Dunaújváros Hetilap

Klein: A civilizációnk alapját támadja a Soros-hálózat

doszerk - 2019. május 14. 11:48

Az amerikai Breitbart hírportál közel-keleti irodavezetője – aki elmondása szerint behatóan kutatta a tőzsdespekuláns alapítványbirodalmának a tevékenységét – annak a veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetállami identitások megszüntetését hirdető Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) gyakorlatilag a nyugati civilizáció alapját kezdik ki - írja a Magyar Nemzet.

– Újságíróként és zsidóként is személyes inzultusnak tekintem azokat a kijelentéseket, amelyek szerint antiszemita megnyilvánulás lenne Soros Györgyöt bírálni. Ráadásul Soros maga több antiszemita szervezetet támogat, és egyebek mellett az Izraelt élesen támadó Boycott Movementnek is az egyik alapítója – jelentette ki Aaron Klein amerikai újságíró (képünkön) a XXI. Század Intézet Helyzet van elnevezésű programsorozatának Épül a Washington–Budapest–Jeruzsálem-tengely? című tegnapi konferenciáján, amelynek a Terror Háza Múzeum adott helyet.

Az amerikai Breitbart hírportál közel-keleti irodavezetője – aki elmondása szerint behatóan kutatta a tőzsdespekuláns alapítványbirodalmának a tevékenységét – annak a veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetállami identitások megszüntetését hirdető Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) gyakorlatilag a nyugati civilizáció alapját kezdik ki. – A nacionalizmust pedig valamiféle szélsőséges eszmének állítja be a fősodratú nemzetközi liberális média, ám erről szó sincs. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ez az eszme a nemzeti öntudatot és a büszkeséget, valamint az országok és a határok védelmét jelenti – húzta alá Aaron Klein.

– Az említett baloldali, liberális sajtó, valamint az összefonódó Soros-hálózat egymást igazoló think-tankjei által közvetített hírek, üzenetek egyre gyakrabban lepleződnek le hamisként, és az emberek egyre kevésbé vevők ezekre. Izraelben például napjainkra lekicsinylő kifejezéssé vált a „baloldali” terminus, miután több évtizedes ködösítés után nyilvánvalóvá vált, hogy a hangzatos dolog, amit baloldali programként hirdettek Palesztinával kapcsolatban – földet békéért –, nem működött – fejtette ki az újságíró.

A balliberális média torzításai között említette a közel-keleti helyzetről szóló tudósítások ferdítéseit, emlékeztetve arra az esetre, hogy egy tanácskozás után a lapok cenzúrázták a Mahmúd Abbász által mondottakat, és nem adtak hírt arról, hogy a zsidó állam elleni fegyveres harcra hívott fel a palesztin vezető. Aaron Klein azt sem hagyta szó nélkül, hogy a baloldali média lejárató kampányt folytat az olyan erős vezetők ellen, mint Donald Trump amerikai elnök vagy Benjámin Netanjahu izraeli, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

– A hasonló kampányok nemzetbiztonsági szinten is kimutatható károkat okoznak – mutatott rá. Hozzátette: az említett politikusokhoz hasonló erős vezetők képesek hatékonyan kezelni az olyan társadalmi problémákat, mint a migráció, amely Európában jelenleg különösen kritikus ügy.

- magyarnemzet.hu -

A rovat további hírei: Közélet

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

Szabályosan a tilalom feloldása után is

Szabályosan a tilalom feloldása után is

2025. okt. 02.

Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is. 

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

2025. okt. 02.

160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

2025. okt. 02.

A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

Különleges alkalom, családi csapolás is akadt a szeptemberi véradások között!

2025. okt. 01.

Sűrű menetrend, eredményes alkalmak egész sora, és egy csodás családi tradíció: rendkívüli véradás is szerepelt – méghozzá éppen egy kitelepülésen – az elmúlt havi események sorában. A trend változatlan, így csak remélni tudjuk, hogy ragadós lesz a Csiszár família példája!

Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?

Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?

2025. okt. 01.

Az elmúlt napok enyhe időjárása alatt a közösségi oldalokon megjelent néhány, a hideg radiátorokról szóló bejegyzés. Ennek kapcsán a távhőszolgáltató DVG Zrt. szeretne néhány dolgot a fogyasztók számára tisztázni. Tájékoztató.