Dunaújváros Hetilap

Erdős Norbert: az agrártámogatások megőrzése is a voksoláson múlik

doszerk - 2019. május 5. 18:27

Az agrártámogatások megőrzése is az európai parlamenti (EP) választás eredményétől függ, hiszen az uniós agrárforrások csökkentéséből Brüsszel a migráció költségeit fedezheti - mondta vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten Erdős Norbert, a Fidesz EP-képviselője. 

A politikus hangsúlyozta, hogy brüsszeli tervek szerint a következő költségvetési ciklusban a mezőgazdaságnak 25 százalékkal kevesebb forrás juthat. A támogatások csökkentésével drágulhatnak a mezőgazdasági termékek, a kieső összeget pedig migránsok letelepítésére fordíthatják, az uniós agrárpolitika jövője tehát nem csak a gazdákat érinti - tette hozzá.

Erdős Norbert jelentős eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy az uniós agrárpolitika jövőjéről a mandátuma végéhez közeledő Európai Parlament már nem szavazhat, így a döntés a következő testületre vár. Véleménye szerint az elkészült ágazati ajánlások is kedvezőek Magyarországnak. Kiemelte többi között a fiatal gazdák támogatásának bővítését és az öntözési rendszerek pályázatainak kiterjesztését, valamint azt, hogy a magyar gazdák érdekeinek megfelelően a közvetlen támogatások 60 százalékát továbbra is alaptámogatásokra fordíthatják. 

A képviselő üdvözölte azt is, hogy a méhészet 36 millió eurós éves költségvetését az agrárbizottsági javaslat 60 millió euróra növelné, a támogatható intézkedések köre bővült, az uniós társfinanszírozási arány pedig 50 százalékról 75 százalékra nőtt.        

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az ágazatot érintő intézkedések közül kiemelte, hogy az EU Magyarország nyomására kezdte vizsgálni a gyenge minőségű, elsősorban Kínából származó behozatalt. Fontosnak nevezte a tavalyi méhpusztulási hullámot követő intézkedéseket is, hangsúlyozva, hogy a beporzás miatt az élelmiszerek harmada függ a méhektől.

A magyar méhészet - tette hozzá - közvetlenül 25 milliárd forint bevételt ér el évente, ám a beporzás becslések szerint ötvenszer ekkora összeget eredményez, világszerte pedig 200 milliárd dollárnyi élelmiszer köszönhető a méheknek. A vad beporzók száma jelentősen visszaesett, a beporzás sikere ezért egyre inkább a méhészeteken múlik - hangsúlyozta a szakmai szervezet vezetője. 

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)