Győzteseket hirdetett a MEKH!

doszerk - 2019. május 16. 15:07

A korábbi évek sikerére tekintettel, idén is meghirdette pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára.

Szuperhősöket a magyar oktatásba! A korábbi évek sikerére tekintettel, idén is meghirdette pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára. A hivatalos eredményhirdetésre ünnepélyes díjátadó keretében került sor, ahol három diák nyerte el az Energiakövet 2019 címet és a hozzá járó ösztöndíjat.

Idén is sikerrel zárult a MEKH Energiakövetek pályázata, amelynek ezúttal is dr. Dorkota Lajos, a MEKH elnöke volt a fővédnöke. Pályázni egy bemutatkozó motivációs videóval és egy felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolai tanóra tematikus vázlatával lehetett. A pályázati anyaggal szemben a legfőbb elvárás az volt, hogy a jelentkezők egy rendhagyó tanóra keretében újszerűen, kreatívan, a témát látványos kísérletekkel alátámasztva meséljenek a fiataloknak az energiagazdálkodásról és a tudatos energiafogyasztásról.

A legjobb pályamunkákat benyújtó jelentkezőknek a MEKH székházában megtartott Demo Day során szakmai zsűri előtt is bizonyítani kellett előadói készségüket. „A Demo Day-en elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a jelentkező valóban élményszerűen tudja-e átadni a tudatos energia­felhasználással kapcsolatos ismereteit – fogalmazott Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője. – A program lényege, hogy miközben sokat beszélünk az energiatudatosság és az energiatakarékosság fontosságáról, a legtöbben nem tudják pontosan, hogy a mindennapokban mit tehetnek ezért. Ezektől a tehetséges fiataloktól azt várjuk, hogy új szemszögből beszéljenek a témáról és interaktív tananyaggal szemléltessék a diákoknak.”

Csiszár Barnabás és Zsíros László Róbert

A beérkezett pályázatokat három szempont szerint értékelte a zsűri: a szakmai tartalomról Dr. Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese, az oktatás-szakmai színvonalról pedig Czippán Katalin, környezeti nevelési- és kommunikációs szakember beszélt.

 „A Hivatal jogszabályok, bonyolult számítások és képletek alapján végzi tevékenységét, a diákokat azonban nemcsak száraz tankönyvekkel, hanem életszerű példákkal is tanítani kell – mondta dr. Grabner Péter. – Kívánom az idei Energiaköveteknek, hogy az elődeikhez hasonló sikerrel végezzék ezt a felelősségteljes, de nagyszerű feladatot.”

 „A klímaváltozás ügye egyre több fiatalt mozgat meg. Ahhoz, hogy a felháborodás mellett vagy a félelem helyett tenni is tudjanak valamit, szükséges, hogy megismerjék saját életmódjuk következményeit, szükséges, hogy a „Zárd el! Kapcsold le! Húzd ki!” üzenetek mellett felismerjék, mi mindent tehetnek még. Az energiakövetek olyan mindennapi szuperhősök, akik felkészültségükkel és személyes példájukkal magukkal tudják ragadni a tanulókat az energiatudatos életkalandra.” - nyilatkozta Czippán Katalin.

Harmadik zsűritagként a társadalmi felelősségvállalási program mellé álló Zsíros László Róbert, tudományos ismeretterjesztő vlogger, a Szertár Projekt alapítója értékelte a beérkezett pályamunkákat: "Nem sokan vannak olyanok, akik ne hallottak volna a klímaváltozásról, a nem megújuló energiaforrások veszélyeiről, a környezet romló állapotáról. Abban viszont, hogy ezek ne csak unalomig ismételt – mégis a hétköznapi ember szintjétől távol álló – kulcsszavak maradjanak, fontos szerepe van azoknak a programoknak, amelyek kézzelfogható módon segítenek megismerni és megérteni ezeket a fogalmakat. Az Energiakövet programban résztvevő egyetemisták, diákok és tanárok közösen dolgozzák fel ezeket a kérdéseket és törekszenek arra, hogy szemléletváltást és ezen keresztül tartós változást tudjanak elérni. Ez azért elég menő!"

Putti Krisztián és dr. Grabner Péter

A szakmai zsűri végül három hallgatót választott ki, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek:

2019 ENERGIAKÖVETEI

Csiszár Barnabás (19)

ELTE TTK Földtudományok, I. évfolyam

Az óravázlat témája: Hogyan vehetsz részt te is a Föld védelmében?

Mottó: 200 éve nem teszünk semmit azért, hogy lassítsuk a túlfogyasztás okozta klímaváltozást, most kell cselekednünk!

Barnabás maga is energiatudatos életet él: nem használ papírzacskót, papír zsebkendőt, villamossal jár, szelektíven gyűjti még a bolti nyugtákat is és komposztálja a szerves hulladékokat, a kulacsából csapvizet iszik.

