kapcsolatban kifejtette, a Néppárt döntése, hogy milyen irányba indul el a jövőben.

    “A kérdés az, hogy merre fordul az Európai Néppárt. Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök is arra figyelmeztetett, hogy a Néppártnak nyitva kell hagyni a kaput a jobboldal irányába, a Néppártnak jobbra is nyitnia kell. Az Európai Néppárt 40 mandátumot veszített az előző választáshoz képest, ha ebből nem vonnak le nagy következtetéseket, akkor el fognak jelentéktelenedni. Mi nem engedünk abból, hogy bevándorlásellenesek vagyunk, hogy a kvóták ellen vagyunk, hogy a nemzetek Európáját képviseljük és hogy a keresztény kultúrát védjük. A Fidesz és a KDNP Magyarországon a mandátumok 60 százalékát megszerezte, miközben a Néppárt az Európai Parlament 25 százalékát teszi ki. Ez megfontolandó, amikor arról van szó, hogy kinek, kitől kellene tanácsot kérnie” – nyomatékosította Gulyás Gergely.

Az az erős felhatalmazás, amelyet a Fidesz-KDNP kapott az európai parlamenti (EP-) választáson, nagy segítséget nyújt az európai politikai vitákban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, kötöttnek veszik a választóktól kapott mandátumot, így a nemzetek Európájában gondolkodnak, továbbra is bevándorlásellenes állásponton vannak, és csak olyan európai vezetőket támogatnak, akik szintén így gondolkodnak. Emellett a keresztény kultúra védelmét is a legfontosabb célok között tartják számon. Megerősítette a miniszter, hogy sem a néppárti, sem a szocialista csúcsjelöltet, vagyis sem Manfred Webert, sem Frans Timmermanst nem támogatják az Európai Bizottság élére. Weberről azt mondta, hogy megsértette a magyar választókat, Timmermansszal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, a kabinet Európában sem szeretné, hogy Soros alapíthasson kormányt.
Gulyás Gergely a Kormányinfón a tegnapi dunai hajókatasztrófáról is beszélt, kiemelve, hogy büntetőeljárás keretében vizsgálják a baleset körülményeit, egyúttal pedig a kormány nevében is őszinte részvétet nyilvánított a tragédiában érintett családoknak és a koreai népnek, a mentésben résztvevőknek pedig köszönetet mondott. “A kormány a legszigorúbb vizsgálatot kérte” – árulta el Gulyás Gerely.

-pestisracok.hu-

Vezető kép: Illyés Tibor/MTI

A rovat további hírei: Közélet

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra. 

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.