Dunaújváros Hetilap

Hollik István: A migráció “közös európai megoldása” csupán a szokásos brüsszeli “blabla”

doszerk - 2019. május 18. 17:05

A birodalmi gőg köszön vissza a Nyugat-Európából érkező, a magyar családpolitikát érő kritikákból – reagált Hollik István kormányszóvivő Magyarország élőben című műsorunkban a német közszolgálati televízió összeállítására, amelyben a családvédelmi akciótervet mutatták be - írja a hirtv.hu.

Az Európai Bíróság szerdai, a kvóták miatt hazánkkal szemben indult tárgyalása kapcsán kifejtette: kettős mércét alkalmaz Brüsszel hazánkkal szemben.

Az adásban egyebek mellett arról esett SZÓ, hogy a családvédelmi akcióterv öt pontja lép hatályba július elsejétől, továbbá hogy szóbeli garanciát kapott a kormány Brüsszelből a babaváró hitelt illetően, valamint az is terítékre került, hogy szerdán tárgyalja a brüsszeli bíróság a kvótapert. 

Miután politikai ügy lett az Európai Bizottság babaváró támogatással kapcsolatos kifogásából, ezek után a kormány most kapott egy szóbeli garanciát arra vonatkozóan, hogy a bizottság mégsem emel kifogást a babaváró támogatással kapcsolatban.

Földi-Kovács Andrea műsorvezető felvetésére, hogy egyáltalán mi miatt merülhetett fel a testület részéről a kritika, a kormányszóvivő elmondta, kettős beszédet láthatunk. Ismertetése szerint a bizottság magasabb szinten folyamatosan arról beszélt, hogy nincs is semmiféle vizsgálat – de miután a magyar kormány jóvoltából nyilvánosságra került – csak kiderült, hogy alacsonyabb szinten a brüsszeli bürokrácia mégiscsak akadályozza a babaváró támogatást.

„A problémáik versenyjogi természetűek voltak. Azt mondták, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén, az Uniós jogrend szerint előfordulhat, hogy a támogatás bankokon keresztüli folyósítása az bankok számára tiltott állami támogatásnak minősül, ami azért érdekes – hogy legyünk őszinték – mivel a mostani eljárás semmiben nem különbözik a korábbiaktól. Tehát a CSOK esetében, amikor a folyósítói szintén a magyar bankrendszer képviselői voltak, pontosan ugyanezt az eljárást megfutottuk: a magyar kormány a bizottsághoz fordult, megvizsgálták. Akkor semmi kivetnivalót nem találtak benne” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Arra a felvetésre, hogy a ZDF televíziónak volt egy összeállítása, ami meglehetősen negatív színben állítja be az Orbán-kormány családtámogatási rendszerét, Hollik István úgy reagált: egyértelmű hazugságokból áll a filmanyag, Magyarországon minden gyermekvállalónak jár a támogatás, függetlenül attól, hogy keresztény-e vagy sem.

Szerdán tárgyalt Brüsszel a kvótaperről, amely kapcsán a kormányszóvivő elmondta: amikor az Európai Unióban közös európai megoldásról, intézkedésekről beszélnek, akkor ez csupán a „szokásos brüsszeli blabla, de mi tudjuk, hogy mit kell alatta érteni”. Van, hogy szolidaritási mechanizmusnak hívják, de a legvégén mindig a kötelező kvótához lyukadunk ki.

„Sajnos most már Brüsszelben, ez a brüsszeli elit – a szociáldemokraták és a néppártiak is – emellett az álláspont mellett vannak” – nyilatkozta Hollik István. 

- hirtv.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

Megújult a piac, a friss áruk mellett már szép környezet is várja a vásárlókat

2024. már. 28.

A piac a dunaújvárosiak kedvelt bevásárlóhelye, a helyi termelők és árusok fontos terepe, tavaly novemberben kezdődött a felújítása, az ünnepélyes átadást pedig szerdán tartották. Ajándék: húsvét előtt pénteken délelőtt is nyitva lesz a piac!

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

Hivatalosan is átadták a bringával közlekedőknek az új kerékpárút-hálózatot

2024. már. 27.

Ünnepélyes keretek között avatták fel az új kerékpárút-hálózatot városunk képviselői. Az esemény helyszínére, az erdei tornapályára biciklivel érkezett a városvezetés.

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

Ilonka néninek 90 évesen is az unokák a mindenei

2024. már. 27.

Molnár Józsefné, Ilonka néni is a 90 évesek táborába lépett március 17-én. A jeles alkalomból nagy családja körében ünnepelt születésnapján. A város nevében Orosz Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte.

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

Újdonságokkal bővül a körzet, a lakók kényelméért

2024. már. 27.

A lakossági igények felmérése után a városüzemeltetés szakembereivel tartott bejárást Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője az új Vasmű úton.

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

"Dunaújvárosi Estek" – folytatás Kéri László politológussal

2024. már. 26.

A Dunaújvárosi Estek című sorozat következő vendége Kéri László, szociológus, politológus lesz – az érdeklődőket a magyar belpolitikai helyzetről szóló beszélgetésre várják a Városháza dísztermében szerdán délután. Flyer.

Elkészült az életmentő készülékek térképe

Elkészült az életmentő készülékek térképe

2024. már. 25.

Hosszú egyeztetések és munka után elkészült Dunaújváros aktualizált defibrillátor térképe, melyet a Dózsa György úti főposta előtt találhatnak meg városunk lakói.

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

Széchenyis diák lesz egy napra alpolgármester

2024. már. 25.

Remek alkalmat talált arra a közelmúltban Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, hogy kihirdesse, ki veheti át tőle a stallumot a város középiskolásai köréből egy teljes napra.