Kísérletei során a diákok
- megismerhetik a mindennapjaik során használt fogyasztási cikkek okozta környezet­terhelést;
- követhetik „egy fogkrémes dobozka gyártási mechanizmusát a fa magjától a boltokon és a hulladékfeldolgozáson át a tengerekig”;
- kipakolják és rendszerezik a saját szemetüket, a táskájuk tartalmát, italos, ételes dobozaikat és megvizsgálják, melyik az, amelyik lebomlik, melyik újrahasznosítható és melyik nem.

Máthé Marcell Tibor (23)

ELTE Fizika mesterszak, I. évfolyam

Az óravázlat témája: Az energiát nem elég megtermelni, tárolni is kell

Fizikaoktatás az alapoktól fejlesztő és felzárkóztató előadássorozat koordinátora egy éven át. Jelentkezésének célja, hogy a diákokban is érdeklődést ébresszen a természet­tudományok iránt, valamint megismertesse velük az energia tárolásának lehetséges eszközeit, módszereit.

Tervezett órai kísérletek:
- leideni palack kísérlet;
- lendkerék-kísérlet;
- szupravezetési kísérlet.

Putti Krisztián (23)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar, Energetikai mérnök MSc I. évfolyam

Az óravázlat témája: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

Óráinak célja, hogy felhívja a figyelmet a globális problémákra és megmutassa, hogy a diákok lokálisan mit tehetnek saját céljaik elérése érdekében, hozzájárulva ezzel a Föld fenntarthatóságához. Ösztönözni szeretné a fiatalokat arra, hogy az energetikával a későbbiekben is foglalkozzanak.

Tervezett órai kísérletek:
- A hálózati árammal (biztonságos körülmények között) egy pár kolbász megsütése. A kísérlet célja, hogy egyedi és emlékezetes élménnyel gazdagodjanak a diákok, illetve közben a digitális multiméterekkel mért áram- és feszültségértékek segítségével megbecsüljék, hogy ezzel a módszerrel mennyi energiába kerül a kolbász megsütése (akár össze is lehet hasonlítani például egy partygrillel).
- Ezzel párhuzamosan DIY bicikli hajtására is sor kerül, amivel lehetőségük lesz látni és megtapasztalni, mennyi emberi energiába kerül(ne) egyes gépek működtetése (például ha a sütést így kellene megvalósítani), és milyen jó helyzetben vagyunk, hogy erre nincs szükség (mert a konnektorba „csak be kell dugni” az eszközeinket).

Ők azok, akik elnyerték a MEKH Energiakövet 2019 címet a hozzá járó 400 ezer forintos ösztöndíjjal. A továbbiakban többnapos előadói tréningen vesznek majd részt, ahol a szakma legjobbjai segítenek nekik felkészülni arra, hogy igazi „szupertanárok” legyenek. Az 2019/20-as tanévben nyertes óraterveik alapján általános és középiskolákban tartják meg szuperóráikat országszerte. Felkészülésüket és az órákat az egész ország nyomon követheti a program weboldalán és közösségi felületein.

Forrás: MEKH

A rovat további hírei: Oktatás

Mesemondásból ötös

Mesemondásból ötös

2018. dec. 12.

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg a Nagyvenyimen a tankerületi mesemondó versenyt. A versenyre, a megye számos településéről érkeztek diákok. A gárdonyis Somogyi Angelika Kármen 3.c osztályos tanuló első helyezést ért el egy zagyvarónai népmesével. Felkészítő tanára dr. Horváthné Lázár Gabriella volt.

Elkezdődött a szalagavató szezon

Elkezdődött a szalagavató szezon

2018. dec. 08.

A Rudas iskola látványos szalagtűző ünnepségével kezdetét vette városunkban is az időszak, ami jelzi a végzősöknek, lassan itt a ballagás és az érettségi, de addig bulizhatnak egy jót.

Újabb hallgatók érkezhetnek Kínából

Újabb hallgatók érkezhetnek Kínából

2018. dec. 06.

A Dunaújvárosi Egyetem már több, mint tíz éve folyamatosan bővíti a kínai felső oktatási intézményekkel való együttműködési megállapodásokat, a tekintélyes listára pedig egy újabb főiskola is felkerült.

Aki már nem diák, menjen a NAV-hoz!

Aki már nem diák, menjen a NAV-hoz!

2018. dec. 05.

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - közölte a szervezet.

Péntekig lehet jelentkezni!

Péntekig lehet jelentkezni!

2018. dec. 04.

Péntekig jelentkezhetnek a központi középiskolai írásbelire az általános iskolás diákok - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel. A kérelmet abba az iskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg akarják írni.

Díjat nyert a MEKH Energiakövetek programja

Díjat nyert a MEKH Energiakövetek programja

2018. dec. 01.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetek programja elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat, a CSR Hungary Díjat junior kategóriában - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel. 

Adventi hangolódás

Adventi hangolódás

2018. nov. 27.

A Dózsa György Általános Iskolában az intézmény kompetenciás tanulói meghitt ünnepen meggyújtották a várakozás első gyertyáját.